Boldogság, gyere haza!

Baritz Sarolta, Csath Magdolna, Pogátsa Zoltán és Róna Péter a szép új világról.

Mégis akkor válik igazán érdekessé a boldogság fogalmi változása, ha a politika is belép a képbe. A nemzetek, népek jóllétének elemzése nem új keletű jelenség, a közgazdászok ugyanis felismerték, hogy a nemzeti össztermék, vagyis GDP mutatója nem adhat hiteles képet egy társadalom közérzetéről. Csakhogy, míg a GDP számtanilag levezethető, objektív eredmény, addig a népek jóllétének, boldogságának vizsgálata szükségszerűen szubjektív szempontokat is tartalmaz. Ezért a jólléti kutatásoknak nincs egységes módszertanuk, hagyományosan azonban az anyagi javakon túl az egészségügyhöz, oktatáshoz és más szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a környezet és a társadalom fejlődésének fenntarthatóságát veszik alapul. Egyes magyar fordítások a helyes szóhasználaton is vitatkoznak. Megkülönböztetik a jólétet a „jólléttől”: előbbihez az elérhető anyagi javak mértékét, utóbbihoz pedig a boldogságot, hangulatállapotot kötik. Ebben a cikkben a jólét fogalma kiterjesztett formájában, az angol „well-being” terminus fordításaként jelenik meg.

Ebből is látható, hogy Magyarország számára sem ismeretlenek a jólléti elemzések. Az elmúlt hetekben két nemzetközi szervezet is készített kutatást, s talán mondani sem kell, hazánk egyik esetben sem szerepelt fényesen. Visszatérve Davis képletéhez, felmerül a kérdés: vajon a magyarságról készült felmérések mögött a jó szándék vagy – hasonlóan az amerikai multicégekhez – a politikusokra irányuló befolyásolási szándék áll?

– Valójában az mindig fontos szempont, hogy milyen egy ország üzleti környezete, mekkora a bürokrácia és a korrupció, egyenlő eséllyel működhetnek-e a különböző méretű és tulajdonú vállalkozások – kezdi válaszát Csath Magdolna közgazdász. A korábban az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is dolgozó egyetemi tanárral a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legújabb, 2015-ben készült tanulmányáról beszélgetünk. A Felnőni a fejlődéshez (Growing for Growth) című, elsősorban objektív adatokkal dolgozó elemzést olvasva ugyanis korántsem biztos, hogy a nemzetközi gazdasági szervezet valóban a magyar emberek boldogságáért aggódik: többek között olyan javaslatokat is megfogalmaz, mint újabb adók bevezetése, a nyugdíjkorhatár megemelése vagy a versenyjogi szabályozás enyhítése. Ezzel párhuzamosan a szervezet másik, Jobb élet (Better Life) névre keresztelt jólléttanulmánya a vidám grafikai elemek között megsanyargatott magyarságról tudósít.

Az OECD 34 országot tömörít, a nyugati államokon túl tagjai között afrikai, ázsiai, latin-amerikai népek is vannak. Magyarország statisztikái azonban sorra alulmaradnak az OECD átlagának. Például évente mintegy tízezer dollárral keresünk kevesebbet: az elemzés szerinti 25 908 dolláros átlagjövedelem helyett mindössze 15 442 dollárt viszünk haza. Születéskor várható élettartamban öt évvel maradunk el, vagyis a magyar embereknek a szervezet 75 évet jósol.

A munkanélküliség is meghaladja az OECD-átlagot, s bár a középfokú végzettséggel rendelkezők arányával jól állunk, diákjaink a szervezet legutóbbi nemzetközi tudástesztjén valamivel elmaradtak társaiktól.

– A tanulmány legérdekesebb része azonban, hogy a szervezet ezúttal nemcsak a bankokra, telekommunikációs nagyvállalatokra kivetett különadókkal, hanem az oktatás állapotával is foglalkozik – folytatja Csath Magdolna. A közgazdász szerint e mögött, de akár a nyugdíjkorhatár feltornázására tett ajánlás mögött is a hazai munkaerőpiac változása áll. Egyre fogy ugyanis a jól képzett szakember az országban, miközben az oktatás rangja és színvonala egyáltalán nem megnyugtató.

– Az oktatás romló állapota, a fiatalok tömeges elvándorlása már a külföldi tőkének is fáj – mondja –, Magyarországot ugyanis elsősorban a viszonylag olcsó, mégis jól képzett szakemberek tették vonzóvá a multik számára. Vagyis az OECD „jobb életre” tett ajánlásai akár álságosnak is tekinthetők, mégis fellelhető közös érdek a lakosság és a nálunk működő multicégek érdekei között, ami árnyalja a boldogságkutatás és a politika összefonódásáról alkotott képet.

Ha egy embernek kalapácsot adsz a kezébe, minden problémát szögnek lát – idézi Albert Einsteint Csath. Egyetért ugyanis az OECD és újabban már az EU által is felvetett problémával, vagyis azzal, hogy összeszerelő üzemekre alapozott jövőképpel nem lehet fenntartható és sikeres társadalmat építeni.

