Most meg ez a köd. Már csak a kampókezű hiányzik Carpenter filmjéből. Körülöttem majd mindenki beteg, így aztán leszámoltam egy újabb téveszmémmel. Eddig ugyanis úgy véltem, hogy a fogcsikorgató hideg és az influenza nem szeretik annyira egymást, mint az édesburgonya és a kelbimbó a sütőben. Na most, ahol én élek, ott november közepe óta fagy, néha nem is akárhogy, aztán mégis. Akik valami miatt kedvelik ezt az egész borzalmat (olyan ez, mint a nemi eltévelyedések a panoptikumban, ahogyan azt Hrabal úr mondta), végső érvként azzal jönnek most, hogy viszont jó ez a kártevők ellen. Gyanítom, hogy amikor tavasszal elkezdem bogarászni a kullancsokat a kutyákból, egy világ dől majd össze bennem.
Az éjszakákat addig is elviszik a filmek. A holokauszt emléknapján a Fuss, fiú!, német–francia–lengyel együttműködésben. A gyerekek a második világháborúban tematika Radványi Gézától Szász Jánosig elég gyakori a filmtörténetben, de katartikus kalandfilmet viszonylag ritkán látni. Megrázó élmény, furcsán felemelő. Utána levezetésként a Sugarlandi hajtóvadászat, Spielberg azon korszakából, amikor még inkább volt művész, mint mogul. Jó kis road movie, közben bevillan, hogy először a Vörös Csillag moziban láttam, a Lenin körúton, most pedig iPaden egy faluban. Ez is jó kis road movie azért. Másnap először a Charlie Wilson háborúja Tom Hanksszel, Julia Robertsszel és Philip Seymour Hoffmannal. Néha kicsit olyan, mintha a Kártyavár előképe lenne arról, hogy miként készül az amerikai és ezáltal a világpolitika. Maga lenne a tömény iszonyat, ha nem hajlana néha abszurd humorba és egy rendes kis összeesküvés-elméletbe. Utóbbi természetesen maga a gyakorlat. Aztán egyből a Játszd újra, Sam!, amely viszont valóban előkép, az Annie Hallé. Woody Allen, Diane Keaton és Tony Roberts hármasa már itt is (1972-ben járunk) elképesztően mulatságos, benne van már a közös neurózistól az idézhető dialógusokig mindennek a csírája, mindazon apróságok összessége, amelyek aztán a kiérleltebb Annie Hallt oly ismerőssé és szerethetővé teszik. Annyi a különbség, hogy Allen még a burleszkesebb korszakát éli a Marx testvérek bűvöletében, a helyszín San Francisco és nem New York, nincs Kern András, a rendező pedig Herbert Ross. Aki megoldja a feladatot, méghozzá jól.