Megyek, békével

Otthonról hazafelé, Magyar Hüperión, lapszemlék és tanuló vezetők, ateizmus és absztinencia.

Van az, hogy otthonról hazafelé. Ezt érzem, amikor elindulok Székről a Káli-medencébe. A Szamosújvárig vezető út ismét borzalmas állapotban van, a Zsuk felé vezető rövidebb pedig járhatatlan. Megyei utak ezek, beleértve ebbe a Széken átvezető szakaszt is, és Kolozsváron szórakoznak a magyarokkal. Sallai János széki polgármester igen agilis ember, de még neki sem sikerült jobb belátásra bírni őket. Erre bepöccent, és lebetonoztatta az összes, saját hatáskörébe tartozó széki mellékutcát. Így aztán míg a főutcán aknatölcsérek és tengelytörés, addig a tehenek görkorival mehetnek a mezőre.

Szamosújvártól Kolozsvárig szupersztráda a falvakon keresztül. Az a leállósávba lehúzódós fajta, amely Tatabánya és Győr között volt, mielőtt elkészült volna az M1-es. Konkrétan halálút. Erdélyben autózni amúgy is komoly kihívás. Bár a kilógó kaszával feltuningolt vágtató szénásszekér már egyre kevesebb, a bukaresti rendszámú hófehér terepjárók társaságában sem könnyebb az élet. Kolozsvár után kifogok egy tanuló vezetőt. Itt aztán elég gyorsan elsajátíthat mindent, amivel később embertársai életére törhet. Leszorítás, dudálás, villogás, a követési távolság be nem tartása, szabálytalan előzés, az irányjelző pedig egyetlen járműben sem szériatartozék.

Bánffyhunyad, a Hunyadiak egykori birtoka. János, László, Mátyás. A cigányok félkész felhőkarcolóin csillog az ipari mennyiségű bádog. Ilyen volt, ilyen lett, mint egy plasztikai sebészet reklámjában. Az út mentén rókagombaárusok, aztán Feketetó, Csucsa és Bucsa, vízállásjelentés és Ady, Csinszkával a kertben. A Királyhágó. Élesd környékén ért néhány évvel ezelőtt a legmegrázóbb úti élményem; az átmenetet, a változást szimbolizálta. Éjszaka volt, szakadt az eső, és egy kamion elgázolt egy lovat. Az állat még élt, amikor odaértünk. Egy lóban rengeteg vér van, ott hömpölygött az úton, a vízzel keveredve. Néztem a vergődését, és arra gondoltam, hogy itt és most valaminek vége lett. Új idők jönnek.

Ezt mondtam Cseh Andrásnak is néhány nappal később a Balatonban ácsorogva, amikor megkérdezte, milyen volt Erdélyben. Meg hogy az árvalányhajat ne keresd, több a laptop. Még tart a vergődés, vagy a vajúdás – ahogy jobban tetszik. Még tart az átmenet. Széken lassan több a quad, mint a tehén, és szinte már csak én hordom a vizet a kerekes kútról, de még mindig varázslatos és lenyűgöző az egész. András elment „indiánba”, a Bakonyba. Nézem, ahogy a karján tartja a fiát, és egy pillanatra Tamásra gondolok. Eszembe jutottál, Cseh Tamás, ahogy a dalban van. Jól jönne egy pohár rozé.

De nem jön. Már mindenki otthon iszik, lehetőleg egyedül. Ha ez volt a cél, elérték. Ateizmus és absztinencia. Nyilván nem olvastak Hamvast. Se. Milyen albán dohány? Akolba terelve, lehetőleg a szemetes mellé. Kerner Gábornál ülök Kővágóörsön, bodzaszörppel. Az is jó. Gábor műemlékes, építő ember. A nagyobbik fia percenként jön a kerti asztalhoz egy újabb kinccsel. Most éppen régész. Béke van.

Egyik kedvenc lapom a Káli Híradó, a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság újságja, Somogyi Győző festőművész rajzolja és írja kézzel. A legutóbbi számból megtudjuk például, hogy a hidrogénezett növényi olajok a fő bűnösök a szív- és érbetegségekben. Ilyen az összes margarin, szendvicsvaj, napraforgóolaj és az ezekkel készült ételek is súlyos kártevők: a csipsz, minden csomagolt sütemény, nápolyi, keksz. Génkezelt szója van minden húsipari készítményben: párizsi, kenőmájas, disznósajt, hurka stb. Csak őstermelőtől, biotermelőtől vásároljunk! Lehet, hogy akkor be kellene tiltani a reklámozásukat, és csak a bejárattól öt méterre engedélyezni a fogyasztásukat. Árusítás kizárólag a Nemzeti Méregboltokban, tizennyolc éven felülieknek.

