Mert az van, fivéreim és nővéreim a bluesban, hogy mindegy. Ha ételt (életet) viszel hegyen-völgyön át, ha felveszed a telefont, és azt mondod, hé, ember, hogy vagy, ha dobsz egy mosolyt, ha megnevetteted, ha ráteríted a köpenyedet, vagy rányitod az ajtót – az mind Jézus.
Az utóbbi idők legreménytelibb könyvében (Ferenc pápa – Ez a gazdaság öl. Jezsuita Kiadó, 2015) olvasom: Krisztus testének, amely az oltáron van, nincs szüksége köntösre, hanem tiszta lelkekre, miközben annak, aki odakint van, komoly gondolkodásra van szüksége. Tanuljunk meg tehát úgy gondolkodni s úgy tisztelni Krisztust, ahogyan azt ő maga szeretné. Valóban, az a legkedvesebb tiszteletadás annak, akit imádni szeretnénk, amit ő maga szeretne, nem pedig az, amit mi kigondolunk. Péter is azt hitte, azzal tiszteli őt, ha megakadályozza, hogy megmossa a lábát. Ez nem tisztelet, hanem valódi udvariatlanság volt. Így te is add meg neki azt a tiszteletet, amit ő maga parancsolt, tégy úgy, hogy a szegények hasznot hajtsanak a te gazdagságodból. Istennek nem aranyedényekre, hanem aranylelkekre van szüksége.
Egy másik nagy pápa, szent és spirituális vezető testamentuma így hangzott: „Legyetek derűsek!” Ezzel aztán jól fel is adta a leckét a huncutja, tekintve, hogy végakaratot nem teljesíteni szintén nagy fokú udvariatlanság, ugyanakkor ebben a kizökkent világban ez az egyik legkeményebb meló. Ha nem megy elsőre, ne keseredjünk el legalább. Legfeljebb vásároljunk mosómedvét.
