– Hol tart most az orvoslásban a digitális technológia?
– Bármilyen más területen, legyen szó akár a sportról, akár az üzleti életről, a digitalizálódás évek óta egyértelmű folyamat. Az orvoslásban is, csak mivel ez sokkal szigorúbban szabályzott terület, itt minden lassabban zajlik. Ami nem baj.
– Mekkora a lemaradás az ön által említett területekhez képest?
– Ha ahhoz viszonyítunk, mikor kerül a piacra egy-egy olyan új digitális technológia, amelyet az adott szakterület is felhasználhat, akkor más területekhez képest van lemaradás, de éppen a szabályzások miatt ez elfogadható. Azt már most látjuk, hogy tízből kilenc beteg olyan „e-páciens” lesz, aki keresi a tüneteiről, betegségéről szóló információkat, és ehhez, valamint állapota felméréséhez internetet és okostelefont, illetve egyéb eszközöket használ.
– Maguk az orvosok mennyire élnek a digitális eszközökkel?
– Azt tapasztalom, hogy nincs különbség az országok között, hiszen aki ma orvosként naprakész akar lenni, internet nélkül képtelen rá. Ezt a hatvan-hetven éves professzoroknak is elmondom, amikor pedig látom rajtuk a kétkedést, megkérdezem tőlük, hogyan tartják naprakészen a tudásukat. Elmondják, hogy a könyvtárban ülnek egy-két órát, vagy átlapoznak pár cikket. Ilyenkor beszámolok arról, hogy én hogyan követek nyomon négyszáznál is több szaklapot öt-tíz percnyi munkával, hogyan választom ki a nekem fontos cikkeket húszezerből. Az ezt segítő digitális megoldásokat meg kell tanulnia használni minden orvosnak. Az pedig jó hír, hogy amint tudnak ezekről, meg akarják tanulni.
– Mit gondol, mely fejlesztések határozzák meg a jövő orvoslását?
– Sok minden szóba jöhet. Amerikában például most végeztek olyan műtétet, amelynél agytumoros betegeknél valós időben láthatták, milyen képet alkot az MRI-készülék az agyról, amikor a tumorba juttatják a génterápiás gyógyszert. Tehát már úgy tudunk agytumort kezelni, hogy „élőben” látjuk, mi történik. De említhetném a számítógépen modellezett virtuális boncasztalt is, amelynek köszönhetően a medikusnak nem kell holttesteket boncolnia, hanem formalin nélkül, gyakorlatilag bármikor gyakorolhat virtuálisan, a megszokottnál nagyobb részletességgel. Jómagam a NASA-nál kipróbáltam egy olyan virtuális boncasztalt is, ahol valós betegről képzett részeket boncolhattam, ha akartam, csak a nyirokrendszert láttam, ha akartam, csak az ereket.
– Gondolom, nem olcsó az ilyen alkalmazás. Itthon elképzelhető lenne ilyesminek a használata?
– Nem a digitális technológiák használata jelenti a nagy költséget, hanem a nem használatuk. A virtuális boncasztal például azt jelenti, hogy nem kell a holttesteket tárolni, hűteni. Ez a megoldás tehát mindenképpen költséghatékonyabb. Ugyanilyen a személyre szabott gyógyászat. Igaz, ez drágább, mint a mai orvoslás, de hosszabb távon költséghatékonyabb, mivel a beteg olyan gyógyszert kap, amely megfelel a genetikai hátterének, emiatt a készítménynek nem lesznek mellékhatásai, a beteg nem kerül fölöslegesen kórházba, nem fog több gyógyszert szedni. Azaz ez a megoldás rövid távon valóban drágább, de hosszabb távon jobb és költséghatékonyabb.
– De amikor egyszerre kell nagy összeget kifizetni, mennyire fogadja el ezeket az érveket a fenntartó vagy a finanszírozó?
– Az Egyesült Államokban ez úgy változott meg, hogy bár az amerikai gyógyszerhivatal keményen és rigorózusan ellenőrzi az eszközöket, de érti a digitális technológiák előnyét. Így történhetett meg az, hogy az első olyan iPhone-tokot, amellyel EKG-t lehet készíteni, tavaly év végén bevizsgálták, majd kevesebb mint nyolcvan nap alatt elfogadták. Ezzel a telefonra illesztett eszközzel klinikailag bevizsgált EKG-t lehet készíteni. Végzős medikusként zsúrkocsira helyezett EKG-készülékkel szaladgáltam a betegek között, azzal pedig egy óra alatt négy-öt EKG-t tudtam lehúzni, és papírt kaptam eredményül. A telefonos módszerrel viszont fél perc alatt lehet EKG-t készíteni, az eredményt pedig a telefon PDF formátumban elküldi az orvosnak, vagy elmenti a „felhőben” biztonságosan. Tehát ez a tok, amely mindössze húsz dollárba kerül, egy több százezer forintos EKG-berendezést vált ki, nem használ papírt, kicsi, saját telefonon használható.
