Kegyelemmel teljes – Portré Farkas Flóriánról

Talán semmi sem fontosabb annál Magyarországon, mint hogy mi és hogyan történik a hazai cigány közösségekben.

Talán semmi sem fontosabb annál Magyarországon, mint hogy mi és hogyan történik a hazai cigány közösségekben. Ott, azokban a közegekben, ahol gyakorlatilag minden egyes rezdülés, napi történés meghatározza az ország egészét tekintve az oktatást, a munkaerőpiacot, a remélt gazdasági növekedést, sőt a következő évtizedek nyugdíj- és társadalombiztosításhoz kötődő ellátási rendszerét is. Egyetlen számot említek ehhez: ma az öt év alatti korosztályban már húsz százalék fölöttire becsülik a cigány gyermekek arányát. A származásnak önmagában semmit sem kellene jelentenie, ha nem tudnánk, hogy ezek a gyermekek egészen magas hányadukban olyan közösségekből jönnek, olyan családokban nőnek fel, ahol szinte minimális a társadalmi mobilitás, illetve a beilleszkedés esélye.

És bár nincsenek valós, kézzelfogható számok – soha senki nem mer elmenni az adatokért –, az egyszerű hétköznapi ember is érti, látja, tisztában van azzal: ha a cigánysorokon újratermelődik, majd lassan kis túlzással élve a négyzetére emelkedik a nyomor, az aluliskolázottság, és megerősödnek az eltérő szociokulturális környezeti hatások, akkor iszonyatos tempóban nő majd az iskolából korán kimaradó fiatalok száma.

És ugyanígy drámai módon nő majd azoké is, akik mindebből adódóan alig néhány évvel később képtelenek lesznek magukat eltartani, és csak a kezüket tudják kinyújtani közmunkáért és segélyért könyörögve. Közben számosan közülük már maguk is szülők lesznek a huszadik születésnapjukat megelőzően. És felesleges azon vitatkozni, hogy ez önálló joga-e bárkinek, vagy hogy szabad országban senki sem kötelezhető arra, hogy önmaga is szolidaritást vállaljon akár a többségi társadalommal is, de azt ki kell mondani sokadszor: hogy ha ez nem változik, akkor az ország biztosan a gazdasági csődbe és a kezelhetetlen társadalmi feszültségek irányába rohan, konkrétan a vesztébe.

A hétköznapok embere – akár cigány, akár többségi –, ha csak grammnyi felelősséget érez magában, maga is kéri, hogy ezen változtassunk.

Ehhez a feladathoz viszont nem csak politikai akarat és tenger sok pénz kell. Leginkább olyan szakemberek kellenének, akik alátámaszthatják a jó politikai döntéseket, és segíthetnek jól hasznosítani a hazai és uniós fejlesztési forrásokat. Itt, ennél a pontnál adjuk fel legtöbbször azt a reményt, hogy a cigány ügy valaha is nemzeti szinten megoldható lesz majd. Éspedig azért, mert jelen pillanatban – ahogyan huszonöt éve folyamatosan – a szakemberek vannak a leginkább háttérbe szorítva ebben a témakörben.

És mindeközben a magyar társadalom jelentős részének meg csak sejtése sincs arról, milyen mértékű kontárság, hozzá nem értés és torz belső viszonyok jellemzik a hazai cigány politikai elitet, amely önmagában még csak meg sem érdemli azt, hogy elitnek hívjuk – igazi szemétdomb ez, amelyre felülni mindettől függetlenül mindig nagy boldogság az aktuális cigány vezérnek. Egészen hihetetlenül hangzik, de huszonöt éve minden egyes kormányzat hazardíroz ebben a kérdésben. Felelőtlenül és következetlenül eljárva.

A kormányzat a 2010-es választásokat követően olyan szerződést kötött a hazai cigányság képviseletével megbízott Farkas Flóriánnal, hogy az abban foglaltak komoly reménnyel kecsegtettek, és sokan hitték, végre történhet valami. Oktatásügyben, a foglalkoztatás és a sport terén, egészségügyben és közösségépítésben már körvonalazódni látszódtak olyan célok, amelyekre mind a két fél felelősséget és elköteleződést vállalt. Egyetlen hibát követett el a miniszterelnök: olyan emberrel írta azt alá, aki korábban már többször is bebizonyította hozzá nem értését.

