Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál. Ez a könyv (Athenaeum, 2017) kívánkozik még ide, talán a nevek miatt is. Holott Szentesi Éva nem Bereményi-hősnő, hús-vér kortárs nő, nem is akármilyen. Bátor nő (Jézusom, hess most már, Géza!), mert amikor éppen négy évvel ezelőtt áttétes méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, ahelyett hogy magánügyként kezelte volna a betegségét, közzétette az akkor már szépen futó Rúzs és tükör című blogján, és elindította rákellenes kampányát. Az írás persze remek terápia is, segíthetünk vele magunkon és másokon, a kérdés „csupán” az volt, hogy a Tiszalökről startolt díszlet- és jelmeztervezőnek sikerül-e a halál árnyékában megugrania a következő szintet. Nos, remekül. Kardos Margit világa tűpontos megfigyeléseken alapuló, sodró lendületű, pompás füzér, és még látlelet is a tetejébe arról, hogy mi megy itt. Az egyik novellában robog a HÉV (na tessék, már megint!), „hátsó részében alkoholisták ülnek, fél kézzel a biciklijüket szorongatják [ ], az üléshuzat harminc éve ugyanolyan: barna cikornyával díszített, poros és büdös textil. Egy bicskával a szürke farostlemez falba valaki belevéste, hogy Orbán egy geci.”
2018 álarcban érkezik. Mindjárt itt van, már stíröli a seggemet.
