Tűnődés a tojásról

A minap volt a tojás világnapja. Na jó, de mi volt előbb? Közben halkan elcsúszunk a műfüvön.

A tojás világnapját szerényen ünnepeltem, kimentem ellátni a tyúkjaimat, valamint Kázmért, a kacsát, aztán feldobtam egy ham and eggset. A sonka a Hentes Úrtól származik, a falutáblán belülről, tojás meg – ugye – hazai. Normális esetben erre nem is érdemes szót vesztegetni, de nóóórmális esetből egyre kevesebb esik egy főre. Ukrán tojásból viszont mindjárt lesz doszt, több, mint ukrán süllőből a balatoni fesztiválon, pedig azt nehéz überelni.

Breaking news! Ismét felvetődött, hogy lehessen ügyesen motorcsónakázni a Balatonon, mert akkor a szegény gazdag ember majd nem megy az Adriára, és jobb lesz nekünk vele. Nos, ne lehessen! Az egy másik kultúrkör, tessenek elfáradni a Tisza-tóra és ott berregni egymás között. Valamint nem kérünk hidat, szigetet szállodával, kompot Badacsonyhoz, a technót, a vigalmi negyedet, a VII. kerület kitelepülését és a berúgásturizmust pedig tessenek a déli parti karanténban tartani, ha már így alakult történelmileg, hogy egy Grósz Károly-i bon mot-val is éljünk.

Szóval az van, hogy olcsó tojásnak sápadt a sárgája. A multikat meg le kellene szoktatni az SX-es méretről, amit a saját hazájukban, már amennyiben egyáltalán van ilyen nekik, selejtként kezelnek, mert az meg a vásárló megtévesztése, hogy finoman fogalmazzunk, mert szarul jön ki kilóra. Egyébként meg tudatos vásárló nem is vesz állatkínzásból származó terméket, kurucosan bojkottál, mindenhol van piac, ott ül a néni a kapirgálós ajándékával.

Az ukránokkal meg az van, hogy egy bizonyos Avancardo nevű cég új feldolgozóüzeme (mily szép kifejezés) októberben kezdi meg az exportot, és nem kicsiben csinálják. Huszonhárom millió(!) tojótyúkot tartanak tizenkilenc „farmon”, a körülményeket mindenkinek a fantáziájára bízom, bár aligha vagyunk hozzá elég élénkek. Az ugyan nem biztos, hogy a szupermarketek polcain is találkozhatunk a jól ismert tökéletes formán az elvileg kötelező származási hely feltüntetésével, mert még sunnyogás is van, szokás szerint. A mezőgazdaság-ipari hulladékot ugyanis főként az ipar használja majd fel, ami leginkább tojásport jelent. Azt ugyan rendes ember nem vesz (bár volt egy ÁNTSZ-rendelkezés a vendéglősök épülésére, nem tudom, megvan-e még ez a magyar falusi gasztronómiát támogató kis gyöngyszem, hogy vagy külön tojáshűtő, vagy tojáspor(!), vagy valaki felriadt a kómából és kihúzta), de ezt a mocskot is megetetik velünk valami másban, hiába böngésszük az apró betűs műleírást a dobozokon. És ebbe döglünk bele birkamódra, úgyhogy meg is ragadnám az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmét annak a szerencsétlennek, aki kitalálta a nemzeti peep show-t, hogy eljött az ideje a tizennyolcas karika kihelyezésének minden olyan élelmiszer-ipari termékre, amellyel előre megfontolt szándékkal mérgeznek bennünket, és ragaszkodjon már ahhoz is, hogy ugyanannak a csokoládénak ugyanolyan íze legyen Budapesten, mint Bernben. Ugyanis a dohányzás nyilván káros az egészségre, de a hatvanas, hetvenes években felnőtt generáció boldogan hancúrozott a tökig érő parlagfűben (lásd még ambrózia), és hírből sem ismerte az allergiát, a koleszterint, a laktózt, meg a többi járványt. És ragaszkodnék hozzá, hogy a gépjárművekre kötelezően írják ki, hogy az autózás halált okozhat, tekintve, hogy többen veszítik életüket a pszichopaták gátlástalan közlekedési agressziója miatt, mint a füstöléstől és a mértéktelen vedeléstől együttvéve.