– Egyéb vizsgálatokat is ki lehet váltani új eszközökkel?
– Igen, rengeteg ilyen újdonság van. Ott van például a Scanadu, amely kaliforniai fejlesztés. Ha ezt az eszközt a beteg bőréhez tesszük, megméri a testhőmérsékletet és a pulzust, kimutatja a szívritmuszavart. A tervek szerint a szerkezet vérnyomást és egyéb egészségügyi paramétereket is tud majd mérni pusztán azáltal, hogy a bőrünkhöz érintjük. Már nem áll tehát távol a valóságtól a Star Trek filmekből megismert tricorder, amely kívülről vizsgálja meg a beteget, majd fölállít egy iránydiagnózist.
– Ez a fajta digitalizálódás nem szabja át az orvos-beteg kapcsolatot?
– Nem, az a félelem nem valós, hogy a digitalizálódás miatt sérül a beteg-orvos viszony. Az orvoslás ettől függetlenül mindig személyesen kell hogy történjen, a beteget az orvosnak látnia, tapintania és éreznie kell, meg kell ismernie, bizalmi viszonyt kell kialakítania vele. De ezt követően és emellett hatalmas segítséget jelent a digitális világ. Az egészségügy nem úgy működik, mint az autószerelés. Nem úgy, hogy elvisszük a kocsinkat, feltesszük a kezünket, reparálják meg, kapjuk vissza megjavítva. A gyógyítás nem lehet eredményes a beteg aktív részvétele nélkül.
– Mit jelent ez az aktív részvétel?
– Ma az egészségügy alapját az állami szereplők és a finanszírozók, országtól függően a biztosítók adják, no meg persze a gyógyszercégek. Felettük vannak az orvosok, akik tulajdonképpen végrehajtanak. A beteget pedig néha megemlítik. Az én fejemben mindez fordítva van, az egészségügy alapja a beteg, minden róla szól. Ő az otthonában meg fog tudni mérni és határozni mindent a vérképtől a vérnyomásán át a genetikai állományáig. Mert lesz erre eszköze. Már most van okostelefonon működő EKG, már most van teljesen digitális vérnyomásmérő. Ezeknek az eszközöknek az eredményeit nem is kell feljegyezni, mert automatikusan továbbküldik az adatokat. Nemrég egy párizsi konferencián már olyan villát is használhattam, amely mérte, hogyan táplálkoztam, ha pedig túl gyorsan ettem, akkor rezgett, nem engedett tovább enni. Tehát egyre több olyan eszköz van, amellyel a beteg mindent megmérhet magán, ő lesz az, aki információt ad magáról az orvosnak.
– De mi van akkor, ha a betegnek nincs pénze arra, hogy otthoni eszközöket szerezzen be?
– Nem kell mindenkinek beszereznie, de ha valakinek ilyen típusú igénye van, az orvosnak kutya kötelessége, hogy együttműködjön vele. De továbbmegyek, hiszen vannak olyan eszközök is, amelyek nemcsak a gyógyításban játszanak szerepet, hanem a szuperképességek életre hívásában is. Lesz például olyan kontaktlencse, amelyik nem csak a csökkent látást javítja ki, hanem az egészséges látáshoz tesz hozzá. Azaz olyan, amelyiktől sasszemünk lesz. Vagy olyan hallókészülék, amelyiktől denevérhallásunk. Ilyen „kiborggá” [kibernetikus organizmussá] válni pedig drága mulatság lesz.
– Azaz a tehetősebbek a jövőben jobb ellátást kapnak, és még szuperképességeket is vehetnek maguknak?
– Kár lenne ezt tagadnunk: akinek több pénze van, az egészségügyi téren is előnyökre tesz szert. Nemcsak nagyobb eséllyel menekül meg a betegségtől, hanem még szupererőket is szerezhet. De az orvosnak a későbbiekben is az a feladata, hogy megoldja a kezelés elérhetőségét mindenki számára.
– Csakhogy az új technológiák alkalmazhatósága nyilván a gyógyításnál is az anyagiakon is múlik.
