Patkány okosszemüvegben

Átmeneti korban élni jó. Lehúztam negyedszázadot a népi demokráciában, és ugyanannyit a bankokéban és a multikéban.

Néhány szűk(ös) évtized alatt elképesztő változások történtek egy mit sem sejtő magyar állampolgár életében. Felgyorsult idő, kizökkent világ, technikai forradalom, társadalmi átalakulás, kulturális sokk. Olyan, mintha egy lizergénsavval meglocsolt kockacukorral beszíjaztak volna minket egy sufnituningon átesett időgépbe, ahol ráadásul folyamatosan a Prodigy szól.

Édesapám 1973-ban halt meg. Ha most visszatérne, csak lassan, fokozatosan lehetne visszaengedni az életbe, különben azonnal megtébolyodna. A Savoyt keresgélné a Nov. 7. téren, Jugoszláviát a térképen és a vezetékes telefont, amire tíz évet várt.

Az élőknek sem volt sokkal könnyebb, az idősebbek nagy része fel is adta. A hatalom hirtelen az információ lett, és a pénz, s ezek közül egyikkel sem rendelkeztek. Így aztán hamarosan munkával sem. Egyik pillanatról a másikra milliók néztek ki hülyén a fejükből, teljesen magukra hagyatva. És senki nem bontotta ki a szegények és elesettek zászlaját.

Boszorkányos gyorsasággal zajlott le minden, mintha a nagy terv már régen készen állt volna, a vezényszóra várva. Történelmi léptékkel mérve csupán egy tizedmásodperc, és máris.

Hétfőn nem volt adás a televízióban. A Cicavízió monoszkópjában fekete-fehér macska figyelt hosszan. Aztán mire felriadtunk, Böbe babát megerőszakolták, Mazsolát levágták, Tádét bepaterolták egy állatkereskedésbe, Manócska és Varjú bácsi pedig pedofilképeket cserélgetett az interneten.

Az állandóságot csupán néhány apróság képviselte. Ugyanazok, akik a létező szocializmust óvták a kapitalistákkal szemben, most nagytőkésként aggódnak a demokráciáért. És a MÁV használhatatlan.

Kihajítottuk az írógépeket, az életet a számítógép uralja. Ha bedöglik, megáll a tudomány. Húsz éve még legalább ötven telefonszámot tudtunk fejből, ma jó, ha a sajátunkat. Akkor most fejlődünk, vagy hülyülünk?

A közeljövő beláthatatlan. A Nagy Testvér legszebb álmai már valóra váltak, de ez csak a kezdet. Használj okostelefont, bankkártyát, internetet, Facebookot, és mi mindent tudunk rólad. Hol vagy, mit csinálsz, kik a barátaid, milyen a politikai és a szexuális orientációd. Egy adat vagy a celládban. Most még csak a kutyádba teszünk csipet, de hamarosan te jössz. Alkalmazkodj, legyél felhasználó, és mi használunk téged. Fogyassz.

Ne dohányozz, mert mi aggódunk érted és vigyázunk rád. Közben szeméttel etetünk, szeméttel gyógyítunk, szemetet nézetünk veled.

És mi termelünk és fogyasztunk, miközben lefényképezik az égből, hogy milyen szépen termelünk és fogyasztunk. Tanulunk, mint Pavlov kutyája, akit már régen megetettünk az unokáival. Alkalmazkodunk, mint a patkányok, sőt jobban. Az ember a jég hátán is megél.

A lelked a vállalatot illeti meg. A házad a bankot. A gyerekeid Zuckerberget. Apádat, anyádat kidózeroljuk a földből, ha nem tudsz fizetni. Mi juttat el egy embert odáig, hogy ha elveszíti a telefonját, úgy érzi, összeomlott az élete, és sírva fakad?

Mi juttatja el az embert idáig?

Okos a telefonod, okos a tévéd, okos a kazánod, mindjárt okos lesz az órád, és okosszemüveggel a fejeden szomorkodsz azon, hogy nem kaptál hozzá arcfelismerőt és szexuális tartalmakat futtató applikációt. Egyelőre, aztán megkapod, és még okosabb leszel. Rád is fér. Megszűnik a kézírás, olvasni nem tudsz, szövegértés egyes. De nem is lesz rá szükséged, te leszel a tökéletes, fogyasztó biorobot.

Ami utánad marad, az meg egy rakás veszélyes hulladék.