Nyertesek és kísértetek

Már megint a németek nyertek. Ráadásul megnyerték a békét is. Michel Gondry pedig megcselekedte a lehetetlent.

A Bayern–Dortmund-meccs alighanem minden idők egyik legjobb BL-döntője volt. Ha nem a legjobb. Ebbe beleértem a nagy Milan Steaua-gyalázását és a MU legendás fordítását éppen a müncheniek ellen. Ezt még egy megveszekedett Barca-drukkernek is el kell ismernie, ráadásul a németek között volt néhány német is.

A szociopata Ribéry és a peckes Robben meg eldöntötték. Egy ilyen helyzetben az ember persze inkább a gyári munkásokat képviselő Dortmundért szorít (jobb híján), de ez egy baromság. Itt milliárdosok szórakoztattak milliomosokat.

Egy repjegy München–London 2200(!) euró, egy zsuga nagyjából egy miska forintban, és akkor még ott van a gyerek, hagy tanulja, hogyan kell élni. Szállás, kaja, sör az üveges tekintetig, minden másra viszont ott van a MasterCard. A németek oly sok elvesztegetett háború után tényleg megnyerték a békét.

150 ezer drukker szállta meg Londont, ebből ötvenezer a meccset nézte, a többi meg csak úgy, kifele a fejéből. Így együtt éppen 52 millió eurót költöttek. Akkor most ki nyert? A megszállók, a megszállottak, vagy a megszálltak? Tényleg kár volt a hősi halottakért. Az unalmas frau a lila kiskosztümben ténfergett egy darabig, aztán mindenki hazament békével. Közben alig-alig verték össze egymást székekkel.

Michel Gondry filmet készített Boris Vian Tajtékos napok című regényéből. Megkísértette a lehetetlent, és a kísérlet sikerült. Pedig Vian megfilmesíthetetlenebbnek tűnt, mint Rejtő Jenő. Amikor először megpróbálták, a szerző azonnal belehalt. Gondry már az Egy makulátlan elme örök ragyogásával bizonyította, hogy a vizuális tobzódás nagymestere, de esetünkben el kellett kerülnie egy többgenerációs kultkönyv mindenre elszánt rajongóinak fatváját is.

A viani csoda megismétlődött. Minden az igazi szerelemről, a felnőtté válásról és az elmúlásról. A technika meg most jutott el odáig, hogy Vian képeit vászonra viheti egy végtelenül tehetséges ember. Az is belefért, hogy Chloé és Colin nem éppen húszévesek, mint a könyvben. Az egymás iránti szeretetük kortalan. Egy ideig azon izgultam, hogy úgy tűnjenek el a színek, mint Viannál, és legyen fekete-fehér a vége. Aztán már nem, tudtam, hogy úgy lesz. És Gondry még a Fekete Bajuszú Szürke Egérnek is megkegyelmezett. Az Egy makulátlan elmét vagy tízszer láttam. A Tajtékos napok is gyanús.

Egy időre háttérbe szorult a trafik meg a Portik, itt van Katalin, Imre és Ferenc, állítólag ők nyúlták le az elkúrós beszédet. És még Tito, Eduardo egyáltalán nem láncos kutyája is jelen volt a konspirációs lakáson, amit Szilvásy messzelátó tesója nyilván a távolból zúzott tele rontással. Komolyan mondom, tiszta Monty Python. Az egészben a legjobb Chico kutyanév választása. Korunk egyik utolsó nagy kalandora egyébként nyugodtan ülhetett volna a valagán egy rendes horvát szigeten és várhatta volna a postást az obsittal, ehelyett elment Bolíviába meghalni, felfrissítve ezzel egy kissé a Che Guevara-kultuszt. Ahol Morálesnek az égvilágon semmi oka nem volt rá, hogy szitává lövesse, az ilyesmi ott sem egy választási kampány szerves része.

De tételezzük fel, hogy mindenki talpig be volt kokainozva és felpörögtek az események. Minden elképzelhető, és az ellenkezője is. Egy valami nehezen vizualizálható. Chico és Szekeres egy kéróban, amint a Bajaferi bankkártyájával tolják fel a cuccot, miközben a háttérben nem a Doors szól, hanem a Fletó nyomja, hogy elk*@rta a k*rvamagyarországot, ahonnan egyébként el lehet menni. Ez már pornográfia és egy nagyon meglocsolt bélyeg.