Kocsisék Bermuda-háromszögének közepén, egy italkimérésben találkozom Sándorral. Két tenyerével szorítja a csészét, amelyben forró kávé gőzölög. Tavaly decemberben, amikor éjjelente mínusz tíz fokot is mértek, a közelben, egy élelmiszerbolt Ugocsa utcára nyíló raktárának meleg levegőt kieresztő szellőzőrácsán húzta meg magát Kocsis Sándor az élettársával, Mariannal és Rambóval, behemót kutyájukkal. Egyik este meglátta őket egy közeli házban lakó, otthonába tartó szociológus házaspár, s az asszony úgy érezte, képtelen elmenni mellettük, valamit azonnal tenniük kell. Saját felelősségükre becsempészték őket a lépcsőházuk lift melletti, szél- és fagyvédett zugába, majd másnap körbekönyörögték a lakókat, hogy legalább az ünnepek idején védjék meg a fagyhaláltól a két embert és a kutyát. A ház lakóközössége január 11-éig adott lehetőséget a két embernek s kutyájuknak az ott maradásra.
A lakók megítélése egyébként felemás volt. Néhányan nem akartak hajléktalanokat látni a liftakna mellett, sőt valaki azt mondta, hogy a kilincset sem meri megfogni utánuk, mások viszont rendszeresen kávét főztek és süteménnyel kínálták a két embert, csemegét vittek kutyájuknak. Az is előfordult, hogy megkérdezték tőlük, mit főzzenek nekik. Mindenesetre a pár a januári határidőre összecsomagolt, és sátort készült felhúzni valahol a budai hegyekben, amikor a közeli Budai Kuckó presszó tulajdonosa szívességi munkaként „felkérte őket” a fedett terasz őrzésére, bár éjszakai ébrenlét nem szerepelt a kívánalmai között Mindennap felszolgált nekik kávét, teát, pizzát és melegszendvicset. Csupán hetekig tartott ez a túléléshez elegendő, de idillinek korántsem nevezhető állapot, ugyanis a szemben lévő házak lakosai úgy gondolták, hogy panorámájukat zavarja a hajléktalanok látványa, és feljelentő hadjáratot indítottak ellenük. Végül Kocsis Sándorék egy közeli garázsban kaptak menedéket, itt élnek most is. Napok múlva innen is költözniük kell.
Kocsis Sándor a Budai Kuckóban édes-bús történetét meséli. Most 47 éves. Kisvárdán született, egy maszeknál cserépkályha-építői szakmát tanult. Huszonévesen többször is Budapesten vállalt munkát, dolgozott egy csőszerelő vállalatnál és a Magyar Cirkusz- és Varieté Vállalat utazó cirkuszainál mindenesként, azaz a hazai előadások előtt, alatt és után pakolta a díszleteket és a berendezést. Végül nem ment a társulattal Svédországba, inkább visszautazott szülőföldjére, és egy kisvárdai vasöntödében dolgozott formázóként. Egy orgonaillatú május elsején ismerkedett meg későbbi feleségével, 1988-ban született egy lányuk. Sándornak volt lovas kocsija, azzal vállalt fuvart, de a billencses ZIL-ek a kilencvenes évek közepére megölték a vállalkozását. 2002-ben elvált, és újra Budapesten próbált boldogulni.
Raktárosként, targoncásként, kőművesek mellett hidegburkolóként dolgozott. Munkásszállásokon lakott, amikor nem volt jobb munkája, napszámot vállalt. De megváltozott a gazdasági környezet, kifogytak alóla a szállások. Kocsis Sándor már nem emlékszik arra, hogy mikor kényszerült először az utcán, a szabad ég alatt aludni. Többször sátrazott a Hűvösvölgy erdőiben, de sohasem tartott a sátras kolóniákkal. Ha az ötven méterre lakó viselkedése nem tetszett neki, vagy szemetelt, azonnal máshol vert tanyát. Előfordult, hogy kihasználták a hajléktalanságát, hiába dolgozott, nem fizették ki. Ha ez történt, szó nélkül továbbállt. Egy ismerője szerint egyetlen hibája, hogy az önérvényesítő képesség hiányzik belőle. Egy biztos ember mindig is volt az életében, bizonyos Józsi, akinek korábban építkezéseken, mostanában pedig kútfúrásokon segédkezik.
