Valaki jön helyettem

Ülünk egy szülészeti konferencián, ahol az orvosok úgy beszélnek a nőkről és a gyerekekről, mintha hentesáruk volnának, és akkor egyszer csak Czeizel Endre következik.

– Teljesen megértem. Engem is bánt, hogy miket hordanak össze
– mintha nem is számítana, hogy a kollégáimmal mi voltunk a világon az elsők, akik egy Down-szindrómát okozó kémiai anyagot azonosítottak.

– Hogyan?
– Rinyaszentkirályon 15 gyerek született, ebből négy volt Down-kóros. Kiderült, hogy egy halgazdaság-vezető kitalálta, úgy növeli a halak súlyát, hogy egy erősen mérgező vegyszerben megfürdeti őket. Az emberek meg odamentek, összeszedték az elhullott halakat, és megették a kismamák. Először persze nem fogadták el azt a vélekedést, hogy emiatt történhetett az esethalmozódás, ám később egy skót és egy német kutatócsoport is igazolta, hogy a halaknál használt kémiai anyag Down-kórt tud okozni. Büszke vagyok még arra is, hogy a magzatvédő vitamint a világon mindenhol a nevemhez kötik, Czeizel-formulának hívják az Elevitet, és akkor arról se feledkezzünk meg, hogy 35 ezer gyermek egészséges születésénél vettem részt!

– Az előadásában elmesélte, hogy olyan magzat élete mellett is kiállt, akinek az édesanyja által szedett gyógyszerek miatt 25 százalékos esélye volt arra, hogy sérülten szülessen.
– Igen, mert 75 százaléknyi esély meg arra volt, hogy egészséges legyen. Négy ilyen magas rizikójú terhességet mentettem meg úgy, hogy azt javasoltam az asszonyoknak, várják ki, míg biztosan ki nem derül, hogy beteg-e vagy egészséges a baba. Ha beteg, még mindig dönthetnek a megszakítás mellett. Egy magzat elvetélt, hárman egészségesen megszülettek. Az előadásomban utaltam arra, hogy a várandósság alatti gyógyszerszedés körül sokkal több a riogatás, mint a valós veszély, ami persze nem azt jelenti, hogy ne kéne körültekintően eljárni az alkalmazásukkal. Sokszor szükséges kezelések maradnak el alaptalan félelmek miatt. Ha meg kellene határoznom a pályámat százalékokban, azt mondanám, hogy hetven százalékban kutató vagyok, 25 százalékban orvos, és marad öt százalék. Ez az, amit most csinálunk, hogy igyekszem megosztani a tudásomat, és segíteni az embereknek. Csak úgy tűnik, mintha ez lenne túlsúlyban. Egy évvel ezelőtt megkeresett M. Kiss Csaba, hogy szeretné megírni az életemet. Először visszakoztam, mert nem szerettem volna, ha a fent említett arány – vagyis hogy csak öt százalék legyen az ismeretterjesztés – felborulna. Persze ő mondta, hogy a magánéletemet sajnos nem hagyhatjuk ki. Belementem. Tudom, esendő ember vagyok, és biztosan követtem el hibákat, olyanokat is, amelyek megbotránkoztatók, és természetesen ezekről is esett szó. Április végén jelenik meg a könyv, most tudtam meg, hogy az egyik pletykalap máris folytatásokban akar részleteket közölni belőle, persze csak a szerintük szaftos részeket. Meg sem kérdeznek róla! Tudja, azért ez nagyon rosszulesik. Nem annak tartanak, amit magamról hiszek, és ez bánt igazán.

– Én azt nem értem, hogy a magzatvédő vitamin fogantatás előtti szedésének szükségességét miért nem sikerült megértetni a magyar néppel? Mire kiderül a terhesség, szinte már késő.
– A velőcső-záródási rendellenességek (nyitott gerinc, koponyahiány) a fogantatás utáni 15. és 28. nap között alakulhatnak ki. Hollandiában a gyermeket tervező nők 73 százaléka, Angliában a 75 százaléka, vagyis a leendő terhesek háromnegyede, míg Magyarországon a leendő anyák hat százaléka szed folsavat, illetve magzatvédő vitamint, amellyel kivédhetné ezt a fajta fejlődési rendellenességet. A velőcső-záródási rendellenesség a kínaiak között a leggyakoribb, ott ezer születésre kilenc eset jut, a kelta eredetű népességben öt, Magyarországon három, érdekes módon az USA-ban csak egy, viszont a mexikóiak között szintén három. Ennek ellenére nálunk még az orvosok is azt mondják, hogy hülyeség vitamint szedni, egészségesen kell táplálkozni. Csak azt felejtik el, ahhoz, hogy a rendellenességet megnyugtató módon kizáró mennyiségű folsav jusson a szervezetbe, napi 15 tányér spenótot kellene megenni. Hillary Clintont örökké becsülni fogom, mert amikor ő volt a first lady, elintézte, hogy a lisztbe keverjék bele a folsavat, és ezt 1998 januárja óta meg is teszik.