– Ki az, aki a futószalag mellől hazatérve még képes lesz az egészségével, a kultúrával vagy a továbbképzésével foglalkozni? – veti fel a kérdést a közgazdász, aki egyetemi tanárként maga is látja diákjai tanácstalanságát. Hiszen az egyik baj az, hogy nem találnak a fiatalok értelmes munkalehetőséget.

Éppen ezért ma már sürgősen azon kellene dolgozni, hogy a nagy hozzáadott értéket teremtő, jó és vonzó munkahelyeket létrehozó hazai és külföldi cégek aránya növekedjék, itthon tartva, sőt esetleg visszavonzva a külföldre ment felkészült szakembereket. Persze azok a cégek, amelyek az olcsó munkaerő miatt települtek Magyarországra, szeretnék ezt az előnyt minél hosszabb ideig megőrizni. Igaz, közben már panaszkodnak, hogy mennek el az emberek, de nem kötik ezt össze a valós okokkal: a rossz munkakörülményekkel, a kiszolgáltatottsággal és az alacsony bérekkel. Inkább a kormányra néznek, és elvárják, hogy az tegyen valamit az elvándorlás ellen.

Csak példaként említjük, hogy ma már olyan nagy egyes cégeknél a munkaerőhiány, hogy a magyar középvezetőket is legtöbbször túlmunkában szalag mellé kényszerítik. Ezek az emberek általában azért tűrik ezt el, mert a fizetésük magasabb, mint a beosztottaké. A közgazdász szerint az is figyelemre érdemes, hogy ezekről a problémákról egy szó sem esik az OECD Magyarországot vizsgáló jóllétkutatásában.

Összegezve a tanulmány tapasztalatait Csath Magdolna szerint mégis érdemes a felvetett problémákra és a megfogalmazott javaslatokra odafigyelni. Még jobb, ha a többi országról készített elemzést is megvizsgáljuk, hiszen vannak sikeres modellek, demokratikusan működő, szociálisan érzékeny kapitalista rendszerek, ilyenek például a skandináv országok modelljei. Tőlük lenne mit tanulni.

– Minél több mutatót állítunk egymás mellé, annál árnyaltabb képet kapunk egy társadalomról – ezt már Pogátsa Zoltán nyilatkozza megkeresésünkre. A Magyar Tudományos Akadémia kutatója szerint a jóllétkutatások mögött felesleges hátsó szándékot keresni, ezek az eredmények, kiegészülve olyan objektív mutatókkal, mint a GDP, egy-egy nép sajátosságaira világítanak rá. A közgazdász-szociológus úgy véli, mindez tisztán kiolvasható az Európai Unió statisztikai hivatala által készített elemzésből is.

Az Eurostat 2013-as adatgyűjtésből készítette el jóllétkutatását, ebben kilenc szempont mentén vizsgálta az európai országok közérzetét: a teljesség igénye nélkül itt az anyagi javakat, az egészséget és az oktatást, a lakhatási körülményeket és a közbiztonság helyzetét vették számításba. A tárgyköröket az Eurostat további húsz kritériumra bontotta le, s hazánkról az OECD tanulmányához hasonlóan negatív képet festenek. Magyarország ugyanis mindössze három szempontból haladta meg az uniós átlagot, a többi 17 statisztikát alulteljesítettük.

Jogállamunkban jobban bízunk az európai átlagnál, s közösségi kapcsolataink is erősebbek: megkérdezett honfitársaink 97 százaléka fordulhat valakihez baj esetén, négy százalékkal haladva meg a kontinens összesítését. A magyar emberek 14 százaléka jelentett már be valamilyen bűntettet, ami fél százalékkal kevesebb az uniós átlagnál – a kedvező közbiztonságot sejtető statisztika azonban a bejelentett s nem a valós bűnelkövetéseket fedi.

Mindezzel szemben 4564 euró bevételünk van évente, miközben az unióban átlagosan ennek több mint háromszorosát, 15 416 eurót visznek haza az emberek. Ráadásul az elemzésből kiderül: ezért hetente két órával többet is dolgozunk. Meglepően rossz eredményeket mutat Magyarországon a lakhatási helyzet. A statisztika szerint a háztartások majdnem fele túlzsúfolt, miközben a kontinens összegzésében ez a szám mindössze 17 százalék.

Szintén elgondolkodtató kiábrándultságunk a demokráciából, erre utal legalábbis az, hogy míg a magyar lakosság 29 százaléka megy el szavazni, addig az európai polgárok 42,5 százaléka.

– Ugyan nem Magyarország hozza a legrosszabb objektív mutatókat, mégis úgy tűnik, hogy mi vagyunk a közösség legboldogtalanabb tagja – folytatja Pogátsa Zoltán. A kutató kiemeli, hogy bár Bulgária vagy Románia gazdasági, szociális statisztikái szinte minden téren elmaradnak a hazánkéitól, az elégedettségi, vagyis szubjektív mutatók mind magasabb eredményeket hoztak ezekben az országokban.

