Kockázatok, mellékhatások

Hatáskörüket túllépő rendőrök és traffipaxozó kollégáik, közutálatnak örvendő jegyvizsgálók, kukacoskodó ellenőrök. Jól vagy rosszul, de a munkájukat végzik, időnként pedig joggal vagy jog nélkül, de bekerülnek a hírekbe. A problémáikhoz vezető okokat, a több irányból rájuk nehezedő nyomást viszont ritkán firtatják.

Kedveli valaki a metrólejárat mellet ácsorgó jegyellenőröket, az út szélén traffipaxozó vagy különösebb ok nélkül igazoltató rendőröket? A parkolás után két perccel megjelenő parkolóőröket, közterületeseket? Nem nagyon. Még akkor sem, ha csak a munkájukat végzik. A kontroll jelenléte ellenérzéseket vált ki az emberekből. A metrólejárónál be kell mutatni a jegyeket, az bizony annak a feltételezése, hogy az ember bliccelni akar. A traffipaxot pedig akkor is zsigerből utálja az autósok jelentős része, ha nem hajt gyorsan. A mérőeszközzel együtt pedig utálják a rendőrt is. (Főleg, hogy a közelmúltban egy ombudsmani vizsgálat eredménye is rávilágított arra, hogy a sebességmérés nem minden esetben működött korrekt módon.)

A rendőrnek viszont kezelnie kell ezt az utálatot.

Egészen biztos az is, hogy évekre belevési magát a fejekbe az a pár héttel korábbi eset, amelynél két rendőr keze között halt meg egy gyanúsított. Mert legyen akármi az ügy vizsgálatának eredménye, a rendőröknek biztosan nem használ a halálesettel végződő eset.

Az erőszakra való hajlam persze mindenkiben ott lapul.

– Ennek megértéséhez elég ismerni a Zimbardo-féle börtönkísérleteket. E klasszikus szociálpszichológiai vizsgálat azt vette górcső alá, hogy az emberek a megadott cél érdekében meddig hajlandóak elmenni. A kísérletbe bevont személyeket Zimbardo két csoportra osztotta: az egyik csoportba tartozók lettek a börtönfelügyelők, a másik csoport tagjai pedig a börtönlakók. A kísérletet időközben félbe kellett szakítani a „börtönőrök” elfajult kegyetlensége miatt. Az eredmény elgondolkoztató és hihetetlen, és további kutatásoknak teremtett alapot, szinte önálló ága keletkezett a szociálpszichológiának, ami azt vizsgálja, hogy a helyzet- és a csoportdinamika hogyan változtat minket „szörnyeteggé”. A rossz bennünk van. Egy nem megfelelő struktúra ki tudja hozni belőlünk a kegyetlenséget. Ezt pedig csakis a rendszerrel együtt lehet megváltoztatni – mondja Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológus.

Ez utóbbit emeli ki Finszter Géza kriminológus is. A szakember, aki 1993 és ’97 között a Rendőrtiszti Főiskola főigazgató-helyetteseként tevékenykedett, elmondja, hogy a rendőri szakma születése pillanatától – amely Európában nagyjából háromszáz évvel ezelőttre tehető – kezdve hordozza azon sajátosságait, amelyek abból adódnak, hogy fő eszköze az erőszak volt. Ráadásul nem is jogilag szabályozott erőszak, hiszen akkoriban nem volt olyan fejlett közjog, mint manapság, ami megmondta volna a rendőrnek, meddig mehet el. Emellett nem léteztek állampolgári jogok sem, csupán alattvalói kötelezettségek.

– Ebből az következik, hogy a rendőrnek nagy cselekvési szabadsága volt. Van erre egy szakkifejezés is, úgy hívják, általános felhatalmazás. Ez azt jelenti, hogy a rendőr dolga az, hogy tartson rendet, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a területén teljes közrend legyen – mondja Finszter Géza. Majd kiemeli a szakma másik sajátosságát is. Azt, hogy a jogkövető, tisztességes emberek drukkolnak a jól teljesítő rendőröknek, akik gyakran azonosak a keménykezű, durva, a mai fogalmaink szerint a törvényesség határait át-átlépő rendőrökkel. Vagyis az a rendőr, aki fontosabbnak tartja az eredményességet, mint a törvényességet, még erkölcsi támogatást is kap. Ez pedig nemcsak hazánkban van így, hanem szinte mindenhol a világon. A nemzetközi irodalom kiemeli azt is, hogy a rendőrök közt a hallgatás törvénye minden felett áll, ami azt jelenti, hogy egymásnak falaznak jogsértő cselekményeik titokban tartása érdekében.

