– Nem is értem, hogyhogy nem a gyerekek voltak a legfontosabbak eddig is.
– Pedig ők voltak, de azért az is teljesen természetes, ha egy szülő a válság idején befelé fordul, különösen akkor, ha nagy veszteséget szenvedett el. Megcsalták, elárulták, becsapták. A hűség-hűtlenség kérdésköre a leggyakoribb válóok, kiemelten foglalkozik is vele a könyv. Azt viszont fontosnak tartom elmondani, hogy a gyerek szempontjából a házasság értékét nem az adja meg, hogy a szülők hűségesek-e egymáshoz vagy sem, hanem hogy jól vannak-e egymással. Kívülről képtelenség megítélni, hogy egy házasságba mi fér bele és mi nem, mert azt csak a benne élők tudhatják.
– Érzik a gyerekek, hogy van-e a felnőtteknek bűntudatuk, szomorúak-e, szoronganak-e, oda tudnak-e figyelni rájuk?
– Zseniálisan jó megfigyelők, de rossz értelmezők, mert nem tudják, hogy amit érzékelnek, mitől van. A kisebb gyerekek hajlamosak azt gondolni, hogy a családi bajoknak ők az okai, hiszen a saját kis világuknak ők vannak az origójában. Lehet, hogy azért veszekedik apa meg anya, mert nem csináltam valamit jól? Ilyenkor a gyerekek a maguk módján megpróbálnak kompenzálni a felnőttek közötti kapcsolatban. Vagy beindítanak egy úgynevezett vészhelyzeti protokollt, vagy megpróbálják a szülőket segíteni, vagy egyszerűen eltűnni a rendszerből.
– Hogyan?
– Nagyon jók lesznek, szabályosak, jó tanulók, hogy ne kelljen velük foglalkozni, egyszersmind meg is feleljenek az elvárásoknak. Esetleg érzelmi támogatói lesznek a szülőknek, beállnak a rendszerből kilépő szülő helyébe. Azért végtelenül toleránsak a gyerekek, mert feltétel nélkül szeretik a szüleiket, és mindenekfelett szükségük van rájuk. Számukra csak egy ideális világ létezik. Az, amelyben apa és anya feltétel nélkül szereti egymást, és mi hárman-négyen-öten örökké egy család vagyunk, és ezért próbálunk mindent megtenni. Van, aki éppen a lázadásával vagy a cirkuszaival. Éppen ezért mérföldkő egy válás történetében, hogyan és mikor mondod el a gyereknek, hogy vége az együttélésnek. Azért fontos tudtukra adni abban a pillanatban, ahogy megvan a döntés, mert a bizonytalanság pusztító.
– Ma, amikor alig marad egyben család, szégyen lehet-e a válás?
– Nagyon is, hiába jut harmincezer megkötött házasságra húszezer válás. Sok helyen még mindig az ad egy nőnek státust, ha férjnél van. Családi bajokról nem beszélünk, a magánéleti krízis tabu még akkor is, ha a média zeng tőle. Ez az első magyar könyv, amely ennek az egész kérdéskörnek a gyerekeken lecsapódó részével foglalkozik.
– Külföldön nyilván nem így van.
– Persze hogy nem, mert egészen más a megközelítés. Amerikában és a legtöbb nyugat-európai államban nemcsak az al- és felperesnek, de a gyereknek is van önálló jogi képviselője az eljárás során, és a per során tényleg meg tud jelenni elfogulatlanul az ő joga, szükséglete, érdeke. Magyarországon abból indulunk ki, hogy majd a szülők elintézik egymás között ezt, és ők képviselik a gyereket. Sok szülő azt gondolja, hogy ami neki jó, az jó a gyereknek is, de ezzel a maga térfelére rántja szegényt, mert a maga szükségleteit tartja szem előtt az övéi helyett.
– Például?
– Mondjuk a két felnőtt megegyezik, hogy ezentúl közösen gondoskodnak a fiukról vagy lányukról, aki az idő felét anyával tölti, a másik felét apával. Ez akár nagyon jó megoldás is lehet, de ha egy lépést hátrább lépünk, tisztább képet kapunk. Tételezzük fel, a papa éjjel-nappal dolgozik, a házasság ideje alatt öt-hat órát töltött a gyerekével hetente, és egy olyan aprócska albérletbe készül elköltözni, és azért választotta ezt a megoldást, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetnie. Az anya meg azért megy bele ebbe, mert ő is dolgozni akar, és kapóra jön neki, hogy így minden második hetében teljes értékű munkaerő lehet. Igen ám, de mi mégis azt látjuk, hogy ami mindenkinek jónak tűnik, az éppen a gyereknek nem az, mert olyasvalakivel fogja tölteni az idejét, aki erre nincs felkészülve, és nem is kap semmiféle segítséget hozzá. Ha lenne a gyereknek képviselője, megnézné, hogy van-e mindkét lakásban ágya, ki fog rá vigyázni. Bébiszitter? Nagymama? Vagy kulcsos gyerek lesz? Kap-e az apa segítséget? A magyar bíróságot viszont csak az érdekli, hogy a szülők megegyeztek, és mindenki nagyon elégedett. Éppen csak a gyerek nem lesz az. Az új magyar Ptk. az eddiginél is nagyobb szabadságot ad a szülőknek, és a lehető legkevesebb esetet utalja a bíróság elé, ami nagyon jó, csak éppen nem minden esetben.
