Bor, kóla, Monarchia

Nem leszünk gasztrogyarmat! Viszont úgy tűnik, fizethetünk olyan könyvekért, amelyeket el sem olvashatunk.

Matyi Dezső borai nem hoztak ennyire lázba. Nem azért, mert nem borász (Depardieu vagy Sting sem az), én sem vagyok sommelier, de még borsznob sem. A könyvek, amelyeket kiadott, már inkább és jobban. Különösen, amikor még a fénykorát élő Cartaphilus is az Alexandra-istállóhoz tartozott, Kerouackal, Bukowskival a mezőnyben. Aztán sokasodtak a baljós árnyak, és most már nagy a baj. Az okok nyilván számosak, de alighanem akkor kezdődött a vég, amikor sokkal több lett az elégnél, és a mindenhez értés érzése kezdett elhatalmasodni. Üvegpaloták, foci, bor, irodalom, helyesírás. Mindez úgy, hogy közben nem fizetünk, elég egyszerű. Az a mesebeli ezeknél az érdekesen meggazdagodott fejeknél, hogy ennek a tizedéért a szegényeknél már levágják az áramot, és mehetnek uzsoráért vagy a sittre. Közben meg a könyves buli nagyjából úgy néz ki, hogy a szerző, aki a tehetségét adja, és az örömöt az olvasónak, éhezik, a kiadó sorban áll a pénzéért, a kereskedelemben viszont már akkora a haszon, hogy tisztességesen is megéri csinálni. Így meg úgy lett, hogy vagy átveszi valaki az Alexandrát a brutális tartozással együtt, vagy segít az állam. Azaz mi, akiknek semmi közünk a Divatcsarnokhoz.