Az utolsó fűszálig – Magazin-ajánló

E heti Magazinunkban szó lesz a legelő nélkül maradt hortobágyi gazdákról, Mező Misi mesél az újjászületésről, és írunk Erdély kompromisszumairól is.

A pályázatok ügyében bírósági perek zajlanak, az érintett gazdák húsz-harminc fős spontán egyesülése lépten-nyomon nyilatkozik az ügyről, tüntetéseket szerveznek, egyszer már a 42-es utat is lezárták. Elhatározták: ha itthon nem járnak sikerrel, Strassburgba viszik az ügyüket.

Amikor a minap körbejártunk a Hortobágyi Nemzeti Park területén, nem kívántunk a bírók helyébe lépni. Csak látni akartuk a saját szemünkkel, igaz lehet-e az az apokaliptikus gazdajövendölés, mely szerint negyvenezer anyajuh léte került veszélybe az új legelőbérleti szerződések miatt.

Buj Gyula 1973 óta foglalkozik birkatartással, dolgozott a helyi termelőszövetkezetben, volt maszek, majd a rendszerváltás után végleg önállósult, juhait azóta táplálja a Hortobágyi Nemzeti Park füvével. Az állatokat a húsukért tartja, a tejükért egyáltalán nem, a gyapjukért alig érdemes nevelni őket. Állománya mindig elég volt arra, hogy önmagát és családját fenntartsa belőle. Miután tavaly megtudta, hogy a korábban bérelt 52 hektár legelőből egyetlen négyzetméter sem jutott neki, alig akart hinni a fülének. Nyáját azóta is kihajtja a régi legelőkre, ahol még nem jelentek meg az új bérlő állatai, de a rendőröket már többször kihívták rá – legutóbb épp ottjártunk előtt néhány nappal.

– Korábban nem kellett ez a föld senkinek, a nemzeti park őrei sokszor kérték, hogy kanyarodjak el olyan részek felé is, amelyeket nem béreltem, mert akkor az állataim lejárták a területet – meséli Buj. – Errefelé nem lehet kaszálni, ezek a földek csak legeltetéssel tarthatók karban, mert a gépesített fűnyírás azt is pusztítaná, amit a védettség miatt nem szabad. A kilencvenes években évi háromszázezer forintot fizettem a bérletért, én már akkor itt voltam, amikor még senki sem kapkodott ezekért a területekért.

A helyzet 2004-ben változott meg: európai uniós csatlakozásunk óta komoly földalapú támogatások kasszírozhatók a földek után – egy hektárért akár százezer forint is járhat. A tavaly lejárt bérleti szerződések után várható volt, hogy nagyobb lesz az érdeklődés a területek iránt, ám arra, hogy legelő nélkül marad, Buj Gyula álmában sem gondolt.

– Nem repestem az örömtől – feleli, amikor arról kérdezzük, mit szólt a döntéshez. – De nem csak én jártam így. Több környékbeli gazda nem tud legeltetni, a földeket távolabb lakó emberek kapták.

A Buj Gyula által korábban használt területhez hozzácsaptak még vagy harminc hektárt, azon most egy 24 éves, aranykalászos fiatalember gazdálkodhat. (Az aranykalászos gazda képesítés három hónapos tanfolyamon szerezhető meg.)

– Én egyetértek azzal, hogy adjunk esélyt a fiataloknak is, csak azt nem értem, miért nem lehetett ezt a földet úgy felosztani, hogy neki is jusson, meg annak is, akinek már itt vannak az állatai.

(17., 22. oldal)