Meghívást kaptunk egy hosszú hétvégére a Kvarner öbölbe. Ez jelen helyzetünkben olyan, mint ha betoppant volna a Mikulás. Tenger tehát mégis, ráadásul az Adria. Mindegyik lenyűgöz, de az be van kódolva. Csak lebegni a vízen, a nap meg mindent megad, és jön még hozzá valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Hogy ismerős valahonnan, nagyon régről.
Úgy hozza a sors, hogy Tihanyból indulunk, nem túl egyszerűen. Autóváltás, mert azt is kapunk, a miénk éppen megint nem alkalmas hosszabb túrákra. Na jó, de mi legyen vele, míg visszaérünk? Amíg eldöntjük, beállunk egy parkolóba. Elugrunk a legközelebbi kávézóba némi apróért, onnan jól látni a járművet addig is. Annyira jól, hogy tisztán kivehető, amint a parkolóőrök már rakják is ki a büntetést a szélvédőre. Futás vissza, magyarázkodás, majd vita. Kezd elfajulni, negyven fok van. Azt hazudják, hogy már tíz perce ott vannak, türelmi idő meg különben sincs, semennyi. Egyikük részeg, a másik kioktat. És hogy rendőrt hív. Alig várom, szakadozik a cérna, érzem. Rohanvást érkezik a pincér úr, tanúsítja, hogy egy perc telt el. A kávézó vendégei dettó. Végül rendőr mégse, a közhangulat fokozódik, a parkolósok bepattannak az autójukba, és elviharzanak. Most már nem hagyjuk, ügyfélszolgálat, jegyzőkönyv. Végül a pincér úr megengedi, hogy a kávézónál hagyjuk a gépet. Egy bizalmi roham keretein belül átadjuk az indítókulcsot is. Sose láttuk egymást előtte. De sem félelemben nem érdemes élni, sem intézményesített terror alatt.
Egyébként meg az egész környék iszonyúan lepattant. A propagandában levendulamező, gardafeszkó és kiállítások, a valóság viszont még Ötvös Csöpi idejében is színesebbnek tűnt, de még Eötvös Károly is jobb hangulatot tapasztalt. A kompos ember még rám legyint, mert nem megyek rá ütközésig az előttem állóra. Sok itt a tudós elme, de végül megszabadulunk tőlük. Néha nagyon jó innen lelépni. Egyre gyakrabban lenne késztetés. Büszkén, európaian a provincialitásból, a levevésből, az állandó vegzálásból, a kicsinyes rosszindulatból.
Autópálya: egy darab benzinkút a határig, most már hosszú évek óta. Kéne szólni a Lőrincnek, hogy valamelyik reggel vegyen már párat, hadd szárnyaljon a komfortérzés. Közben mint egy gyerek, élvezem, hogy hová fejlődött az autógyártás, úgy is mint húzóágazat. Belátom, hogy nem könnyű nem gyökérnek lenni, ha fickándozik alattunk a kicsike, igaz, nem is nehéz.
Zágráb. A fizetőkapu utáni benzinkútnál többféle meleg étel közül lehet választani emberi áron, a szendvicsek is jók, a dalmát füstölt sonkás pont annyiba kerül, mint nálunk a háromszög, amelyet alig lehet leimádkozni a szájpadlásról. Fiuméban nagyjából öt óra alatt kényelmesen „lent” lehet lenni, kezdenek is rákapni a magyarok a hétvégékre is. Aztán csodás villák az út mentén, egyszerre hozzák a Monarchiát és a mediterráneumot, kitűnő párosítás. Olvasom, hogy Horvátországban rosszabb az életszínvonal, mint Magyarországon, a helyszínen nem úgy tűnik. Jó, persze, a turista szemével, de azért mégis hihetetlennek tűnik. Amennyiben mégis igaz, akkor a kiegyenlítődés miatt az ország északi és középső területein egymást érhetik a nyomortelepek.
Lovran. Bájos település, fokozhatatlan turizmus, parkolóhellyel sem bírják. A ritkítást nyilván az éttermi árakkal gondolják elérni. Mindenkinek elment a maradék józan esze, balatoni rablósorok visszasírva. A Szabadság téren a Szabadság mozi Fellini és Tornatore gyerekkorát idézi. Mellette gyönyörű villa, ott halt meg Feszty Árpád. A kertben egy nő babrál, haja törülközőbe csavarva. Sikátorok, templomlépcsőn gyerekek. Kis Olaszország, minden élhetőnek látszik. Egy férfi érkezik mopeden, strandpapucs, rövidgatya, bukó nyista, előtte, a tankon ötévesforma kislány. Lassan gurulnak, aztán a férfi leül egy sörre az egyik teraszon a haverjaihoz. Magyarországon bilincsbe verve vinnék el. Ez a baj. Egészséges lazaság helyett görcsösség és frusztráció. Frusztrált a társadalom és frusztrált benne az egyén. Derűsnek lenni szinte lehetetlen küldetés, mert naponta ölnek, mérgeznek valamivel. A szállás itt a szomszédban, Medvejában. A teraszon alszom a csillagos ég alatt a balzsamos éjszakában. Nagy élet van, egy amatőr természetbúvárnak ez maga a mennyország. Különféle rendű és rangú rovarok, gyíkok, suhanó madarak. Hajnaltájt egyszer csak irgalmatlan zajongás a kerítésen túlról, a kiszáradt vízmosás irányából. Hörgés, morgás, ágak törése vagy negyedórán át. Csak a medve lehet. Nomen est omen.
