Igazságszolgáltatás

Orbán Viktor azt mondta Tusnádfürdőn is, hogy a devizahiteleket ki kell vezetni.

Azt is mondta még, hogy ezzel a lépéssel tulajdonképpen igazságot szolgáltatnak. Ez is így van, ez az igazi igazságszolgáltatás. Majd hozzátette: világossá akarják tenni minden nagytőkés csoportnak nem lehet még egyszer úgy profitot előállítani Magyarországon, hogy embereket szednek rá. Világos beszéd.

Ferenc pápáé is az volt a Copacabanán a pénzről és a hatalomról, többen is hallgatták, mint a Rolling Stonest és egy nemzetközi szambafesztivált együttvéve. Új világ van születőben.

Addig is elmentem pecázni, ritka, ám szép pillanatok ezek az életemben. Az akció úgy kezdődött, hogy felhívtam Gergő barátomat, hogy nem mennénk-e le a Balatonra, mert már minden bajom van, az meg nem túl stresszes. Annál is inkább így tettem, mert neki van mindene, ami kell hozzá, azaz ladik, felszerelés, szaktudás. Ki is mentünk a szigligeti öbölbe, jó kis hely, bár két évvel ezelőtt ősz végén majdnem otthagytuk a fogunkat, mert Gergő egy római jellem, és marha nagy szél volt. Most viszont csodálatosak voltak a körülmények, süllőre mentünk, az ember ne adja alább. Én általában a rontást hozom a profi horgászokra, most viszont mintegy félórányi zazen meditáció után lett egy egészen finom kis kapásom, tökéletes, nagy ívű befejezéssel, beugrott egy gyönyörű, két és fél kilós példány. Az már látszik az asztalon.

Minden tiszteletem azon sporttársaké, akik egy kis buksisimogatás után visszaengedik a zsákmányt, de én deklaráltan húshorgász vagyok. Nem fogok méreten alulit, nem randalírozok íváskor, tilalmat nem szegek, a törvényt betartom, de ami belefér, azt megeszem, és jó napot. Miután meghoztam a szerencsét, Gergő is fogott néhányat, így aztán – már jóval éjfél után – fülig érő szájjal zártunk. Ekkor viszont vicces fordulatot vettek az események, elkezdődött a Woody Allen horgászik című fejezet. Sikeresen kikötöttünk a vaksötétben, és egy briliáns mozdulattal elkerültem a klasszikus spárgát is, amikor ugye a csávó egyik lába már a stégen, a másik még a ladikban, aztán szevasz, viszont a másikkal megbotlottam abban a karóban, amihez a csónakot rögzítettük, így ugyanazzal a lendülettel átrepültem a pallón és belefejeltem a mocsárba. A felbukkanásom csodálatos volt. Egy meglepett béka a fejemen, hínár a fogaim között, sár a cipőmben és mindenemből ömlött a víz. Természetesen vinnyogtunk a röhögéstől és bár a képet némileg árnyalta, hogy akkor már csak 12 fok volt, még tudtuk tetézni. Gergőtől kaptam kölcsön egy nejlon üléshuzatot, amit valamilyen rejtélyes okból a kesztyűtartóban tárolt, beültem a saját autómba, csutkára nyomtam a fűtést és gőzölögve hazavezettem. Végig arra gondoltam, hogy ha most megállít egy rendőr, az szép mutatvány lesz. A papírok rendben, alkoholt nem fogyasztottam (nyilván ez volt a baj), viszont a kormánynál egy füstölgő, műanyagba bugyolált, éktelenül sáros arc ül, mellette két méretes süllő, horgászbot sehol, viszont a csomagtartóban ott figyel egy machete, mivel délután bozótot irtottam.

És akkor jött a java.

Végigcuppogtam a házon, nagyjából rendeztem a soraimat, és hamarosan ott álltam a teraszon, a tetemekkel és néhány tárggyal, amik felettébb alkalmasak mondjuk egy ponty megtisztításához. Persze egy pár jó fémkesztyű, vagy egy söröskupak deszkával sehol. Nos, nem tudom, pucoltak-e már süllőt, de az nem is hal. Pláne, ha kettő van belőle. Kopoltyú helyett késpengékkel lélegzik, a hátán olyan tüskék, mint egy sünnek, így aztán a pikkelyezéshez legjobb egy flex, vadiúj koronggal. Tíz perc múlva (bár a benyelt horgokat boszorkányos ügyességgel kiemeltem a srácokból) hat helyen spriccelt belőlem a vér. Mire végeztem és felmostam a házat, valamint kifésültem a hajamból a pikkelyeket, hajnali négy óra lett. Még küldtem Gergőnek egy rövid szöveges üzenetet arról, hogy bár ez nem ukrán fesztiválsüllő, és alig várom, hogy felkunkorítsuk, de lehet, hogy legközelebb mégis inkább mosómedvét eszem. Hamarosan megjött a válasz: Ebből a fajtából nincs konzerv.

Ez van. Ennyi kijárt, mert elvettem az érző lények életét.