Megjelent a Magyar Hüperión, a jobboldali magyar értelmiség folyóirata. Első évfolyam, első szám. Szép arculat, tipográfia és tördelés. Benne többek között a mindig izgalmas Bogár László nemzetstratégiai töprengéseivel, egy Francisco Francóról szóló tanulmány, Bakay Kornél régészszemmel felvetett kérdései a magyar őstörténetről, egy René Guénon-írás, Hamvas levele Gulyás Pálhoz és Vona Gábor A modern kori ember politikai tipológiája című esszéje. Utóbbiban a szerző öt részre osztja embertársait. A szintek legalján van a szellemileg érzéketlen stupid (disznó), utána következik a kiüresedett pozitivista (birka), majd a naiv aktivista (pulyka), aztán a számító, aljas, de szellemileg már kvalifikáltabb antitradicionális (gazda), végül jön a szellemileg ép és éber tradicionális. Ő az ember. Alighanem maga Vona Gábor. Értem én, hogy a kint és bent egy és ugyanaz. Már akkor értettem, amikor a szerző még nem ismerte fel a szavakat. Úgy fent, mint lent. Egy ideig azon gondolkodtam, hogy akkor én most mi is vagyok tulajdonképpen. Melyik vagonba lehetne begyömöszölni? Talán leginkább a pulykák közé.

Amennyiben „a politikus alkatúak közül ide sorolhatók az antiglobalista, extrém baloldali, radikális zöld, szélső- valamint újjobboldali és egyéb – a hivatalos politológia által extremitásoknak nevezett – mozgalmak, míg az apolitikus naivak táborát erősítik a különféle környezetvédők, kulturális hagyományőrzők, alternatív életformákat gyakorlók, modernista ezoterikus csoportok és egyéb szubkultúrák”. Na, szép kis társaságba keveredtem. Ráadásul rendelkezem válságtudattal, de annak mélysége csekély, élessége pedig szinte a semmivel egyenlő. Én vagyok a liberális demokrácia pulykája, már amennyiben beszorulok valamelyik fenti ketrecbe. És végül az én nyakamat is elmetszik. De nem ti, Emberek, ugye, Gábor? Hagyjátok ezt meg a Gazdának, már rajta van az ügyön. Az a baj, hogy ugyanolyanok vagytok, mint akik ellen hadakoztok.

Aztán azon tököltem, hogy honnan ismerős ez a hang. Elég hamar rájöttem, hogy a Magyar Hüperión a Pannon Front egyfajta újjáélesztése. Minden számát olvastam, nekem belefért. Evola, Guénon, Hamvas, még Mussolini, Szálasi és Franco is, érdekes volt összevetni mindazzal, amit a kommancs és az álliberális kánon megénekelt, és elhelyezni őket a fejemben. Akkor fogtam gyanút, amikor a lap elkezdte Haynaut és Windischgrätzet hájpolni és kvázi lezsidóbuzibérencezni Kossuthot és a komplett 1848–49-et. Akkor befejeztem. Abban egyetérthetünk, hogy a tömeg diabolikus énje 1789-ben szabadult a világra, de a humanizmusba belekötni satuagy. Dantét hová rakod? Gábor, ha neked László András filozófiája a pálya, akkor legközelebb ne mondj semmit március 15-én, és főleg ne nemzetiszín zászlók előtt. Akkor fessétek sárga–feketére a színpadot, rá egy kétfejű sast, aztán szevasztok. Én bírom a royalistákat is. Addig is, úgy is, mint református-pápista-buddhista, imádkozom érted, és szeretettel üdvözöllek. A háború péniszpótló, Franco Gerő Ernő tükre. És minden üres. Ezt neked, mint a Hagyomány Emberének, tudnod kell.

Nekem mint pulykának persze könnyű, addig is, míg végleg ki nem filéznek. Ha nyitott vagy, és a végtelent öleled magadhoz, el- és befogadsz, sok minden elfér benned. Jézus és Buddha, Szent Ferenc és Mohamed, Krisna és Síva, az „antiszemita” Céline és Ginsberg, Bach és Jagger, Esterházy Péter és Nyirő, Frida Kahlo és Giotto, Alföldi és Szörényi, Hesse és Goethe, Csoóri és Petri, Szék és Amszterdam, a rock and roll és a legényes, az agysebész és a kocsmatöltelék, a pillangó és Csuang-Ce, a kaszálás és a meditáció. A szépségkirálynők és az ima a Földért.

Tovaris Tavares feljelentését megírta. A csávó olyan, mint egy házmester a hetvenes évekből. Közben meg elszabadult a veteményes, lehet gazolni. Ez van, na.

Menjünk békével.