Meg az, hogy ha az ember dermedten bámulja az interneten egy régóta tartó bomlási folyamat legújabb stációját, egy néhány évvel ezelőtti vezércikk klasszikussá vált kulcsmondata jut eszébe. Gyurcsány Ferenc hülye.
És persze az is, hogy a nagy szemkilövető másodjára választásokon került hatalomra, vagyis az ország lakosságának jelentős része rokonszenvesnek találta. Nyilván az Európa Tanács is, mert csak a törököknek szóltak be, hogy civilizált országban földön fekvő nőt nem rugdosunk. És nyilván Bilderbergék is komálják, akikről kiderült, hogy mégis léteznek. Ki gondolta volna?!
Pedig olyannyira léteznek, hogy a legutóbbi őrsgyűlésen Magyarországnak is szenteltek egy negyedórácskát, ami igen nagy megtiszteltetés. Még akkor is, ha gyanítom, hogy ez nem először fordult elő. Most éppen a különös tekintetű Reding népbiztos biztosította az egybegyűlteket, hogy ő személy szerint mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében. Aztán napokig lapított, mint szar a fűben, majd cáfolt egy jóízűt.
Egy hét sem telt el, és kiderült, hogy az Európa Tanács mégsem indít megfigyelési eljárást Magyarország ellen, pedig egy másik agilis asszony, a svéd Kerstin Lundgren komolyan forszírozott egy újabb kis kukkolást. Jobb kocsmákban használnak egy igen pregnáns kifejezést erre a nőtípusra, de azt most nem merem ideírni. Viszont ez az egész már tényleg az elmebajjal határos, Brezsnyevnek még akkor is több esze volt, amikor szexuálisan zaklatta Erich Honeckert.
A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő. Duplagondol, újbeszél, két perc gyűlölet rituáléja. Nagy Testvéred figyel téged.
A tereken, a bankautomatáknál, a telefonodon, a laptopodon, az iPadeden, a Facebookon, a Google-on, a YouTube-on, a faludban, a hálószobádban, mindenhol. Aztán jön egy bátor ember, Edward Snowden, egy volt CIA-ügynök, aki megbotlik a damaszkuszi úton és estében rájuk borítja a bilit. És még ők vannak megsértődve. A már több mint egy éve Ecuador londoni nagykövetségén élő Julian Assange után egy újabb arc, aki élete végéig nyugodtan dagonyázhatott volna a dzsuvában, de a maradék ép erkölcsi érzéke fellázadt, és inkább választotta a számkivetettséget. Viva Ecuador.
Az egészben az a legszomorúbb, hogy a többmilliós megvezetett tömegből senkinek nem jutott eszébe, hogy legalább most azt mondja: nekem ebből elegem van, szabad ember vagyok, együttérzek Edward Snowdennel, szolidáris vagyok vele, Zuckerberg meg húzzon ki az otthonomból, kiszállok. Már rég késő persze, na de a gesztus! Vagy csak egy napig nem használni ezt a sok szemetet. Olyan ez, mint a heroin, csak rosszabb. És méne bé a sok birka az akolba, önként és dalolva.
Horvátország az Európai Unióban. Egy büszke és szabad nép végnapjai.
A haladás és a fejlődés nevében, ámen. Így végződik a nagytőkések, a nagybirtokosok, a bankárok, a multinacionális cégek, a globalisták, a világkormányt vizionáló, hatalmi tébolyban szenvedő Bilderbergek, a végtelenségig gátlástalan Zuckerbergek, a titkosszolgálatok és a mindezeket kiszolgáló szórakoztatóipar prominenseinek imája, alighanem az Antikrisztushoz. Nyomukban szegénység, kiszolgáltatottság, kizsákmányolás, háborúk és környezetszennyezés. A pusztulás képei.
A fogyasztói társadalom totálisan elbutítva néz ki a fejéből Godard roncstelepén. A haladás és a fejlődés bigott főpapjai az utóbbi időben Kínát és Brazíliát figyelték, miközben gyerekeket áldoztak fel. Mert ezekben az országokban lenyűgöző a fejlődés, még akkor is, ha alkalmanként megesznek tízezer kutyát, vagy ha a városi lakosság jelentős része favellákban él. Na de a GDP! Közben Kína éppen most billent meg egy kicsit a nagy menetelésben, Brazíliában pedig szociológusok és politológusok vakarják a fejüket, hogy mi a fenét keresett kétmillió ember az utcákon, akikkel a népesség hetvenöt százaléka szimpatizált. A kínai braziloknak el kell dönteniük, szamba és Lao Ce, vagy napi tizenkét óra a szalagnál. A kettő együtt nem megy.