Bár hagyományosan a jobb gazdasági képességek nagyobb társadalmi jóllétet vonnak maguk után, a kutatások eredményei sokat elárulnak az egyes kultúrák jellemzőiről is. A közgazdász-szociológus szerint a kultúra szerepe az unión kívüli nemzetek esetében is látványos. Jólléti tanulmányok például többször is Costa Ricát hozták ki győztesnek, de válságos gazdasági, politikai helyzetük ellenére más közép- és dél-amerikai országok – mint Kolumbia és Jamaica – is a világ legboldogabb országai közé tartoznak.

– A kutatásokból leszűrhető, hogy a közösségorientált társadalmak boldogabban élnek – folytatja Pogátsa, s hozzáteszi: erre nemcsak a tengerentúli, délszaki országok, de az európai skandinávok is jó például szolgálnak. – Ott, ahol a közösség odafigyel az egyénre, s ezáltal nem veszíti el vele kapcsolatát, a mutatók látványosan jó helyzetről árulkodnak – mondja.

Ennek ellenpéldái pedig éppen a kelet-közép-európai országok. Pogátsa Zoltán szerint a kommunizmus évtizedei után, a rendszerváltást követően ebben a térségben hatalmas vágy ébredt az individualizmus iránt, s ennek áldatlan hatásait a mai napig viseljük.

– A mostani rendszer éppen a boldogtalanságot termeli újra – mondja Baritz Sarolta Laura nővér, a Budapesti Corvinus Egyetem Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolájának tanára. A kapitalizmus rendszerszerű problémáját feszegető kérdésekre az etikus közgazdaságtant kutató nővér hangsúlyozza: a tőkealapú gazdaság nem teremt törvényszerűen boldogtalan társadalmakat, a rendszer azonban jelenlegi formájában fenntarthatatlan.

– Fogyasztói társadalomban élünk, a növekedés bódulata határozza meg a piac működését – folytatja a közgazdász, aki szerint az egyén azért szenved, mert a rendszer fogyasztói spirálba hajtja bele. Egyre nagyobb erőforrást kell befektetnie, amiért cserébe egyre kevesebb élvezetet él át. Ráadásul tanulmányok azt is kimutatták, hogy az anyagi javak élvezete csak bizonyos szintig okoz boldogságot, az élvezetek halmozása azonban már depresszióhoz vezet.

Az ember ugyanis nemcsak anyagi javak fogyasztója, hanem értékrendben élő lény, akinek vannak erkölcsi, érzelmi igényei is. Baritz Sarolta a XIII. századi skolasztikus filozófust, Aquinói Szent Tamást idézi, aki szerint az erkölcsi minőség az, ami az embert leginkább minősíti és boldoggá teszi.

– Ha a keresztény felfogásban beszélünk boldogságról, annak döntő faktorai az erkölcsi javak – folytatja Baritz Sarolta. Kérdés persze, hogy a profitorientált cégek által dominált piaci rendszerben mennyi esélyük van a nagy ívű szellemi tartalmaknak, s kinek a feladata, hogy azok érvényesüljenek.

Baritz Sarolta szerint a tőkét képviselő vállalatok, bár nehezen mozdulnak a közjó irányába, ez csak üzleti kultúra kérdése. A profitorientált vállalkozás is beláthatja, hogy a fenntarthatatlan rendszer hosszú távon neki is árt, ehhez azonban az kell, hogy az ott dolgozó embereknek egészséges legyen az értékrendjük. Itt pedig felerősödik az állam szerepe, amelynek a rendszer áldozatait kell segítenie úgy, hogy a helyes értékek helyzetét erősíti a közgondolkodásban. Ehhez pedig Baritz Sarolta szerint a médiában megjelenő tartalmak szabályozása mellett megfelelő minőségű oktatási rendszer szükséges.

Az etikus közgazdaságtan nemzetközi szakértője, az Oxfordi Egyetemen tanító Róna Péter a rendszer fenntarthatóságáról fogalmazza meg véleményét.

„Az elmúlt 250 év jellegzetessége éppen az, hogy a gazdasági és társadalmi rendszerei állandó, folyamatos átalakulás alatt vannak – írja kérésünkre a közgazdászprofesszor. Szerinte ebből az következik, hogy egy adott rendszer fenntartásához ragaszkodó ország, mint például a cári vagy a szovjet Oroszország, rendre bukásra van ítélve. – Azok a társadalmak azonban sikeresek – folytatja –, amelyek nem valamiféle centrális erőtértől, hanem a társadalom alkotóerejétől várják a fejlődést.”

A jövőt illetően éppen ezért a professzor optimista. Bár nem tagadja, hogy a kapitalista rendszer egyik jellegzetessége a tőkefelhalmozás, szerinte ez is változni fog.

Igaz, hogy Marx és követője, Thomas Piketty a Tőke a 21. században című könyvében a tőkefelhalmozásban látja a rendszer lényegét, mára bebizonyosodott, hogy ez tévedés – állítja Róna –, ugyanis a mai világban egyre kevésbé a tőke, mint inkább a tudomány, a technológia és általában a tudás birtoklása határozza meg az erőviszonyokat.