„Akármikor bajban voltam, segített rajtam. Idén már három temetésen voltam Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, s ő megelőlegezte az útiköltségemet” – mondja a halk szavú Kocsis Sándor. Mariannt tizennyolc évvel ezelőtt ismerte meg. Akkoriban ő éttermekben mosogatott, majd gondnok volt. Három évig éltek együtt, aztán szétváltak útjaik. Két évvel ezelőtt a Fény utcai piacon – már mindketten hajléktalanként – összetalálkoztak, azóta újra együtt vannak.
Kocsis életében kétszer aludt hajléktalanszállón, mindkét alkalommal meglopták. Öt éve a kukában talált egy kidobott, félholt kölyökkutyát. Két hétig hordta a kabátja alatt, cseppenként szuszakolta bele cumisüvegből a tejet, amíg túl nem volt az életveszélyen. Bár azóta a kölyökkutya borjúnyivá cseperedett, egy napra sem váltak meg egymástól. Rambo az életét adná a gazdájáért és párjáért, a pár pedig úgy tűnik, inkább kockáztatja a fagyhalált, mint hogy elhagyja. Kocsisékat a tizenkettedik kerületben hamar megkedvelte a környék. Szerények, amennyire lehet, ápolják magukat, nem koldulnak, ha adományt kapnak, hálásan fogadják. Sándor születésnapjára egy hölgy tortát sütött, hetente kétszer főznek rájuk, időnként kimossák a ruháikat. A hajléktalan pár a Déli pályaudvarnál az illemhely tusolójában alkalmanként 300 forintért le tud zuhanyozni. Egyik nap Sándor, másik nap Mariann tisztálkodik, hiszen az 53 kilós Rambo kutya nehezményezi, ha a gazdák eltávolodnak tőle. A napokban elszakadt az a bőr nyakörve is, amelyet egy idős úr ajándékozott nekik.
A hajléktalanok mellé állók március közepén bejutottak Pokorni Zoltán polgármesterhez, s letették az aláírásgyűjtő ívüket, amellyel arra kérik az önkormányzatot, nyújtson segítséget, hogy Kocsisék szerény fedél alá juthassanak, mert alkalmasnak tartják őket arra, hogy kis hátszéllel visszatérhessenek a társadalomba. Bebizonyították, hogy akarnak és tudnának is dolgozni. Valamennyien hiszik, hogy amint Kocsisék egy viszonylag biztos fedél alatt testileg, lelkileg megerősödnek, és munkába állnak, nem kerülnek vissza az utcára.
A civil kezdeményezés nem áll meg az aláírásgyűjtésnél – tudom meg az egyik támogatótól, Németh Szilviától. Egy nap alatt berendezhetik a lakást, ajánlottak már fel nekik mosógépet, hűtőszekrényt, televíziót. Sőt, a felújításhoz szükséges festékek már ki vannak fizetve az egyik festékboltban. Németh Szilvia egy barátnőjével azt is felajánlotta, hogy az önkormányzat segítségéért cserébe kitisztítják a környék egyik kutyafuttatóját, amelyet a napokban meg is tettek.
Most úgy tűnik, az önkormányzati gépezetben lelassult a lakáskiutalás ügye. Lehet, hogy illúzió: mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, már a tényleges lakásfelújítás is elkezdődhet. Kocsis Sándor a napokban eljegyezte Mariannt.
És hagyott még egy sátrat valahol Hűvösvölgyben, az erdő mélyén. Nem szeretnék, ha az lenne az utolsó menedék.
További tartalmas és izgalmas olvasnivalók a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, amely vasárnap estig megvásárolható az újságárusoknál.
