TBHQ és PDMS

Cseh Tamás, rock and roll, tajcsi. Gyerünk. Talán.

Kölcsey befejezi a Himnuszt, amit én még fejből fújok – az összes szakaszt, ember, nekem nem kell új, bár tagadhatatlan, hogy az uruguayi, amit szintén egy magyar srác rakott oda, kissé táncosabb –, nem úgy, mint azt a száz telefonszámot, amit még a nyolcvanas években is tudtam, amikor még vezetékem sem volt, majd volt, ám kattogott, most meg semmi, brothers and sisters, a telefonom gondolkodik helyettem, és ez így cuki és vagány, hiszen okos. A szavak pedig már nem jelentenek semmit. A cuki, a vagány, meg az okos legalábbis. Orwell-szótár. De ez van. Így megy ez.

Ugyanezen a szép napon megszületik Cseh Tamás. Aki immár 72 lenne. Nem beszarni, Jagger, Richards, Cohen, ez már nem a Pista bácsik életkora, ez a jó ebben a 21. században, hogy ugyanazok formálják az igazit, mint régebben. A kütyüket meg ugyanúgy viszi el a gőzborotva, mint a karrierszakállakat.

Azon a napon, amikor meghalt Boldog Özséb, a magyar pálos szerzetesrend alapítója (1270. január 20.), akiről majd még sokszor, mert a fehérbe öltözött arcok valószínűleg nem csak gombásztak – vagy ha igen, hát pontos elhívás miatt –, és még a Fekete Madonna a lengyel bratankiknál – akik a Facebook–YouTube (fuckyou) generációnál már nem akkora testvérek, pedig varázslat (he-he) –, nos akkor elhunyt Alan Freed is, méghozzá 1965-ben. Na, miért jött ő, az Úr kifürkészhetetlen akaratából? Azért, hogy megalkossa a rock and roll elnevezést. Ez meg nagyjából akkora változást okozott az emberiség sorsában, mint a kerék felfedezése. Látható tehát, hogy minden szavunk, amely kiröpül a világmindenségbe, fontosabb, mint egy űrrakéta. Freed egy amerikai DJ volt. Nagy Követ. Követő, aki követ görgetett. Na jó, azért a szappanoperás csaj is aranyos. Legyen béke. Peace and Love.

Egy darabig tököltem, hogy mi legyen az évfordulóra. Legyen ez: „Az ember feláldozza azokat a dolgokat, amiket szeret. És én szeretem a gitáromat.” (Jimi Hendrix a gitártörésről)

De ha már indiánok, íme egy papagó indián dal, a Világteremtő Nagy Testvér dala:

Én teremtettelek.
Én teremtettelek téged.
Én adtam neked vöröslő estéket.

Én teremtettelek.
Én teremtettelek téged.
Én adtam neked társat, szerelmet.

Én teremtettelek.
Én teremtettelek téged.
Én adtam neked prédát s ellenséget.

Én teremtettelek.
Én teremtettelek téged.
Én adtam neked halált s életet.

Ez nagyon egyszerűnek tűnik, sápadtarcú testvéreim, de ez van. Az Ő nevében, aki az Egy, ne hülyéskedjetek!

Gyógytornára járok. Vagy ahogy a fizikós lányok mondják a szemben lévő teremben, erobikra. Kedves évődés ez, benne van a közös munka és a közös tisztelet. Csoda, ami történik. Kedvesség, embernek nézés, az a fajta keresztnéven szólítás, ami nem a rendőré „igazoltatás során” (Bereményi/Cseh). Áram a derekamba és a vállamba, életsor. Persze, a saját fehérköpenyesébe mindig beleszeret az ember, nincs ez másként a tapolcai kórházban sem, belőlem ráadásul csinált már embert gyógytornász úgy, hogy halottat kellett feltámasztania. Anikó. Jutka is ilyen, a kezelést pedig nagyjából egy tengerészgyalogos-kiképzéshez tudnám hasonlítani. A gyógytorna ugyanis egy olyan magyar szó, ami valamiféle könnyítést feltételez. Holott horror. De csak így érdemes. Van a folyosón egy doboz, amibe a kedves ápoltak elhelyezhetik észrevételeiket írásban. Bedobom a cetlit most: angyalok mind.

