A szívsebészek nem cifrázzák a dolgot, tényszerűen leszögezik, ha nincs transzplantáció, ez a hetven ember ma nem élne. Meg sokan mások sem – az 1992. január 3-án elvégzett első ilyen hazai beavatkozás óta tavaly év végéig 339 szívet ültettek át, a műtött emberek többsége életben van. A transzplantáltak rendszeresen összejárnak; amennyien vannak, annyiféle emberek ők, a szívük viszont összeköti őket.
Bár érzéseink, érzelmeink nyilván nem azon múlnak, kinek a szíve dobog mellkasunkban, mégiscsak elgondolkodtató, mennyire változtathatja meg személyiségünket, ha cserélni kell. Ha idegen szívűvé válunk. Ez a kérdés ezen az összejövetelen is többször előkerül. Mennyi szó, kifejezés: szívtelenség, szívélyesség, szívesség, szívtiprás. Akadt olyan fiatalember, mesélik, aki – bár nem volt szívbajos, csak a lelke sérült – annyira utálta az életet, hogy felajánlotta szerveit a klinikának. Ahol persze udvariasan tájékoztatták, hogy így nem lehet donorrá válni. (A legtöbb szerv balesetben elhunytaktól származik, a transzplantáltak megtudhatják, milyen idősen, milyen körülmények között és hol halt meg a donor.) Pongrácz Istvánt tizenkét éve műtötték, Ponyeczki Natáliát mindössze három hónapja, de csodás módon már itt lehet a tanyán. Bár szájmaszkkal megy az utcára, s még nem eszik a közösből, de él és – nyugodtan mondhatjuk – virul. Sportolt, nem dohányzott, mindenki csodálkozott rajta a környezetében, hogy éppen ő. Hogy éppen őt érte utol a szívelégtelenség.
Orvosa azt mondta, balszerencse. Sorstársa, Pongrácz doktor, aki fogorvosként dolgozott, sejti, mi rontott a helyzetén. Marosvásárhelyről települt át, a sok hajtás, stressz, politikai és létbizonytalanság ráment a szívére. Két infarktus után lett egyértelmű, hogy csak a műtőasztal marad. Motoros, halálkanyar, a donor története szinte sablonos. Más ember lett-e? Egészségileg mindenképpen. Emlékszik, nem sokkal műtétje előtt annyira legyengült már, hogy a társasházban nem tudott felmenni a lépcsőn, elesett, nem bírt felkapaszkodni. Az éppen érkező két szomszéd srác részegnek nézte, átléptek rajta, utolsó erejével nyögte ki nekik: a szívem. Akkor már segítettek. Hatvanöt évesen teljesen fittnek érzi magát, ránézésre jó tíz évet letagadhatna. Hetente kétszer úszik, élvezi az életet. Ha valamiben más ember lett, hát ebben: megtanult örülni az élet apró dolgainak, csodáinak. Ha csak felnéz egy szép zöld lombkoronára, boldogság tölti el a szívét.
