– Vajon a diákok között felütötte-e a fejét a bizalmatlanság a tanáraikkal szemben? Hiszen ők is hallják, olvassák, mi történt itt évekkel ezelőtt, s ugyanazokról a falakról, hálótermekről van szó, amelyeket ők is használnak.
– Ellenkezőleg. Hihetetlen szolidaritást, szeretetet tapasztalunk a velünk közvetlen kapcsolatban állóktól. Ez annak is köszönhető talán, hogy amint tudomásunkra jutottak a tények, és meggyőződtünk azok valóságtartalmáról, őszintén tájékoztattuk valamennyi munkatársunkat, még a takarítónőket is ideértve, a diákok szüleit, a volt diákokat is. Ez az őszinteség, nyitottság összefogást és megértést eredményezett.
– Ami a sajtó kezelését illeti: profánul fogalmazva nem lebuktak a bencések, hanem feladták magukat. Miért álltatok a nyilvánosság elé önszántatokból – ismert tény, hogy ekkor már hónapok óta zajlott a vizsgálat, a feltárás és a rendezés folyamata –, amikor külső kényszer ezt nem feltétlenül indokolta?
– Egyházi és társadalmi közegben is közismert szerzetesről volt szó. Iskola, irodalom, Arcus Temporum Amikor a nyíltságot említettem, abba a nyilvánossággal való kapcsolat is beletartozik. Azt szerettük volna, hogy ne mástól, hanem tőlünk értesüljenek az egészről az emberek. Eszünk ágában sem volt eltussolni, ami történt. A Vatikánt is értesítettük, személyesen jártam a Hittani Kongregációnál az ügyben. Azt követően léptem a nyilvánosság elé, amikor már eljutott hozzám a vatikáni állásfoglalás.
Az interjút teljes terjedelmében a SzemLélek blogon, valamint a Magyar Nemzet Magazinban olvashatja.
