Önkényes kapitalizmus

Thomas Piketty a társadalmi egyenlőtlenség okairól, avagy a XXI. század képlete.

A szerző egyik megállapítása az, hogy a fejlett országokban az egyenlőtlenségek nem a kapitalizmus törvényszerűségei miatt csökkentek, hanem a háborúk és az általuk okozott megrázkódtatások miatt bevezetett közpolitikai intézkedések eredményeként. Hasonlóképpen az egyenlőtlenségek 1980 utáni újbóli növekedése nagyrészt annak a több évtizedes politikai fordulatnak a következménye, amely elsősorban az adózás és a pénzügyek terén végbement.

A másik lényegi állítás szerint a vagyon eloszlásának dinamikája erőteljes mechanizmusokat rejt, amelyek hatására hol a konvergencia, hol pedig a divergencia folyamata erősödik fel. A konvergencia irányába leginkább a tudás terjedése, valamint az oktatásba és képzésbe történő befektetés tolja a társadalmakat. Ezt jól láthatjuk ma néhány, korábban szegény ország, elsősorban Kína példáján, amely a termelési módok átvételével és a képzettség növelésével nagy haladást ért el a termelékenység terén, ami hatást gyakorolt a szegény rétegek életszínvonalára is.

A leglényegesebb mondandója azonban a könyvnek az, hogy emellett megtalálhatjuk a divergenciát erősítő dinamikákat is, amelyek fenyegetést jelentenek a demokratikus társadalmakra és a társadalmi igazságosságnak azokra az értékeire, amelyek e társadalmak alapjait jelentik. Piketty szerint ha a tőke hozama (r) százalékosan tartósan és jelentősen meghaladja a gazdaság növekedésének (g) ütemét, akkor erőteljesen megnövekszik a divergencia kockázata a vagyon elosztása terén. Ez az egyenlőtlenség az r>g képlettel írható le, amely lényeges szerepet kap a könyvben, tulajdonképpen a bemutatott gondolatmenet és az abból levont következtetések esszenciáját jelenti. Ez az összefüggés azzal a következménnyel jár, hogy a vállalkozó elkerülhetetlenül járadékossá válik, és egyre inkább fölébe kerekedik azoknak, akiknek nincs másuk, mint a munkaerejük. Vagyis ha a tőke egyszer létrejön, akkor gyorsabban termeli magát újra, mint ahogyan a kibocsátás növekszik: a múlt felfalja a jövőt. Ráadásul ennek semmi köze nincs a piac tökéletességéhez, éppen ellenkezőleg: minél tökéletesebb a tőkepiac, annál nagyobb eséllyel igazolódik be ez a forgatókönyv.

Mi a megoldás egy ilyen helyzetben? Piketty a könyvében egy globális progresszív tőkeadóra tesz javaslatot, mellyel elkerülhető lenne a vég nélküli egyenlőtlenségi spirál kialakulása, miközben megőrizhetők a versenyben rejlő erők és az eredeti tőkefelhalmozásra való folytonos ösztönzés. De a szerző is látja, hogy ennek a megvalósítási lehetősége meglehetősen csekély: nagyon magas szintű nemzetközi együttműködést és regionális politikai integrációt tételez fel, ami nem elérhető a mostani nemzetállamok számára, amelyek korábbi társadalmi kompromisszumok alapján alakultak ki.

Piketty megállapításai számos kérdést vetnek fel, melyeket a könyvében meg is válaszol. Fennáll-e a veszély, hogy a pénzügyi globalizáció a tőke soha nem látott koncentrációjához vezet a jövőben? Növekedni fog a szupergazdagok aránya a XXI. században? Felvásárolhatják a mai gazdag országokat a kőolajtermelő országok, netán Kína vagy a szupergazdagjaik?

A tőke a 21. században így olyan mű, amely bizonyosan elnyeri minden, a jövőért aggódó olvasó figyelmét – jó esetben a politikusainkét is. David C. Korten húsz éve mindent megírt A tőkés társaságok világuralma című könyvében, ami a 2008-ban kezdődő gazdasági világválsághoz vezetett, mégsem vették komolyan a politikusok. Így csak reménykedhetünk abban, hogy döntéshozóink ezúttal előrelátóbbak lesznek.

(Thomas Piketty: A tőke a 21. században. Kossuth Kiadó, Budapest, 2015. Ára: 8500 forint)