– Nem bomlik le sütéskor?
– Úgy kalkulálták ki, hogy maradjon benne elég. Ennek következtében az Egyesült Államokban 38 százalékkal csökkent a rendellenességek száma, de nem csak ez volt az egyetlen pozitív hozadéka! A bajt okozó fehérje, a homocisztein ugyanis a felnőtt emberek érfalában is lerakódhat, és korai érelmeszesedést, infarktust, agyvérzést és más bajokat okozhat. A liszt folsavazásának köszönhetően 20 százalékkal csökkentek az erre visszavezethető megbetegedések is.

– Hillary Clinton ismeri a maga nevét?
– Igen, bár személyesen nem találkoztunk. A világon 74 országban folsavazzák a lisztet, nem értem, hogy nálunk miért nem lehet.

– Van hiányérzete? Ha csak orvos maradt volna, többet tehetett volna az emberekért?
– Jó kérdés, ezzel a halál előtt nyilván minden embernek szembe kell néznie. Lehet, szégyellnem kellene, de én elismerem, hogy élvezem, hogy ismernek az emberek, és tudok olyat mondani, ami hasznos, még ha ez személyiséghiba is.

– Miért mond ilyeneket?
– Biztos jobb lenne kicsit visszafogni magam. Ami történt, nyilván jól történt, és tényleg tudtam örülni ennek az öt hónapnak, amelyet kaptam az élettől, mert a második kemoterápia alatt volt két nap, amikor elköszöntem mindenkitől, akitől tudtam. Aztán jött ez az ajándék idő, amikor a kanadai egészségügyi miniszter kért fel, hogy a kanadai magzatvédő vitamint tervezzem meg, Ausztráliából meg a Táplálkozás és várandósság című könyv bevezetőjének megírására kértek fel. A szerzők fiatalok, felnéznek rám mint úttörőre.

– Mindenkit lenyűgözött a zsidóság intelligenciájáról szóló legutóbbi könyve, mégiscsak gyönyörű a pályaíve.
– Soha nem az lettem, ami lenni akartam. 1978-ban, 43 éves koromban behívtak a pártközpontba, hogy legyek a humángenetikai intézet vezetője. Úgy éreztem, a csúcsra értem. Leadtam egy tervezetet. Nagy szerencsém volt, mert a kollégáimmal nekünk volt a világon a legnagyobb monitor-adatbázisunk, tehát minden gyógyszerről azonnal meg tudtam mondani, hogy árt-e a magzatnak, vagy nem. A nyugati gyógyszergyárak folyton hozzánk fordultak adatokért, és ezért dollártízezreket fizettek, tehát én még el is tudtam volna tartani az intézetemet, ami a magyar egészségügyben akkor is nagy szó lett volna. Beadtam, de semmi. Kiderült, hogy ez ugyan fontos lett volna, de akadt más fontosabb is. Nagyon csalódott voltam akkor, de most azt mondom, de jó! Lettem volna egy intézet igazgatója, és arra ment volna az energiám, hogy van-e minden genetikai tanácsadóban takarítónő, meg elég kémcső a laboratóriumban. A viccet félretéve: mi, genetikusok nagyon drága vizsgálatokat végzünk. Ehelyett elmentem külföldre, bekerültem a magzatvédő vitamin kifejlesztésébe, volt, aki azt mondta, ezért Nobel-díjat kellene adni. Akik gáncsoltak, mégis jót tettek nekem. Talán érti egy öreg orvos furcsa paradoxonát, hogy nem az lettem, ami akartam, de hálát adok érte.

– Gyönyörködhet a pici lányában. Ez is ajándék.
– Igen! A gyerekeket tartom életem legnagyobb ajándékának, az más kérdés, hogy megint nagyon zavarban vagyok, hogy szabad-e egy 67 éves férfinak szerelembe esnie De mikor megtörtént, mégis úgy éreztem, igen, mert szerelmesnek lenni jó. Ugyanakkor meg a legkisebb lányom világra jötte felelőtlenség, miközben pont én tanítom, hogy gyereket csak tudatosan és felelősséggel!

– Pont ettől elbűvölő az egész.
– Amikor megtudtam, hogy ismét gyermekem lesz, az első gondolatom az volt, hogy atyaisten, ezt nem szabad, de én abortuszba nem mennék bele, ráadásul az édesanyja boldog volt, és nagyon jó anya. A gyerekeim jó kezekben maradnak, úgyhogy elfogadtam, hogy a Mindenható azt akarja, ha valaki elmegy, jöjjön valaki helyette.

További tartalmas és izgalmas olvasnivalók a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, amely vasárnap estig megvásárolható az újságárusoknál.