– Tetszett a könyvben, hogy legalább annyit foglalkozik a házassággal, mint magával a válással.
– Fontos tudni, hogy miért mennek tönkre a házasságok, már csak azért is, hogy ne legyenek ismétlődések. Az egyik interjúalanyom fogalmazta meg a legfontosabb okot, nevezetesen, hogy sokszor lelkileg nem felnőtt, nem érett személyiségek érkeznek a házasságba. Nem ismerik magukat, saját szükségleteiket, nem jól kommunikálnak, nem tudják, mit jelent a párkapcsolat, és hogyan kell azért megdolgozni. Ilyen helyzetben aztán igazi krízis a gyerek születése. A legtöbb válás akkor következik be, amikor a gyerek 6–8 éves.
– Pedig akkorra lenne már egy kicsit könnyebb.
– Igen, de akkor már nem tud jó lenni, nem is kapnak ehhez segítséget a párok. Meggyőződésem, hogy rengeteg olyan kapcsolat megy szét, amely egyébként megmenthető lenne, mert közük van egymáshoz a benne élőknek, más esetben meg olyanok maradnak együtt, akiknek nem kellene.
– Mi a nagyszülők szerepe? Ők még abban nevelődtek, hogy tűrni kell.
– A nagyszülő a legnagyobb támasz lehet ebben a helyzetben, de nehéz neki, mert kétszeresen érintett, az ő gyereke az egyik szülő, aki mögé odaáll és védi, egyetlen perc alatt fordulva szembe a másik szülővel, pedig neki az unoka érdekeit kellene védenie. Sokszor tapasztaljuk, hogy a nagyszülők a legjobb szándékkal ugyan, de megbillegtetik azt a törékeny konszenzust, amelyet a házaspár ki tudna alakítani. Itt megint csak oda jutunk vissza, hogy nem a gyerekek érdeke lesz az első, hanem hogy az ő fiának, lányának mi az érdeke. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nagyszülőknek nem kell bevonódniuk, csak azt, hogy a kompetenciahatárokat ki kell jelölni. Ugyanez vonatkozik a többiekre, akik szintén részesei lesznek a történéseknek, a tanárokra, a barátokra, a gyerek barátainak szüleire.
– Sokszor kettészakad a baráti kör.
– Az idő nagy segítség, el fogja dönteni, melyik az a kapcsolat, amely kiállja a próbát. Vannak nagyon fontos szabályok mindkét oldalon: rosszat mondani a másikra a gyerek előtt mindenkinek tilos. Gondoljunk arra, hogy egy tartósan beteg gyerek esetében is fel kell világosítani az orvost is.
– Azért valakinek csak el kell mondani, micsoda szemét az a másik
– Csak ne a gyerek előtt! Nincs tökéletes szülő, mindenki ront meg hibázik, csak annyi kell, hogy vegye észre magát. Teljesen normális, hogy akit megcsalnak, őrjöng, és mondja, mondja, és próbálja magából kibeszélni a keservét, de hogy meghallgassák, arra a barátnő, a testvér, külső segítség alkalmas, nem a gyereke! Nagyobbacskáknak azt el lehet mondani, hogy úgy érzem, nekem időre vagy nagyobb távolságra van szükségem, és olyan lelkiállapotban vagyok, amikor nehezen tudom kordában tartani az indulataimat, de ez nem rólad szól! Kicsinek meg azt felelhetjük, sajnálom, hogy hallod, mennyit veszekszünk, de mindketten nagyon szeretünk téged, és sokat beszélünk róla apával, hogyan tudnánk ebből kijönni vagy lezárni. Ez őszinte válasz, mégsem pakol bűntudatot vagy rossz érzéseket a kicsi vállára.
– Milyen lehet az intelligens szülők aránya?