Na, de vissza a tojáshoz. Azért is ünnepeltem vidáman a világnapot, mert szerves része a tojás rehabilitációjának. Élénken emlékszem még azokra a sötét időkre, amikor a tojást közellenségként állították be a nagytudásúak, egybeesett azzal, mikor a margarinlobbi nekiesett a vajnak. A sajt megúszta, pedig csak játssza az ártatlant, az észak-koreai hülyegyerek is szétesett tőle. Életem tojásreceptjét viszont a Magyar Nemzetben találtam, természetesen a két gasztrozsenitől, Molnár B. Tamástól és Bittera Dórától származik. Gondoltam, ha a cár atyuskának jó volt, megteszi falun is. Így is lett, az eredmény minden képzeletet felülmúlt. A remekmű megtalálható a csodás Bűvös szakács elnevezésű blogban is, amit nem árt néha meglátogatni, de még jobb rendszeresen.

Az emberiség nyolcadik fő bűne a benzines kasza feltalálása. A fűnyíró, a nagy flex és a láncfűrész szódával még elment és érthető is volt. Ez a rettenet viszont alapjaiban rengeti meg a falusi létformát. Tücsökciripelés és madárcsicsergés helyett olyan, mint ha reggeltől estig egy hengerműben lennék, ha ott él az ember, szétrobban a feje, a szelíd turisták meg elmaradoznak, mert senki sem kíváncsi erre a baromságra, fizetni meg pláne nem fog érte. A szerkezet egyébként egyszerre lett péniszpótló és státusszimbólum, olyanok szaladgálnak negyedmilliós cuccokkal, akiknek közben kilóg a seggük a nadrágból. Ha valamit, hát ezt tényleg szabályozni kellene, belterületi használata teljesen indokolatlan és legalább a reggeli órákban, hétvégéken, valamint este, amikor az egész napi meló után lerogyna az ember a teraszon egy teljesen indokolt rozéfröccsre, hallgatni, miként motoz a sün, na, akkor tényleg ne. Mert akkor is tolja ám az agyhalott, nyilván fejlámpával és fülvédővel. Eljön érted a benzines kaszás!

Közben véget ért minden idők legviccesebb kampánya, a hülyék gyülekezete ismét kitett magáért. Emlékeztetőül egy felejthetetlen momentum:

A végére pedig még szegény Kunhalmi Ági is beszállt, aki egyébként még aranyos is lehetne, ha hagyná magát magától, egészen addig, míg el nem uralkodik rajta végképp a Lendvai Ildikó-i tünetegyüttes. De a macskafogós verzió azért jóval erősebb, tessék:

Van egy szép oklevelem európai uniós ismeretekből, még azokból az időkből, amikor úgy tűnt, európai állampolgárnak lenni menő és egyben vagány, sőt, majdnem cuki. Mára viszont már csak a milliós fizetésekért semmit nem csináló bürokratákat értem, ki az a hülye, aki nem szeretne a semmittevés után ellazulni egy jó kis brüsszeli marokkói étteremben, hogy jól megtapasztalja az integráció és a migráció problémakörét mintegy. Itt vannak mindjárt ezek a biztos urak. Az persze várható volt, hogy a milliárdos „baloldal” és a műzöldek Navracsicson keresztül beüzennek Orbánnak, szigorúan az európai alkotmány liberális szellemében, az lett volna a csoda, ha nem így történik. Hanem az van még szerencsére, hogy ebben az atomizált világban oda csupa polihisztor kerül, pedig azt hittük, ez a műfaj Herman Ottóval kihalt.

Navracsics jó lett volna oktatási, kulturális, ifjúsági és uniós polgárságért felelős biztosnak, felkészült, intelligens, realista. Ezért aztán nem kellett. A magam részéről Cohn-Benditet javaslom helyette, különös tekintettel az ifjúságra. Viszont úgy tűnik, jó lesz közlekedésinek. Biztos a vonatokhoz is ért, legalább annyit, mint Kovács Laci bácsi az energiához.

Sport. Alig használom már ezt a szót, elveszítette a jelentését. Van ez a Szalai nevű túlfizetett labdarúgó, aki négy meccsre kegyeskedik fellépni a nemzeti tizenegyben, aztán majd meglátja. Úgy rúgnám ki páros lábbal, hogy Kínáig repülne, a Huszti után. A Forma–1-ben meg megint élet-halál között lebeg egy fiatalember. Milyen tájfun, mi? A lé a lényeg. Undorító.