– Állítom, ha az áprilisi izsáki eset nem végződik halállal, nem is hallunk róla. Ami szomorú, mert azt erősíti, amit nem kellene erősítenie. Ez jól látszik a statisztikákból is. A rendőrség ugyanis éves szinten húsz-harminc kényszervallatást, hivatalos eljárásban történő bántalmazást regisztrál, ami nagyon csekély szám ahhoz képest, amennyit sejthetünk. Hatalmas a látencia, mértékét megbecsülni sem merem – emeli ki a kriminológus.

A szakember felhívja a figyelmet arra is, hogy egy vizsgálat szerint a rendőrök pszichés problémáinak kialakításában a döntő szerepet nem a szolgálati szituációban elszenvedett stressz jelenti, hanem a belső alá- és fölérendeltség, a főnököknek való kiszolgáltatottság. A munkahelyi konfliktusok hetven százalékának hátterében ez utóbbi áll, aminek azután egyszerű feloldása lehet az ügyfelekkel szembeni durvaság.

– Hiába tanítanak a rendőröknek emberi jogokat a szakközépben és a főiskolán, ha amikor szolgálatba lépnek, a főnökük egyből azt mondja nekik, felejtsenek el mindent, amit ott tanultak. Mert bár ezt a gyakorlatot a rendőrök is elítélik, mégis történnek túlkapások, amelyek csak a legritkább esetben derülnek ki a kollégák közbelépésének eredményeként. Az is igaz, hogy a rendőrnek gyakran kell fellépnie olyan jogsértővel szemben, akinek a magatartása minden tisztességes emberben felháborodást kelt. A hatóság tagja azonban attól szakember, hogy szolgálati intézkedései során képes kontroll alatt tartani a mégoly jogos indulatait is. Feltéve, ha ezt meg is tanítják neki. És itt vannak kétségeim – szögezi le Finszter Géza.

Ez a probléma nemcsak a rendőrök esetében merül föl, hanem más szakmáknál is. Csak máshol egyszerűbb őket kezelni. Az ügyvédek jó része például nem vállal családjogi ügyeket, mondván, az ilyen eljárások során előkerülő dolgok túl nagy lelki terhet jelentenek számára. És bármilyen megdöbbentő, gyakorlott büntetőjogászok is kemény terepnek tartják a családjogot. Viszont ők megtehetik, hogy nem is foglalkoznak ilyen ügyekkel, elküldik az ilyen kéréssel érkező ügyfelet. És hasonló a helyzet a pszichológusoknál is.

– Vannak olyan erkölcsi normák, amelyeket a rendelőmön belül én sem tudok tolerálni. És van olyan, hogy – a szakmám szabályai szerint – köteles vagyok elküldeni a pácienst. A rendőr viszont az adott szituációból nem tud kilépni csak azért, mert elvesztette a türelmét, frusztrált vagy éppen rossz a kedve – mondja Faludi Viktória. A szakpszichológus arról is beszámol, hogy a mentális segítők ugyanígy elutasíthatnak egy pácienst azért, mert a személyes érintettség miatt nem akarnak vagy nem tudnak az adott problémával foglalkozni. Ha például éppen válnak, nem célszerű válásokkal foglalkozniuk, ugyanis az adott élethelyzet nem teszi lehetővé az objektív hozzáállást.

Ahogyan szubjektívvé válik az a rendőr is, akit hasonló magánéleti problémái mellett családon belüli erőszakhoz küldenek intézkedni. Csak ő nem teheti meg, hogy elsétál a helyszínről.