– Sokkal nagyobb, mint gondolnánk, és aki nem így működik, az sem rosszaságból teszi, hanem mert soha senki nem tanított neki mást. Az iskolában erről nem beszélünk, az érzelmi intelligencia nem fontos, nem adunk rá szavakat sem. Az volt a célom, hogy a könyvben leírjak olyan mondatokat, amelyeket segítségül lehet hívni. Azt is akartam, a szülők lássák, soha nincs minden veszve, minden ponton lehet korrigálni. A gyerekek mindig képesek visszaépíteni a bizalmat. Van a könyvben néhány üzenet, amely többször visszatér: kérj segítséget! Barátot, papot, pszichológust, szülőt, testvért, mindegy, csak tartsd fenn a kommunikációt és a bizalmat, ne tartsd magadban a problémáidat! Nekem például a testvérem és a pszichológusom segített a legtöbbet, amikor váltam. Üzenet az is, hogy nem vagy önző, ha a saját jóllétedért teszel, mert a gyerekednek is az jó, ha szülőként is működőképes maradsz, és jogod van felelős döntést hozni egy kapcsolatról, ha az már rombol téged.
– Csendesen boldogtalannak lenni nagyon magyaros dolog.
– Persze, mert az ismerős rossz még mindig kevésbé félelmetes, mint az ismeretlen, ami akár lehet jó is. Bátorság kell hozzá, hogy valaki azt mondja, eddig, és ne tovább! A nagy döntéshozatalokban viszont el tud tűnni a gyerek, mert nem rajta van a fókusz. Fontos kifejezni, hogy most nehéz nekem, és fáradt vagyok, és fáj a szívem, de szeretlek, csak most nem megy, ne haragudj ! Nem csak szavakkal lehet ezt elmondani, hanem öleléssel, összebújással.
– Van egy Válás magyar módra című alfejezet. Mi jellemzi a magyarországi mintát?
– Például a kéthetenkénti láthatás, amit nyáron két közös hét egészít ki, pedig volna száz másik, rugalmasabb kapcsolattartási mód is, ráadásul egy kicsinek egészen más az igénye, mint egy kamasznak. Eljön ez az idő is, amikor a tinédzserek rájönnek, hogy akár hasznot is húzhatnak a szülők távolságából egymás ellen való kijátszásából. Ezeket a játszmákat egy családon belül könnyű rövidre zárni, de ha nincs normális kommunikáció a felek között, csúnyán elfajulhat. Különösen akkor, ha a két szülő a válás után nagyon eltérő anyagi lehetőségek közé kerül. A hazai közvélemény hajlamos azt gondolni, hogy a válás automatikusan trauma a gyereknek, miközben nem az a trauma, hanem a veszekedés, a gyűlölködés. Arról nem esik szó, hogy egy házassági krízis jó lezárása megtanítja a gyerekeket, hogyan kell egy konfliktust erőszakmentesen megoldani, együttműködni, a kommunikációt fenntartani, és rájöjjenek, hogy érdemes bele energiát fektetni. Magyarországon az emberek fele ma is azt gondolja, hogy a gyerekek miatt nem szabad válni, míg ugyanennyien azt mondják, a válás is jobb, mint az állandó konfliktus. Ezek sztereotípiák, és kevesen veszik a fáradságot, hogy megtalálják a saját válaszaikat és megoldásaikat.
– Miért a nők adják be a válókeresetek túlnyomó többségét?
– Mert ők az érzékenyebbek, a férfiak hajlamosak távolságot tartani a problémáiktól, a nők pedig megélik őket. Az is megesik, hogy a válási szándék meglebegtetése csak jelzés. Máskor a felek nem tudják lezárni a kapcsolatot, bírósági beadványokkal elhúzódó pereket indítanak egymás ellen, miközben senki sem gondol arra a személyre, akinek erre a soha véget nem érő bizonytalanságra rámegy a gyerekkora. Kaliforniában jogszabály született, amely kimondja, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy a beadványok tartalmatlanok, és csak az időhúzást szolgálják, csak nagyon magas költségek ellenében hozhatnak határozatokat az illetékesek.
– Hogyan tovább?
– Hogy a gyerekek 46 százaléka ma házasságon kívül születik, jól mutatja, hol tart a házasság népszerűsége. Azt gondolom, változás csak akkor lesz, ha gyerekeinket megtanítjuk – akár az iskolában is –, hogyan kell minőségi, hiteles emberi kapcsolatokban élni. Mit jelent a másik iránti felelősségvállalás, az elköteleződés és persze maga a gyermekvállalás. Felkészülten érkezni egy házasságba, és így várni a megszületendő gyermeket, teljesen más minőséget teremt, esélyt egy boldogabb életre.
További tartalmas és izgalmas olvasnivalók a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, amely vasárnap estig megvásárolható az újságárusoknál.
