A vasárnap esti médiafogyasztásom jó ideje igencsak böjtös, és ez így van jól. Kilenckor Kártyavár a politika aljasságáról, perverzitásáról és emberellenességéről, majd az éj leple alatt ímélen megérkezik a Greenfo, amelyből a valóságban is megtudhatom, hogy mindez hová vezet. A Greenfóhoz egyébként a Kártyavárhoz hasonlóan bárki hozzáférhet, egy pompás zöldportál a neten mindarról, ami egy rendes világban prioritás lenne, de az ön- és tömeggyilkos profitfetisiszták aranykorában huszadrangúnak és valamiféle értelmiségi siránkozásnak tüntetik fel.
Íme két hír, ezennel megosztva. Ki gondolná (falun élve magam sem), hogy vidéken hatékonyabban szelektál a magyar, mint Budapesten, ám ott meg többet, ami persze nem annyira meglepő. Abból kiindulva, hogy a műanyagpalack- és gumicsizma-égetés változatlanul ugyanolyan szerves és elidegeníthetetlen része a falusi folklórnak, mint a közös üveggyűjtő felfeszítése építési törmelék elhelyezése végett, valamint a lavórral történő kirándulás a rekettyésbe, mindez meglepő, ám felettébb örvendetes. A lokálpatrióta-kebel pedig tovább dagad, midőn azt olvasom a hozzánk tartozó megyeszékhellyel kapcsolatban, hogy 38 ezer fát menthetnénk meg a kivágástól, amennyiben a veszprémiek hatékonyságával szelektálnánk szerte a hazában a tejes-gyümölcsleves kartonokat. Mert számottevő különbségek természetesen akadnak, jól teljesít még Paks, Székesfehérvár, Kecskemét és Monor, felkészül és gatyaszárat feltűr Gyula, Szentendre, Bonyhád, Balassagyarmat és Komló.
A gyűjtés alacsony szintje elsősorban a megfelelő környezetvédelmi ismeretek hiányára, a nemtörődömségre és a kényelmi szempontokra vezethető vissza, a siker kulcsa pedig a szemléletformálás lenne. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy esetünkben nem egyszerűsíthetjük le a dolgot a tagadhatatlanul kettészakadt ország problematikájára, sem Budapest–vidék, sem kelet–nyugat kontextusban. A helyzet nem az ezer csapás sújtotta Borsodban a legrosszabb, és nem a fogorvosok eldorádójában vagy a „tudást” naponta a burgenlandi Kánaánból importálók körében a legjobb. De valószínűleg Komlón is biztatóbb, mint Indiában.
Ott viszont szépen terjed egy új módszer, amellyel nyomást lehet gyakorolni a döntéshozókra, és a köz figyelmét is rá lehet irányítani a legégetőbb tennivalókra. Egy kilencéves kislány ugyanis beperelte az indiai kormányt a klímaváltozás miatt, és letett egy ötvenkét oldalas petíciót a környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó nemzeti zöldbíróság asztalára. Ridhima Pandej egy olyan kaszt tagja, amelynek a tagjait fokozottan érintik a klímaváltozás hatásai, de semmilyen döntés meghozatalában nem vehetnek részt. India amúgy is az egyik legszennyezettebb ország, a világ tíz legsúlyosabb helyzetben lévő városa közül négy itt található. A kormány számos törvényt hozott már az erdők, a folyók és a levegő védelmében, de megvalósításuk és betartatásuk már kevésbé hatékony, és ahogy az lenni szokott szerte a világon, a környezetvédelem kérdéseit bedarálja a fejlődésmantra. Ridhima a Himalájában él, abban az államban, ahol 2013-ban több százan haltak meg és több tízezren váltak földönfutóvá az esőzések okozta áradások és földcsuszamlások miatt. Ügyvédje így foglalta össze a dolgok állását: „Fiatal kora ellenére nagyon is tudatában van a klímaváltozás következményeinek, és aggódik amiatt, hogy mindezek milyen hatással lesznek a jövőjére. Tenni akart valamit, aminek értelemmel bíró hatása van, ezért javasoltuk neki, hogy nyújtson be keresetet a kormány ellen.”
Azt hiszem, ezt nevezzük környezettudatosságnak. Az indiai gyerekek többsége gyorsan válik felnőtté. Nem Ridhima az első, aki ébresztőt fúj, tavaly hat tinédzser indított pert Újdelhi légszennyezettségével kapcsolatban, amely immár elképesztő méreteket öltött, az egészségügyi határérték tizenhatszorosára emelkedett, pedig hol van még a gazdasági pörgés vége. Egy miniszter gázkamrához hasonlította a várost, ahonnan aki tud, menekül. Kérdés, hogy hova. Illetve egy idő után ez már nem kérdés. Csak el. Ahol lőnek, ahol éheznek és szomjaznak, ahol elfogy a levegő, onnan uccu. És nincs az a kerítés, amely megállítaná őket.