– Mint ahogy más területeken is, aki gazdagabb, valószínűleg jobb ellátáshoz jut. De a technológiák szélesebb körű használatával az egészségügyben még mindig több esélye lesz bárkinek arra, hogy a mostaninál jobb ellátást kapjon. Tehát az alapellátás az új fejlesztések miatt nem csúszik lejjebb, sőt javulni fog. Az más kérdés, hogy szerintem a magánszektorban még magasabbra kúsznak az árak, igaz, a minőség is.
– Ön szerint az egészségügyben előrelépés és nagy változás az, hogy a beteg megismerheti a róla tárolt adatokat, az interneten hozzáférhet a betegségéről szóló információkhoz. Miért?
– Amerikában ezt úgy fogalmazták meg, hogy mindenkinek joga van hozzáférni az egészségügyi adataihoz, és erre alkottak is egy projektet. Ennek lényege, hogy az egészségügyi biztosítók weboldalain és az állami site-okon van egy gomb, amelyet ha megnyom a beteg, és beírja a taj számát, letöltheti a saját orvosi papírjait, meg tudja mutatni őket az orvosának, az új orvosának. Nálunk ez a rendszer siralmas állapotban van, több helyen tárolt, sokszor szöveges leírások vannak, amelyekből nem lehet még népegészségügyi kutatásokat sem végezni. A betegnek ismernie kell az adatait ahhoz, hogy utánanézhessen a betegségének.
– Miért jelent mindez forradalmi változást az orvos-beteg viszonyban?
– Bennünket úgy oktatnak, akár ki sem mondva ezt, hogy „mi leszünk az orvosok”. A paternalista rendben majd mi megmondjuk, mit kell tenni. Pedig az orvos partner kell hogy legyen, neki lesz szakmai tudása, a betegnek viszont van tudása a saját életéről. A kettőt partnerként kell összekötni, együtt kell dolgozni, szó sem lehet paternalizmusról. Ez a hozzáállás nagyon hiányzik nemcsak a magyar, hanem általában az egészségügyi rendszerekből, még az amerikaiból is. Persze vannak orvosok, akik ezt a felfogást képviselik, de egyelőre ők vannak kisebbségben. Ez viszont – az adatokhoz és információkhoz való hozzáférésnek köszönhetően – változni fog.
– Külföldön mennyire dolgoznak az orvosok digitálisan?
– Ez országonként változik, de például tavaly voltam egy bostoni klinikán, ahol már minden orvos táblagépen dolgozott, ahol vizitkor már nem a lázlapon lévő kézírást silabizálták, hanem egy gombnyomással látták a beteg minden adatát, hozzáfértek mindenhez. Azt mondták, ennek az átállásnak a táblagépek miatt egyértelműen volt költsége, viszont mindez annyira csökkentette az orvosi hibák és az egészségügyi rendszer hibáinak számát, hogy megérte a váltás.
– Mi még ettől igen messze vagyunk. Ön viszont világszerte keresett, sikeres szakember. Soha nem jutott eszébe, hogy külföldre menjen dolgozni?
– Nem, mert szeretek itthon élni. Másrészt, ha azt vesszük, külföldön élek egész nap, az internet segítségével amerikai, európai, ázsiai kollégákkal beszélek, blogolok, az ügyfeleim többsége külföldi, a kollégáim kilencvenkilenc százaléka külföldi. Tulajdonképpen az internet miatt maradtam itthon, mert emiatt minden előnyét élvezem annak, hogy globális polgár vagyok, ugyanakkor annak is, hogy fizikálisan Budapesten élek. Nem tervezem, hogy elköltözöm.
Névjegy
Meskó Bertalan orvos genetikus, PhD fokozatát a személyre szabott genomika – az örökítőanyag megismerésén alapuló tudományág – területén szerezte. Jelenleg azon dolgozik, hogy orvosi jövőkutatóként csökkentse az egészségügy és a digitális technológiák közötti űrt. Angol nyelvű orvosi világhálós naplóját, a ScienceRollt (scienceroll.com) már többször a világ legjobb orvosi technológiai blogjának választották, magyar nyelvű blogja, a MedIQ (mediq.blog.hu) Golden Blog díjas oldal. A világ első közösségi médiáról és orvoslásról szóló egyetemi kurzusának oktatója a Debreceni és a Semmelweis Egyetemen, a Stanford Egyetemen mesterkurzust tart. A Webicina (webicina.com) szakportál vezetője. Előad a Stanfordon és a Harvardon, előadója a Singularity University által a NASA központjában szervezett Futuremed kurzusnak. Az Egyesült Államokban most jelent meg angol nyelven írt munkája, a Social Media in Clinical Practice, amely a közösségi média használatáról szóló első klinikai kézikönyv. Tagja a kiemelkedően magas intelligenciájú embereket tömörítő Mensa HungarIQának.
