Pekingben minden ősszel megtartják a Karitatív bazár névre keresztelt jótékonysági rendezvényt. Az eseményen a Kínában állomásozó diplomáciai küldöttségek adományoznak, miután nemzeteik konyhakülönlegességeit pénzzé tették. A bazár így kettős célt szolgál: nemcsak az elesetteken segít, de egyben számtalan gasztrokultúrának biztosít reklámlehetőséget. Egyszer magam is ellátogattam a rendezvényre, igaz, ösztöndíjasként kizárólag az a szándék vezérelt, hogy hazai ízeket élvezhessek.
Csalódnom kellett. A magyar külszolgálat konyhaművészetünknek mindössze kétféle ízvilágát képviselte, ráadásul méltatlan igénytelenséggel: papírtányéron felkarikázott, odaszáradt mustárral kísért megbarnult kolbász és lefóliázott kakaós csiga volt a választék. Utóbbi kemény tésztával, nem meglepő, hogy a lengyel stand felől áramló ingerek elcsábítottak. Náluk nyílt lángon sültek a húsok, mellé káposzta és sör volt a kínálat, pultjaiknál kígyózó sorok várták a kóstolót.
Kétezer-tizenhármat írtunk, s tekintettel arra, hogy ekkor már javában zajlott a kormány keletinyitás-politikája, a magyar diplomácia fáziskésésben volt. 2010-ben Orbán Viktor első intézkedései között volt az új külpolitikai irányelv meghirdetése. A keleti barátok politikai viszonylatban nagyobb mozgásteret ígértek a korábbi, szélsőségesen Nyugat-orientált diplomáciának, miközben a kormány elképzelése idomult a külkereskedelem fontosságát hangsúlyozó retorikához is.
Nem is alap nélkül: az ázsiai piacokon az elmúlt évtizedekben történelmi fellendülés zajlott, Kínával az élen. Az 1,3 milliárd lakosú országban a vásárlóerő-paritáson számolt bruttó nemzeti össztermék 2000 és 2010 között négyszeresére, 9500 dollárra emelkedett. És noha az utóbbi öt évben Kína gazdasága alulmúlja a korábbi két számjegyű növekedési rátát, a lassulási folyamat megfordítására Peking nagy ívű tervvel állt elő.
Hszi Csin-ping államfő 2013-ban hirdette meg a kínai Marshall-tervként is emlegetett csomagot. Az „Egy övezet, egy út” stratégia egy négyszázmilliárd dollárra becsült beruházás, amelynek célja, hogy Kína nagyobb súllyal vehessen részt a világgazdasági folyamatokban, elsősorban termékeik, szolgáltatásiak exportja révén.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!