Meg arra is emlékszem, hogy amikor Budapesten éltem, a kései kádárizmus langymelegében, amikor még elég idegesítők voltak az elvtársak, de már lanyhult az éberség, az Oktogonon (így hívtam, ez volt az én egyik privát kis zendülésem a rezsim ellen, de nem apám ellen, mert ő tanította meg nekem a rendes utcaneveket Andrássytól Podmaniczkyig, mert a hatkerben laktunk, ahol bőszen ment a novhétterezés) volt egy újságos, közvetlenül az első éjjel-nappali zöldséges mellett, ahol hozzá lehetett jutni Új Symposionhoz is. A világ egyik legjobb folyóiratáról beszélünk.
Fenyvesi Ottó emlékeiben természetesen kitüntetett szerephez jut ez is, miként a Vajdaság, a társak és a haverok (neki köszönhetem többek között Sziveri János felfedezését is), a hippik és a punkok, a Creedence és a Ramones, a mozi, a mozi, a mozi, a gyönyörű színésznők, megy az eltűnő marasztalása, indián tekintettel a jövőbe. A szabadság foglyai totális, maximum rock and roll, blues filozófia, olyan mint Ladik Katalin, Marshall McLuhan és Tommy Ramone (Erdélyi Tamás) egyáltalán nem véletlen találkozása a Palicsra tartó villamoson, miközben az áramszedőből üvölt a Spirit in the Sky és Wolf, miközben agyvelőt takarít az ablakokról, a Blade Runnerből idéz magyarul: én tudom, hogy te lenni a Szárnyas fejvadász.
Február 21.
A társadalmi gyakorlat szempontjából ma már inkább konzervatív vagyok, bár szellemi-művészi síkon anarchista maradtam. Pfuj, egy konzervatív anarchista?! (Fenyvesi Ottó)
Na, nekem sem kell már öndefiníciókkal bajmolódnom.