– Ebbe a rendszerbe mindenképpen olyan szakembereket kell belekapcsolni, akik ilyen esetekben segíteni tudnak. Nagyon fontosak lennének az esetmegbeszélések is, nemcsak a rendőröknél, hanem minden olyan munkánál (így például a különböző ellenőröknél vagy bármely olyan szakmánál, amelynek fő célja a hibakeresés, fő eszköze pedig a büntetés), ahol a kiégés és a frusztráció nagyon gyakori – emeli ki Faludi Viktória. – Jó példa erre az egyik páciensem, aki adóhatósági ellenőr volt, de elsőre még nekem sem akarta elmondani, mivel foglalkozik. Ez pedig érthető, hiszen ezen szakmák esetében a társadalmi előítélet hatalmas. Az emberek negatív attitűddel fordulnak az adóellenőrökhöz, a parkolóőrökhöz, a jegyvizsgálókhoz, még akkor is, ha azok kedvesen végzik munkájukat. A pszichés túlterheltség depressziót, szorongást és egyéb pszichés zavarokat is okozhat. Emiatt az ilyen hivatást választóknak mindenképpen szükségük van mentális gondozásra, ha egyedül nem birkóznak meg problémáikkal, segítséget kell kérniük.

A rendőröknek kétévente kötelező jelleggel meg is kell jelenniük pszichológiai vizsgálaton, és ha a szakember a beszélgetés vagy a teszteredmények alapján úgy látja, hogy az illetőnek valamilyen problémája van, például nem megfelelő a pszichés stabilitása, akkor fölajánlja számára a gondozást. Azaz ilyen esetben a rendőrnek rendszeresen pszichológushoz kell járnia, tudtuk meg Szeles Erika rendőr alezredestől, a rendőrség vezető pszichológusától.

A szakember elmondta, hogy mivel fegyveres szolgálatellátásról van szó, a pszichológus hozhat olyan minősítést is, amellyel a rendőrt ideiglenesen alkalmatlannak minősíti a szolgálatra. Ennek időtartama maximum hat hónap lehet, ez időszak alatt pedig gondozásra kell járni. Nem feltétlenül rendőrségi pszichológushoz, mert ha ez ellenére van, akkor független szakemberhez is fordulhat, de tőle akkor is folyamatosan feljegyzéseket kell kérnie az állapotáról. Szeles Erikától megtudjuk azt is, hogy a rendőrségi pszichológus elsődleges feladata az előírt alkalmassági vizsgálatok elvégzése, amelyekbe beleértendők a felvétel előtti vizsgálatok is. Azaz a jelölteket már akkor tesztelik, amikor szakirányú középiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára jelentkeznek. Később szintén vizsgálják őket, még mielőtt beosztásba kerülnek. Ezek a szűrések elvileg arra jók, hogy a rendőri állományba eleve csak olyan emberek kerülhessenek, akiknek nem okoz különösebb lelki problémát egy normális rendőri intézkedés. Külön esetmegbeszélések azonban csak akkor vannak, ha kiemelt bűncselekmény történik. Ilyenkor a kollégákat csoportos krízisfeldolgozó foglalkozásokba is bevonhatják, de fölajánlják számukra az egyéni terápia lehetőségét is.

Mint megtudtuk, a BKV járatain dolgozó ellenőröknek is szervez cégük tréningeket, ezek célja azonban inkább a stressz- és konfliktuskezelés elsajátítása. Kétnapos tréningjük programját pszichológus állítja össze, aki általában teszteket, helyzetgyakorlatokat végeztet a munkatársakkal. Ez azonban nem adatik meg mindenkinek, ugyanis az évi kétszeri tréningen az állománynak csak mintegy tíz százaléka vesz részt, az is munkáltatói kijelölés alapján. Azaz miközben az ellenőrök nap mint nap szembesülnek éles konfliktushelyzetekkel, többévente jutnak csak el egy-egy kétnapos stresszkezelő tréningre. Ezen túlmenően pedig csak akkor kell szakemberhez fordulniuk a munkatársaknak, ha magatartásukra rövid időn belül több bejelentés vagy panasz is érkezik.

Ami prevenciónak aligha nevezhető.