Pokol és paradicsom

Alászállás és felemelkedés, hűvös háború, bokrokról evés, apokaliptikus panoptikum, hibás termék és a milotai gyilkos.

A P. Mobil Pokolba tartó vonat című örökzöldje jut eszembe, amikor a negyvenfokos hőségben kizúdul a massza a szerelvényből. Kordonok közé szorítva kezdődik a végeláthatatlan vonulás a tömegben. Klausztrofóbia, küzdelem a rosszullét ellen, nincs levegő. Mire az összes zsilipen átérünk, elúszott másfél óra. Végtelennek tűnt az időcsapda fogainak feszegetése. Róka vagyok, mindjárt elkezdem lerágni a lábamat.

Aztán egyszerre, hirtelen benne a közepében. A por nyakig ér, marja a szemet és a torkot. Kirándulás a sivatagban, Dante Poklával a hónom alatt. Tényleg, mi az a hón? Mindenki jó arcnak akar látszani, de ez tömegben nem sikerülhet, a tömeg az tömeg. Apokaliptikus panoptikum, a figurák olyanok, mintha a Mad Max 2-ből érkeztek volna benzint lopni. Bábeli nyelvzavar. Tompa zaj kóstolgatja az agyat. Folyadékhoz akkor juthatsz, ha beállsz egy újabb sorba és kiváltasz egy kártyát. Itt nincs készpénz, itt bankok vannak, kőkemény üzlet, levevés és szemérmetlen árak. Ez már rég nem rock and roll. Pokoli aranykor. Ez az új köztársaság. A polgárok fel-le masíroznak, mint az észak-koreaiak, a különbség annyi, hogy a telefonjaikat markolásszák és percenként közlik a teljesen érdektelen tényt, hogy éppen hol tartózkodnak. Kivel? Mindegy. Ez a létezésük egyetlen bizonyítéka. A felismerés, hogy a világ elment mellettünk, egyszerre sokkoló és felszabadító. Isten vele, ördög vigye. 2013, Sziget. Korszakváltó este volt.

Benne kétórányi ünnep, hogy még keményebb legyen a kontraszt. A Muzsikás együttes negyvenéves fennállásának megünneplése egy világszínvonalú produkcióval. Láttam én őket már mindenhol, konyhában, pajtában, koncertteremben, de ez valóban bámulatos volt. Wovenhanddel, kalotaszegiekkel, Batyuval és Fecskével, tokkal-vonóval. Aztán néma csend. Odabenn. Mondom a taxisnak, húzzunk el innen. Bárhová.

Másnap nem megyek vissza a Nick Cave-re, pedig nagyon készültem. Oda nem. Kövér gáz és haza. Biztonságos magány. Szépen fejlődő agórafóbia. A fügebokor alatt landolok. A füge érzéki gyümölcs. Letépek három érettet. Háztartási szex. Paradicsom, forrón. Illatok. Vagyok. A világ annyira gyönyörű, hogy az elvesztése miatti rettegés halálfélelmet gerjeszt.

Leleplezték Magyarország tortáját. A címet idén a milotai mézes grillázstorta kapta, meghatározó alapanyaga a dió. Ez azért is jó, mert így az egyik kedvenc nótámon („Én a milotai gyilkos vagyok”) kívül egy édesség is beugrik majd a helyről. Szépséges végletek, ejtsetek rabul!

Barack Obama amerikai elnök lemondta a Putyinnal tervezett találkozóját, mert Oroszország ideiglenesen menedékjogot adott Edward Snowdennek, akiben volt annyi tisztesség és bátorság, hogy kiállt a világ elé azzal, hogy hazája peep show-nak nézi a világhálót. A satuagyúakért ugyan kár volt az életét kockáztatnia, azok ugyanúgy önként és dalolva közlik, hogy hol vannak és mit csinálnak, naponta órákat szánva erre a szerencsétlen életükből, mégis megtette. Valami olyasmi szállhatta meg, mint az igazi szeretet, amely nem vár viszonzást. Ez a derék elnök, akinél még Nixon is érdekesebb figura volt és a kukkolók főnöke ugyanakkor elmegy a G20-országcsoport szentpétervári csúcstalálkozójára, amit nyilván Putyin nyit majd meg. Aztán visz is valamit, meg nem is. Ugyanakkor hidegháborút emleget. Itt is kicsi a különbség, akár Észak-Korea és a Facebook között. Annyi, hogy most éppen nem atombombával izgatják egymást. Ennének inkább fügét!