Kiszáradt légutak, fulladásos rohamok és kitartó, tompa fejfájás – erre a tünetcsoportra számíthat az, aki hosszabb időt tölt Kína fővárosában. Nehéz ugyanis elkerülni a szürke köd képében érkező pekingi szmogot, amely időről időre a 22 milliós megapolisz nyakára ül. Bár nemcsak a fővárost érinti, földrajzi fekvése miatt Peking különösen szenved tőle: a száraz éghajlat és a várost körülbástyázó hegységek áldatlan hatása, hogy a szél ritkán, az eső pedig szinte soha nem takarítja el a szennyezést.
Nem csoda, hogy a közhangulat egyre rosszabb a Pekinget különösképp sújtó szmog miatt. Március első hetében közölte A bura alatt címmel új dokumentumfilmjét Csaj Csing, a kínai állami televízió egykori riportere, s a szmoghelyzetet tárgyaló videó futótűzként terjedt a világhálón. Hogy a karhatalom mennyire nincs felkészülve a váratlan kritikák kezelésére, jól mutatja: a filmet előbb méltatta a helyi sajtó, majd inkább mégis töröltették a kínai videomegosztó oldalakról.
Nem ez volt az első alkalom, hogy az állam közvetlenül próbálja kordában tartani a légszennyezettségből fakadó panaszos hangokat. A probléma ugyanis mindennapos, a torokkaparó füstöt ugyanis nem csupán a város csúcsra járatott ipara s az utcákon nyüzsgő közel hatmillió regisztrált gépjármű termeli.
Minden év elején kritikussá válik a szmoghelyzet, a másfél milliárdos populációt számláló nemzet ugyanis ilyenkor tartja legfontosabb ünnepét, a holdújévet. A holdfázishoz időzített fesztivált a kínai ember előszeretettel állítja párhuzamba a karácsonnyal, azonban a keleti és nyugati szokások különbözősége miatt az összehasonlítás nem szerencsés. Szemben a szerény háromnapos karácsonnyal, a holdújév ünnepe több héten keresztül tart, és már jóval előtte százmilliók indulnak haza, hogy meglátogassák messze élő családjukat. A végletekig urbanizált ország demográfiai térképe ezzel teljesen átrendeződik: a nagyvárosok nyugodtabbá válnak, míg a vidék életre kel. És bár a szokások tartományonként és családonként változnak, a rossz szellemek elűzéséért robbantott petárda és a tűzijáték mindenhol elengedhetetlen fesztiválkellék – az pedig a zsúfolt városokban rengeteg füsttel jár.
– Az elmúlt években olyan tömény volt az égett puskapor a levegőben, hogy alig lehetett lélegezni – mondja Guang Lin húszéves pekingi lakos. A fiatal lány jünnani származású, a déli tartomány gasztronómiai hagyományához híven családja a fővárosban teakereskedést nyitott. – Az, hogy most ilyen tiszta a levegő, szinte szürreális – folytatja. – A kormány ugyanis nemcsak leállíttatta a környékbeli gyárakat, de sikeres kampányt indított a holdújévi petárdázás ellen. A Kína legnépszerűbb közösségi médiája, a Wechat hírblogjain terjedt propaganda ezúttal humorral igyekezett hatni a népre. A petárdatörmelékkel vastagon takart utcát a fehérneműben fuldokló kínai modelltől kezdve az idős pekingi utcaseprőig takarítják, s közben mindenki a környezetszennyezésről szónokol.
Guang Lin kérdésemre azért elismeri: a poénos posztokon túl direktebb akcióknak is köszönhető az új évi friss levegő.
– Édesapámmal mi is tűzijátékkal készültünk újév napján, el is kezdtük a házunk előtt felszerelni a rakétákat – meséli –, a családnak azonban idén csalódnia kellett: mikor a kerületi biztonsági őr már a rendőrséggel fenyegetőzött, inkább leszedtük az egészet. Az ünnepi hangulat így persze nem az igazi, a szigorítás érzékenyen érinti a pekingieket. Kínában ugyanis az újévi petárdázásnak nemcsak hagyománya van, hanem fontos státusszimbólum is: minél zajosabb, színesebb és hosszabb show-t mutat be egy család, annál nagyobb lesz a tekintélye.