Érdekes hely ez a Románia. Nem árnyaltan, csak nagy vonalakban. A futballszurkolók legkeményebb részét nálunk sem a Professzorok Batthyány Köréből toborozzák, de a románoknál tényleg nagy a baj. Adott egy sosem volt ország, ahol a lakosság fele gyűlöli azokat, akiktől elvették. Totális paranoia. A legtuskóbbak meg szétfütyülik a magyar Himnuszt, felgyújtják a saját stadionjukat (vajon korrupték a nagy szövetségben betiltják néhány meccsre, vagy ez csak a magyarokat és a görögöket érintő specifikum?) és transzparenseken hirdetik, hogy ők bizony nemzetállam. Jó, ez a legutóbbihoz képest, amikor a magyar nőket találták meg, kimondottan barátságos fogadtatás. Közben az volt még, hogy a Chiriches nevű focista kimondottan jól játszott, de ha a nagyapját még nem Kerekesnek hívták, ne legyen többé egy bani sem a zsebemben, a Gárdos meg leradírozta a pályáról a Szalait. Svájc lehetne a hülyékből, ha hagynák. Más kérdés, hogy Damjanich kései utódja, Nemanja Nikolics kis híján teljesen szétrúgta a seggüket.

Ja, Dárdait megtartani, minden áron. Jöjjön csak néha (a játékosai sem járnak össze naponta) és mondjon két jót. Egyszerűen jó nézni a fejét. Így néz ki egy európai. És még valami a mieinkről. Azért azok a fejek, akik a tévé előtti magányos ordítozás helyett azt az opciót választották, hogy utaznak harminc órát másfélért az észak-írek elleni döbbenet után, közben tűrik, hogy a zsaruk és a hadsereg karanténba terelje őket, mint az állatokat, elveszik tőlük az aprópénzüket, majd fekete, Magyarország feliratú (beleköthetetlenül szellemes) pólóban leüvöltenek ötvenezer románt Emelem kalapom!

A napi hírek után, amelyek arról szóltak, hogy közterületen meztelenre vetkőzött emberek bogarakat hajkurásztak magukon és a betonba verték a fejüket, két remek és tanulságos anyag is megjelent az úgynevezett dizájnerdrogokról. (Wekerle Szabolcs: Jobban megüt, Magyar Nemzet Magazin, 2014. október 4., Élő Anita: Drog dömpingáron, Heti Válasz, 2014. október 2.) Rövidre vágva az a helyzet, hogy ezek az ipari szemetek teljesen átrajzolták az addig viszonylag békésen keringő fűbolygó térképét, az előállítók atomokat módosítgatnak, a Magyar Közlöny meg kullog utánuk, mert mást a jelen helyzetben nem tehet. A személyes érintettség okán jöjjön egy coming out. Nekem lányaim vannak, felnőttek. Az egyiknek már dobtak Ginát az italába, majdnem belehalt. Na most, ha elkapom a csávót (nagyjából tudjuk, hogy ki volt, de persze bizonyíthatatlan), a torkán át húzom ki a szívét és rálépek. És kurvára nem érdekel, hogy hány évet kapok érte. És nem értem azt sem, hogy miért tűrjük mindezt. Ezt is.

Ha tudjuk, hogy Rózsika néni öccázér’ árulja a „zenét”, a műfüvet, akkor miért van még szabadlábon? Van az a verzió is, hogy idehívunk egy álarcos bolondot, egy hentesbárddal lecsapja mind a két karját könyöktájékon és elküldi díszdobozban a kínai kémikusnak, okulás végett. Ennél a szarakodásnál bármi jobb. És akkor most bedobom a benzines palackot a szalmakazalba, c’mon komment. Ennél a rendkívül veszélyes trendfordulónál (Wekerle) az is jobb, ha legalizáljuk a füvet. Az igazit, a növényt. Legalább bejönne némi adó a dohányé helyett. Félreértés ne essék, nekem személy szerint mindegy, a kávén, a teán, a cigin és a boron kívül nem élek más droggal. Mindenki függ valamitől, hehe. És tudom, hogy a rendszeres marihuánafogyasztás átalakítja a személyiséget, nem éppen előnyére. Láttam. De azt is tudom, hogy ha valaki hétvégén teker egy vicceset, abba legalább nem fog belehalni és alapesetben megússza a bogarakat. A műfű viszont a sátán cucca. És mielőtt édesanyám is napirendre kerülne, ne felejtsük el, hogy a gyerekeinkről van szó, a tiltás csak édesebbé teszi a gyümölcsöt, és otthont, gyereket, családot szétverni pálinkaszerű, gyümölcsöt sosem látott szeszes italtól is lehet legálisan, sőt, attól csak igazán. Na, lazulásként itt egy kis Manu Chao:

De mielőtt csaó, természetesen mindezekről nem ítélkezem, csupán eltűnődtem, mielőtt eltűnnék hirtelen.