Gondoltam, elmegyek tajcsi „edzésre”. Hat év után újra és mindjárt egy hétvégére. Ha az ember falun él (tényleg falun, tehát nem nyaral üdülőövezetben, ahol celeb lesz ügyesen, hanem kábé húsz emberrel kontaktál egy héten) már húsz éve, kiszállva onnan, ahol nejlonguruk tömege kínálja a New Age összes baromságát, a hőségben végzett jógáig bezárólag, akkor egyrészt gyanakvóvá válik, másrészt úgy is vélheti, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. Mindezt megerősíti a hétvége „ismerkedési estje” a szomszéd faluban. Pompás házigazda, remek háziasszony, jó társaság, és nem utolsósorban egy őszinte, remek embernek tűnő tréner, akár mester. Lajos nem gatyázik, ha helyesen értelmezem a szavait (és gondolom igen, mert mindez maga a zen, a tao és a ji-king, de mindezekről nem beszél), akkor itt a helyem. Ezért aztán nem is megyek el másnap. Indokaim a következők: hófúvás van éppen és dohányzom. Itt a kertben sem lehet a kapura kihelyezett tábla szerint. Ezt pedig nem, megfogadtam. Lajos pedig azt mondta, nagyon helyesen, hogy a cél az, hogy végre nekem legyen jó. És nekem az sem jó, hogy tudom, nem fogok gyakorolni, ha vége a hétvégének.

Mert nem kell még egy. Így is az van, mint Karinthy Frigyesnél, amikor megjelenik saját gyerekkori önmaga. Hol van a nagy enciklopédia? Sőt, a helyzet szarabb. Hol a regény, a filmek, az új dalszövegek? Miközben boldog vagyok, hogy írhatok, mert kimegy minden, aminek távoznia kell. Gasztroenterológia.

A tao hozza létre az egyet, az egy a kettőt, a kettő a hármat, a három pedig a tízezernyi dolgot.

Mielőtt kibiztosítanánk az antiochiai szent kézigránátot és ellenségünk, mivel nem kedves nékünk, megdöglene, de csak ha az ötöt a szánkra nem vesszük – ahogyan az a Gyalog galoppban áll –, nézzünk egy lehetséges magyarázatot.

Egynek a tajcsit, kettőnek a jint és a jangot értelmezhetjük. Háromnak a menny, az emberiség és a Föld felel meg. Ez az elmélet a taoista gondolkodásmód meghatározója, gyakran találkozunk vele. A tízezernyi dolog az egész világegyetemre utal.

Nyakunkon az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény. Ez elsősorban (na jó, többek között) a Monsantónak és a többi GMO-huszárnak lenne nagyon jó. Szabadon teríteni a szemetet, nincs is ennél szebb elhívás. Szerencsére Magyarország konzekvens és elszánt a génmódosított növényekkel és élelmiszerekkel kapcsolatban. Nem kérünk belőle, még tofuban sem, és még az állataink sem. Komoly kihívás, de ha a teljes GMO-mentességet mi valósítjuk meg először Európában, az erkölcsi sikeren túl piaci előnyöket is jelenthet.

Addig is nézzük, mi az, ami már bent van, és a magyarok jóízűen fogyasztják. A McDonald’sok kirakataiban plakátok hirdetik, hogy milyen alapanyagot honnan szereznek be. Az embernek olyan érzése támad, mintha a nagyihoz menne vasárnapi ebédre.

Mielőtt végképp elérzékenyülnénk, vessünk egy pillantást a sült krumplijuk összetevőire, amit a rászorulók rutinból tolnak a nejlonzacskóhoz hasonlatos, soha fel nem bomló hamburgerük mellé.

Többek között: só, repceolaj, szójaolaj, citromsav, hidrolizált gabona, hidrolizált tej, valamint TBHQ és PDMS. Utóbbiakat nyilván nem vetik, viszont: a TBHQ egy aromás fenol, használják parfümök előállításánál a lassabb párolgás érdekében, lakkok és gyanták gyártásánál. A PDMS pedig egy szilíciumalapú szerves polimer, alkalmazzák kontaktlencsékben, orvosi műszerekben, samponokban, síkosítókban és hőálló bevonatokban.

Jó étvágyat mindenkinek, egészségükre!

Igazságtalan, hogy azok, akik mindezt kitalálták és eladják, nem kapnak akkora bónuszokat, mint a bankárok, akik emberek tízezreinek tönkretételéért felelősek.

A Tesco tapolcai áruházában is tanulságos a hirdetmény. Maradunk, mert szeretjük Magyarországot. Naná, hogy maradnak egy ilyen kedves, vendégszerető helyen, ahonnan évekig talicskával hordták ki a milliárdokat! A luxemburgi tulaj „optimalizálta” a nyereséget. Tényleg elképesztő.

Ehhez képest teljesen normális, amit a veszprémi Naplóban olvasok: vádemelési javaslattal zárult annak a 36 éves veszprémi nőnek az ügye, aki férfinak kiadva magát a világhálón keresztül ismerkedett meg egy hölggyel és folyamatosan zaklatta őt az interneten – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A veszprémi nő a gyanúsítottkénti kihallgatásakor nem adott magyarázatot tettére.

Richard Bright 19. századi brit természettudós kérdéseket tett fel, amelyekre természetesen nem volt válasz.