A kínai szociális médián, a Szina Vejpón panaszkodó hangokhoz hasonlóan Guang Linnek is az a problémája, hogy bár a nagy médianyilvánosságot élvező holdújév alatt a kormány gondoskodik a kristálytiszta levegőről, a most pihenő kémények hamarosan újra füstölni fognak. A légszennyezettség a mindennapi élet részévé vált, s mindenki a belátása szerint küzd ellene. Nem is meglepő, hogy töretlenül szárnyal a szmogbiznisz: a maszkoktól a beltéri légtisztító rendszerekig óriási a kereslet.
Épp ezért a fűtésszezon beköszöntével Peking utcáin nem a nyugaton megszokott vitaminoktól, gyógyszerektől vidám reklámarc mosolyog a hirdetésekről. Itt a maszkoké a reklámfelület, minőségüket és külsejüket illetően pedig határtalan a választék. Egy dizájncég például nagy sikert aratott divatos darabjával, amelybe szennyezettséget mérő műszert rejtettek el. A városban az aktív maszkok által mért adatok a felhasználók okostelefonján már légszennyezettséget mutató térképpé álltak össze, s a GPS szükség esetén megmutatta a fojtogató ködből kivezető utat is.
– Szükség van a találékonyságra, mert a pekingiek egyre szkeptikusabbak a maszkokat illetően – mondja Varga Anna, a Pekingi Egyetem ösztöndíjasa. A magyar lány az ELTE bölcsészkarán végzett, mivel azonban Magyarországon viszonylag kevés az ásatás, Kínában próbált szerencsét. Anna egyébként szerencsésnek tartja magát – annyira nem érzékeny a szmogra, csak akkor csípi a szemét, ha a légszennyezettség eléri a „veszélyes” szintet.
A légszennyezettség-mérések ugyanis a PM2,5 koncentrációt (a porszemcsék méretét jelenti) veszik alapul, a „veszélyes” szint az öt kategóriából a legrosszabb – köbméterenként minimum 300 mikrogramm. Az Egyesült Államok nagykövetségének mérőállomása szerint e koncentráció az idősek és betegek számára halálos, a többség egészségében pedig maradandó károkat okozhat.
– Közkeletű az a vélemény – folytatja Anna –, mely szerint a szmog legveszélyesebb összetevője, a PM2,5 komponens apró mérete miatt csak speciális technológiával szűrhető. Ezért a boltokban árult hétköznapi maszk inkább a klausztrofóbiának s nem a légzőszerveknek használ. Ha a kínaiak maszkot viselnek, akkor már tényleg nagy baj van.
Egyre népszerűbbek azonban a lakásokba szerelhető légtisztító berendezések. Egy 2013-as adat szerint ilyen készülékből összesen három és fél milliárd jüan, vagyis 14 milliárd forint értékben vásároltak a kínaiak. A Daxue Consulting piackutató cég a The Guardiannek elmondta, a piac évente nyolcvan-száz százalékkal nő, november és december között adják el az éves forgalom mintegy negyven százalékát.
Csakhogy a légtisztító még mindig luxuscikknek számít, amelyet a lakosság jelentős része továbbra sem engedhet meg magának. A Taobao.com népszerű kínai online webáruházban a komolyabb teljesítményű, vagyis egy nagyobb helyiségre tervezett készülék ára átlagosan háromezer jüan, körülbelül százharmincezer forint. A CNN bérkalkulátora szerint az átlagbér Kínában 29 ezer jüan (116 ezer forint), ami nem sok, ha a nagyszülőkkel együtt hét főt számláló kínai családmodellből indulunk ki. A légtisztító berendezést tehát tömegek nélkülözik, ők kénytelenek otthonukban is elviselni a mindenhová beférkőző ragacsos, fekete port.
