Szívvel, lélekkel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Őszintén sajnáltuk gyerekfejjel azokat a társainkat, akik december 24-e körül születtek.

György Zsombor
2015. 07. 11. 13:40

A szívsebészek nem cifrázzák a dolgot, tényszerűen leszögezik, ha nincs transzplantáció, ez a hetven ember ma nem élne. Meg sokan mások sem – az 1992. január 3-án elvégzett első ilyen hazai beavatkozás óta tavaly év végéig 339 szívet ültettek át, a műtött emberek többsége életben van. A transzplantáltak rendszeresen összejárnak; amennyien vannak, annyiféle emberek ők, a szívük viszont összeköti őket.

Bár érzéseink, érzelmeink nyilván nem azon múlnak, kinek a szíve dobog mellkasunkban, mégiscsak elgondolkodtató, mennyire változtathatja meg személyiségünket, ha cserélni kell. Ha idegen szívűvé válunk. Ez a kérdés ezen az összejövetelen is többször előkerül. Mennyi szó, kifejezés: szívtelenség, szívélyesség, szívesség, szívtiprás. Akadt olyan fiatalember, mesélik, aki – bár nem volt szívbajos, csak a lelke sérült – annyira utálta az életet, hogy felajánlotta szerveit a klinikának. Ahol persze udvariasan tájékoztatták, hogy így nem lehet donorrá válni. (A legtöbb szerv balesetben elhunytaktól származik, a transzplantáltak megtudhatják, milyen idősen, milyen körülmények között és hol halt meg a donor.) Pongrácz Istvánt tizenkét éve műtötték, Ponyeczki Natáliát mindössze három hónapja, de csodás módon már itt lehet a tanyán. Bár szájmaszkkal megy az utcára, s még nem eszik a közösből, de él és – nyugodtan mondhatjuk – virul. Sportolt, nem dohányzott, mindenki csodálkozott rajta a környezetében, hogy éppen ő. Hogy éppen őt érte utol a szívelégtelenség.

Orvosa azt mondta, balszerencse. Sorstársa, Pongrácz doktor, aki fogorvosként dolgozott, sejti, mi rontott a helyzetén. Marosvásárhelyről települt át, a sok hajtás, stressz, politikai és létbizonytalanság ráment a szívére. Két infarktus után lett egyértelmű, hogy csak a műtőasztal marad. Motoros, halálkanyar, a donor története szinte sablonos. Más ember lett-e? Egészségileg mindenképpen. Emlékszik, nem sokkal műtétje előtt annyira legyengült már, hogy a társasházban nem tudott felmenni a lépcsőn, elesett, nem bírt felkapaszkodni. Az éppen érkező két szomszéd srác részegnek nézte, átléptek rajta, utolsó erejével nyögte ki nekik: a szívem. Akkor már segítettek. Hatvanöt évesen teljesen fittnek érzi magát, ránézésre jó tíz évet letagadhatna. Hetente kétszer úszik, élvezi az életet. Ha valamiben más ember lett, hát ebben: megtanult örülni az élet apró dolgainak, csodáinak. Ha csak felnéz egy szép zöld lombkoronára, boldogság tölti el a szívét.

Budapesten, a Városmajorban a világ tíz legjelentősebb szívközpontjának egyike jött létre az elmúlt évtizedekben, Európában csak egyetlen helyen végeznek több átültetést, mint itt. Tavaly ötvenegyet. Nem a statisztika számít, az orvosok a nagy rizikójú műtéteket is vállalják, idősebb betegeket is operálnak, máskülönben nem lenne esély az élet meghosszabbítására. Az érintettek fele tizenöt évvel a műtét után is életben van, az az úr is, Schwartz Sándor, akin Szabó Zoltán professzor vezetésével először hajtottak végre idehaza transzplantációt. Létezik ennél nagyobb ajándék?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.