Hitler él

Szabad-e Hitlerrel hülyéskedni? Szabad, sőt kötelező. Nem azért, mert már Chaplin is megtette.

Hitlerrel azért KELL hülyéskedni, mert különben a kollektív tudattalan soha nem lesz képes feldolgozni mindazt, ahová a ténykedése (természetesen nem volt egyedül a buliban) vezetett, az meg beteggé tesz mindannyiunkat. Ha nem röhögünk, elrákosodunk, beleburjánzunk a nagyon rosszba. Sztálinnal egyébként még rosszabb a helyzet. Gyengébb karakter, szarabb bajusz, az embernek röhögni sincs kedve.

Itt van most Timur Vermes, magyar származású, magyarul egyáltalán nem beszélő német író és az ő sikerkönyve, a Nézd, ki van itt (Libri Kiadó, 2013). Az alaphelyzet a következő. 2011 nyarán Berlinben egy üres telken egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik. Katonai egyenruhát visel, enyhén benzinszagú. Semmi kétség, ő az, Adolf Hitler. Hamarosan egy újságárus bódéjában lel átmeneti menedéket, onnan csodálkozik rá a világra. Szemmel láthatóan béke van, demokrácia, vagy mi, török újságok, rengeteg külföldi és egy nő a kancellár. Lubickolásra kiváltképp alkalmas szituáció és Timur Vermes habozás nélkül bele is veti magát a sztoriba. Ami annyira sajtóbarát, hogy a könyvismertetők nagy részéből ki is marad egy apróság. Jelesül, hogy a szerző egy baromi jó regényt írt.

És ez a lényeg, a váz nem akkora nóvum. Egy jenki megjelenik Artúr király udvarában, Über nagyuram és Zsakfos egy R4-esben landolnak, a korok közti szaladgálás hálás és régi felvezetés a filmben és az irodalomban, Hitler pedig egyenesen tálcán kínálta magát. Itt és most.

2010 nyara, ülünk a pajtában és nézzük a labdarúgó-világbajnokságot. Keresztények, zsidók, buddhisták, aki éppen arra járt. A kivetítőn megjelenik a német válogatott keretének névsora. Ahogy olvassuk, egyre szélesebbre húzódik a közös vigyor. A teljesség igénye nélkül, emlékezetből: Aogo, Boateng, Tasci, Khedira, Özil, Trochowski, Cacau, Gomez, Klose, Podolski. Néhány másodpercig még lapítunk, aztán valaki csak kiböki: „Ha ezt a galambősz Führer megérhette volna!”

Nationalelf, mi?

És aztán jön a többi. Na jó, elég vegyes társaság, de az összes többi bejött. Egyesült Európa tagadhatatlan német dominanciával, közös pénz a márkához igazítva, Kelet-Európa gyarmatosítása a nagyvállalatok segítségével, Szovjetunió nincs, Jugoszlávia szervusz, és akkor még be sem darálták Görögországot. Bosznia-Hercegovinában a hivatalos fizetőeszköz a konvertibilis márka. A háború elveszítve, a béke megnyerve.

Timur Vermes szatírájában Hitler könnyedén felveszi a lüktetést, érzi a ritmust. Lépésről lépésre építi fel új karrierjét, természetesen nem máshol, mint a televízióban. Naná, totális demagógia, a nézettségi adatok bűvölete, manipuláció. Ha annak idején erre a találmányra gyúr a V-2 helyett, többre ment volna, akár az idióta Goebbels nélkül is. És akkor még a lájkolások, a hülyeség végső diadala.

Az elmúlt évek történéseit gyorsan átfutó és azokat analizáló és szintetizáló Hitlertől mindenki megkapja a magáét, és az a borzalmas, hogy a rettenetes abszurd és a valóság jegyben járnak.

Ijesztő ez az egész. Hitler botránya és az utána következő, úgynevezett liberális demokrácia megannyi botránya. Timur Vermes zseniálisan cinikus húzása, hogy Hitler szájába adja azon részigazságok egy részét, amelyeket nincs az az újságíró vagy író, aki ki merne mondani. A démon azt mondja, hogy ez itt a pokol. Na, ez a röhej. A totális, a totalitáriánus.