Tüdőgyulladás, tbc, daganatos megbetegedések – sorolja kérdésemre a szmog okozta bántalmakat Zsen Co-csing, a pekingi Hszüanvu Kórház radiológusa. A doktornő rezidensként is itt dolgozott már, és bár kacérkodott a gondolattal, hogy nyugodtabb helyre költözik, végül maradt a nagyvárosban. Elmeséli, itt nem lehet unatkozni, a kórház mindig túlterhelt.
– A felsorolt betegségek a tüdőrák közvetlen kiváltói, és sajnos gyakran találkozunk valamennyi diagnózissal – folytatja Zsen, s hogy megértsem a helyzet fontosságát, hangsúlyozza: Pekingben a tüdőrák mára népbetegséggé vált. – Jó hír, hogy a tendencia, ha lassan is, de javulást mutat, az emberek ugyanis egyre tudatosabban próbálnak tenni az egészségükért. A gazdasági fejlődés kedvező hatása, hogy a lakosság életkörülményei javulnak, s az egészségesebb életmódra is egyre több pénzük marad.
A gazdasági fejlődés mellékterméke az ipari termelés és a kegyetlen verseny okozta stressz is. Mindennek legnagyobb kárvallottjai a gyerekek, akiknél gyakori a tüdőgyulladás és a születési rendellenesség.
Tavaly jelent meg a Pekingi Egészség- és Családügyi Tervezőbizottság közleménye, e szerint csak a 2013-as évben negyvenezer embert diagnosztizáltak rákos megbetegedéssel. Ez naponta száztíz embert érint; 2003-ban e szám 63 volt. A pekingi halálesetek 27 százalékáért daganatos megbetegedés a felelős, de gyilkolnak a szennyezettséghez köthető más kórok is. A halálesetek 74 százalékáért – a rákon kívül – a szívinfarktus és az agyvérzés okolható. Nemzetközi kitekintésben a világon összesen 1,8 millió elhunyt tüdőrákosból 1,59 millió kínai volt.
Vidéken is erős a légszennyezettség, csak más jellegű – ábrándít ki a fiatal jogász, Vang Jang, mikor otthonáról kérdezem. Vang már évek óta Pekingben él, de Hupej tartományban, Sijen városban nőtt fel. A Kína közepén elterülő, hárommillió fős – kínai mértékkel nézve közepesen sűrűn lakott – város taoista szerzeteseiről híres. A településtől délre fekvő Vutang-hegység a magányt kereső taoista gondolkodók rejtekéül szolgált, emléküket számtalan kolostor őrzi.
Csakhogy az urbanizáció Sijent is elérte, annak ellenére, hogy a hegyekkel szorosan körülvett város bővítése problémás. A kínaiak azonban találtak megoldást.
– A levegőben nem kosz, hanem sűrű por száll – mondja Vang Jang, miután elmesélte: Sijen populációjának növekedése miatt nekiálltak elbontani a környező hegyeket. – Azzal úgy tűnik, nem számoltak, hogy a zöld ormok helyén maradt csupasz sziklafalak porral árasztják el a környéket – nevet fel a fiatal jogász. Megbotránkozva kérdezem tőle: nem aggódik-e városáért, amelyet most nyers erővel formál át a hatalom. Vang azonban felkészültnek tűnik.
– A fejlődésnek ára van – kezdi, s hibátlanul mondja vissza a párt álláspontját. (A környezetszennyezést kifogásoló hangokra ugyanis Peking rendre ugyanazt a választ adja: a nyugati államok már keresztülmentek a gazdasági fejlődés környezetszennyező fázisán, Kínában viszont ennek csak most jött el az ideje.) – Ahhoz, hogy ezt a kritikusok is megértsék, meg kellene ismerniük az itteni vidéket. Kína ugyanis hagyományosan agrárország, s napjainkig tömegek nélkülöznek a városokon túl. A holdújévet én is otthon töltöm, ilyenkor például teljesen elszakadok a külvilágtól, hiszen ott nincs internet – mondja Vang. – Az urbanizáció tehát esélyt ad a vidéki embereknek, hogy a viszontagságok ellenére részesüljenek a városi javakból.
További tartalmas és izgalmas olvasnivalók a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, amely vasárnap estig megvásárolható az újságárusoknál.