Ma már mindenki tudja, hogy kicsoda is Farkas Flórián. Sokan még a közvetlen környezetéből is úgy gondolják, semmi érdemi teljesítményt nem képes semmilyen téren felmutatni, de sikerült a Fideszt ugyanúgy megvezetnie, mint annak idején az MSZP-t, szövetség született itt is és ott is – ez mindenképpen komoly tehetségre vall. Hogy Horn Gyula később megbánta-e, hogy választási együttműködést kötött vele, az egyértelműen soha nem derült ki. Ugyanígy nem vagyunk abban sem biztosak, hogy a jelenlegi kormányzat elismeri-e valaha azt, hogy nemcsak akkor hibázott, amikor Farkasnak adta a cigány ügyhöz kapcsolódó teljes befolyást, de akkor is, amikor ezen az állapoton nem mert, illetve nem akart változtatni az elmúlt évek során sem.

De valójában ki is Farkas Flórián?

Ki az az ember, akiről azt gondolja a kormányfő és a Fidesz felső vezetése, hogy a legmegfelelőbb ember arra a feladatra, amelynek az el nem végzése gyakorlatilag elveszejti az országot?

Farkasról többféle önéletrajz kering az interneten. Az iskolai végzettsége kapcsán kevés a biztos igazodási pont, vannak, akik még az érettségi bizonyítványát is kétségbe vonják. Mások azon hitetlenkednek, hogy egyes források szerint egyetemi végzettsége mellett még óraadó is lehetett a katedrán. Persze nem pusztán az iskolapadban megszerezhető tudás érték, ugyanakkor soha nem derült ki róla, hogy önálló stratégiai elképzelései lennének a hazai cigányság felzárkóztatására.

Soha nem derült ki, hogy ért-e a közösségfejlesztéshez, tisztában van-e a gazdasági integráció fogalmával, mennyit ért a szociológiához, vagy hogy olvasta-e valaha bármelyik uniós forrásokat meghatározó fejlesztési tervet. De még az sem, hogy egyáltalán képes lenne-e felsorolni az uniós tagállamokat. (Interjút hiába kérünk tőle.)

Ugyanakkor azt biztosan tudjuk, hogy több olyan büntetőügy is történt a múltban, amelynek egyértelműen a részese volt. Ezek között akad olyan, amelyet harminc évre titkosítottak, és akad olyan is, amelyet azért nem folytattak le, mert Göncz Árpád akkori köztársasági elnök még a nyomozási szakban köztársasági kegyelemmel mentette fel a megvádolt roma vezetőt. Több mint beszédes az a nyílt titok is, hogy a háta mögött kormányzati körökben is csak „kegyelmes úrnak” hívják, ezzel is egyértelművé téve, hogy a korábbi eljárások billoga nem mosható le soha már.

Farkast sokan bosszúállónak és kizárólag a saját rövid távú céljait szem előtt tartani képes embernek tartja szinte minden hazai roma szervezet vezetője. Talán ez is az oka annak, hogy bár folyamatosan protestálnak ellene a különféle cigány tömörülések tagjai, mindig akad valaki magasabb szintről, aki kiáll mellette, és pajzsra emeli. Ugyanakkor valódi cigány közösségekben ritkán jelenik meg – a hétköznapok nyomorával nem akar találkozni. Érdekes az a szóbeszéd is, amely szerint személyi kérdésekben vétójoga van a miniszterelnöknél. Ez magyarázatot adna arra, miért nem kapnak esélyt olyan személyek is a kormányzati feladatokban való érdemi részvételre, akik méltó követői lehetnének a Fidesz korábbi EP-képviselőjének, a két ciklust is kiváló szakmaisággal fémjelző Járóka Líviának.

Meg kell jegyezni még, hogy az egészen 2014 őszéig általa vezetett Országos Roma Önkormányzat tökéletes szervezeti megjelenítése annak, ami ő maga is: kevés a képzett, diplomás, idegen nyelveket beszélő szakmai munkatárs, miközben milliárdok sorsa múlna azon a munkán, amelyet nekik kellene elvégezniük. Az elmúlt hónapok gyanús történései (feljelentések, iratlefoglalások, különböző nyomozó hatóságok megjelenése és eljárásai) pont azt támasztják alá, hogy szakmai munka ebben a formában nem is várható el a szervezetben.

Komoly félelem, hogy a kormányok a jövőben sem kívánnak változtatni azon a gyakorlaton, amely eddig is segített abban, hogy elmaradjanak az érdemi lépések a hazai cigányság legnagyobb legitim képviseleti szervének munkájában: válassz egy kompromittálható roma vezetőt, majd hagyd, hogy a sokba kerülő szakmaiságot messze űzze a közgondolkodásból! Nincs más hátra, a társadalom egészének kell kikövetelnie a jövő kormányától, hogy politika helyett a szakmaiság legyen a mérvadó cigány ügyben.
Máskülönben nincs kegyelem. Sem Farkasnak, sem a hazai cigányságnak, sem az ország egészének.