Történetek a kiskertekből

Hogy valaki hülyeségeket beszéljen, ahhoz nem feltétlenül szükséges pszichoaktív szereket tolni.

Ma egy kissé talán meglepő fordulattal eljutunk a vakondtól a marihuánáig. Az út göröngyös és tévhitekkel szegélyezett. Még tavasszal történt, hogy a Zdeněk Milernek és tettestársainak köszönhetően fondorlatos módon valamiféle kultstátust szerzett vakond (krtek) többé-kevésbé sivataggá változtatta a kertet. Majd miután az egyre jobban eldurvuló harci cselekmények következtében visszavonult Szerbia irányába, azért hagyott még maga mögött néhány később felrobbanó aknát. A közvélekedés szerint ugyanis a vakond ugyanúgy barátja és egyben munkatársa az amatőr kertésznek, mint mondjuk a multifunkciós földigiliszta, túrása ugyanis jó kis porhanyós földet eredményez, amely aztán újrahasznosításra kerülhet ültetések során. Nos, nem. Öt púpos talicskányit szedtem össze a kupacokból, majd némi virág-, illetve palántafölddel keverve különféle edényekbe helyeztem az anyagot, és jöhettek a növények a koktélparadicsomtól a levenduláig. Az esők nyomán azonnal pangó víz keletkezett és a leggondosabb elhárítás ellenére valami büdös mocsárszerű dolog, kirohadt gyökérzet és kénköves pusztulat. Immár késő bánat, de legközelebb maximum komposztra vele. Megállapíthatjuk tehát, hogy a vakond egy g i. Ha nem is akkora, mint az állatvilág egyik legvérszomjasabb tömeggyilkosa, a nálunk éppen óriásplakátokról mosolygó nyest, de azért jókora.

Éveken át úgy volt, hogy már februárban megjelent Imi, lerázta magáról a szellemirtójelmeze miatt önmagukból kivetkőző kutyákat, és hozzálátott a permetezéshez. Kevés akkurátusabb és lelkiismeretesebb embert ismerek nála. Sorban jött a lemosó, a kártevők elleni, a moníliamentesítő, ha riasztottuk, hogy támadnak a tetvek, már ott is termett. A fák azonban valami miatt neheztelhettek rá, mert a termés némi hezitálás után rendszeresen és éretlenül lehullott. Úgy alakult az élet, hogy idén nem jött az Imi. A fák roskadoznak a gyümölcstől, mind közül élen jár ebben a kényeskedő sárgabarack, ha nem kedvelnénk a lekvárt, ráugorhatnánk a pálinkára is, az most megy, mint a dizájnerdrogok.

Szilárd meggyőződésem, hogy ezekben a percekben is magyar kertek és balkonok százaiban termesztenek, nevelgetnek, dédelgetnek néhány tő marihuánát. Saját fogyasztásra és nem kimondottan gyógyászati felhasználásra, inkább betépés céljából. Ezt kriminalizálni kár. Felesleges és haszontalan, a szervezett bűnözés támogatása, mint az alkoholtilalom volt az Egyesült Államokban. Miközben fűvel dugig kitömött, gazdátlannak tűnő táskák keringenek a hazában Röszkétől Nemesmedvesig, két bejelentés hasított bele a tömegeket érintő és érdeklő, megmerevedni látszó gandzsafrontba, mint a kedves vezető rakétája a Japán-tengerbe. Az egyik, hogy Zacher Gábor valami olyasmit nyilatkozott fesztiválország idei kapunyitásakor (nem pontos idézet következik), hogy nem akkora tragédia, ha elpattan egy-két spangli. Korszakalkotó bejelentés, nem akárkitől, lesz majd róla „egyrészt-másrészt” bőven. Mindjárt jön a másik is, csak közben eszembe jutott valami. Amikor tizenöt évvel ezelőtt egy darabig haldokolni méltóztattam, ami időlegesen vaksággal is járt, a rehabilitációm kezdetén elvittek egy szemorvoshoz is, aki a vizsgálat után megkérdezte, hogy szoktam-e füvet szívni. A nemleges válaszra a következőt mondta: akkor most egy ideig tegye azt. Az van még tehát, hogy Svájcban július közepétől már a boltokban is árulják a dobozos spanglit. A 444-en olvastam, hogy egy helyi startup gondolt egy merészet, és Haza néven piacra dobta új, kendert és dohányt egyaránt tartalmazó cigarettáját. Egy pakli cigi összesen négy gramm kendert tartalmaz, rágyújtáskor azonnal felszáll a jellegzetes illat, adalékanyag nuku. A szálakba viszont úgynevezett CBD-kendert töltenek, amely csak elenyésző mértékben tartalmazza a pszichoaktív THC-t, ellenben jócskán akad benne cannabidiol, a cannabis orvosilag értékes hatóanyaga, amely kiváló fájdalomcsillapító és étvágygerjesztő, így kimondottan örvendetes lehet például egy rákos beteg esetében. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy a cucc ugyanúgy bejön majd a józan gondolkodású svájciaknak, mint az órák, a náci arany és a százezreket tönkretevő szórakozás a frank árfolyamával.

Hogy valaki hülyeségeket beszéljen, ahhoz nem feltétlenül szükséges pszichoaktív szereket tolni. Békésen locsolok a kertben, és a következőket hallom egy gyönyörű, tizenkilencedik századi épület előtt: ez például nem illik ide. Majd néhány méterrel odébbról, egy odagányolt kerítés mellől: ez kimondottan tetszik. Mindezt a Hosszúlépés nevű séta „idegenvezetőjétől”, fejenként 3900-ért. Tátott szájjal hallgatják ezt a bölcs embert. Már tényleg mindenki itt van.