Két évvel ezelőtt, Ferenc pápa megválasztása után két kép járta be a világsajtót és az internetes közösségi hálózatokat. Mindkettő a római Szent Péter tér közelében összegyűlt tömeget ábrázolta. Az első 2005-ben készült, amikor II. János Pál ravatalához érkeztek a hívők. A fotón látható több száz ember közül mindössze egy tart a kezében telefont, és fényképez vele. A másodikat nyolc évvel később készítette az Associated Press fotóriportere XVI. Benedek lemondása után, Ferenc beiktatásakor. Ekkor már mindenkinek kékesen világító képernyőjű okostelefon, sőt táblaszámítógép volt a kezében – a sok vibráló fénypont elvonja az ember figyelmét a tömeg előtt zajló eseményről.
A két fotó sokak szerint fényesen ábrázolja, hogy mekkorát fordult a világ az évtized eleje táján. Manapság az emberek késztetést éreznek arra, hogy mindent lefényképezzenek maguk körül. Mindez akkor is igaz, ha a fent felidézett két fotó összevetése kissé sántít, hiszen az első egy megrendítő, a második pedig örömteli pillanatban készült. Már 2005-ben, Benedek beiktatásakor is sokan fényképeztek az ünneplő tömegből, bár nem okostelefonnal (hiszen az első Iphone megjelenése előtt két évvel voltunk akkor), hanem fényképezőgéppel és videokamerával. Ma már senkit sem lep meg, ha rockkoncerten a korábban sötétbe burkolózó (esetleg lírai szám közben öngyújtójukkal világító) rajongók mindegyikének kezében ott világít a telefon, miközben fényképezi és videóra rögzíti a koncertet. Ez azért érthetetlen, mert a mobiltelefon kamerája sötétben, egy táncoló ember kezében, a közönség visszhangzó ovációja közepette csak használhatatlan felvételt tud rögzíteni.
Bármi történik az utcán, a járókelők azonnal fényképezik az eseményt, és töltik föl a Facebookra, hogy megosszák ismerőseikkel az élményt. Néhány hete írtunk azokról a pilótákról, akik a legelemibb repülésbiztonsági szabályokat felrúgva leszállás közben is mobiltelefonjukkal fényképezik a kétségtelenül látványos tájat (Steril fotók. 2015. február 28.). A fényképezés a digitális technológia térhódításával a mindennapok része lett. A mai emberek naponta készítenek annyi fotót, mint amennyit korábban hónapok alatt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!