Béke porainkra

Kettős elvárásrendszer – így hívja a tudomány a férfiakra nehezedő, többoldalú társadalmi nyomást.

Amióta Görögországban tombol a gazdasági válság, időről időre megjelennek a lakosságot sújtó öngyilkossági hullámról szóló hírek. Bár a két jelenség közötti kapcsolatot a szkeptikusok hajlamosak hangzatos sajtólózungnak titulálni, egy idén februárban megjelent kutatás bebizonyította, hogy helytálló a görög közvélekedés, mely szerint az állandó bizonytalanság és kilátástalanság egyenes arányban áll az öngyilkossági statisztikák rohamos romlásával. Ez önmagában nem is meglepő. Az öngyilkosok nemek szerinti megoszlása annál inkább.

A folyamatot vizsgáló, a Pennsylvania Egyetemen létrehozott kutatócsoport többek között kimutatta, hogy a recesszió kezdete óta harmincöt százalékkal többen vetettek önkezűleg véget életüknek. Különösen érintett ebben Kréta, ahol a többi tartományhoz képest is magas az öngyilkosok száma, s köztük kiemelkedően sok a férfi. Az irákliói orvostudományi egyetem 2013-as adatai elárulják, hogy az esetek 88 százalékát az erősebbik nem teszi ki. Az Agonasz tisz Kritisz című krétai napilap szerint ennek az az oka, hogy a szigetlakók különösen erős identitással rendelkeznek, és kultúrájuk, értékeik tekintetében a görögöknél is érzékenyebbek. A lap véleménycikke ezért közvetlen kapcsolatot feltételez a gazdasági válság, a Krétán erősen élő hagyományos férfiszerepek és az öngyilkossági statisztikák között.

„A hagyománytisztelő helyi közösségekben élő férfiak között ugrott meg drasztikusan az öngyilkosok száma, hiszen ott érvényesül erősebben a becsület mint érték s az annak hiányából eredő szégyen” – fogalmaz a cikk szerzője, Manuszosz C. Daszkalakisz. Szerinte a hagyománytisztelő krétai férfi büszke, problémáit nem illendő éreztetnie családjával, barátaival. Így lettek a válság tragikus áldozatai a jellemzően mezőgazdaságból élő helyi emberek, az egyszerű családapák.

Összevetve azonban a görög és a magyar férfiak túlélési esélyeit, nem lehet kétségünk afelől, hogy hazánkban a férfibüszkeség csorbulásánál is sokkal súlyosabb gondok vannak. Míg a leggyászosabb 2011-es évben is „mindössze” 477 görög állampolgár végzett magával, hazánkban évről évre ezreket, főként férfiakat ragad el a kilátástalanság. A Központi Statisztikai Hivatal összeállítása szerint 2011-ben itthon 2422 ember halt meg „szándékos önártalom” következtében, közülük 1847-en férfiak voltak. A legutóbbi, 2013-ból ismert adatok szerint 1588 magyar férfi és 505 nő végzett magával.

A statisztikai hivatal az öngyilkosság mellett további nyolc, természetes halálokot vizsgált. Ezek közül kettőben – heveny szívizomleállásban, illetve agyérbetegségekben – hal meg több nő, mint férfi, a további hat a férfiakra nézve jelent nagyobb veszélyt. Mind közül a rák magasan a leghatékonyabb gyilkos. Két évvel ezelőtt közel tizennyolcezer férfi társunkat vitte el a betegség (a nők között is kiemelkedően magas, 14 680 vonatkozó haláleset történt), ráadásul e statisztika csökkenést sem mutat, évek óta kitartóan stagnál. Beszédes, hogy az alkoholfogyasztásra is visszavezethető májbetegségek arányaiban nyílik a nemek közötti olló: 2013-ban 2391 férfi és 933 nő halt meg ilyen panaszokkal. Hasonló folyamatok rajzolódnak ki előttünk, ha a születéskor várható átlagos élettartamot vizsgáljuk. A javuló statisztikák mellett a férfiak továbbra is hat évvel vannak a nők mögött: előbbiek várhatóan 72, utóbbiak 78 évet élnek. Az átlagéletkort illetően négyéves az erősebbik nem lemaradása, a férfiaknál ez negyven, míg a nőknél negyvennégy év.

Amióta világ a világ, a férfiak korábban halnak. Nem meglepő, hogy a jelenség háttere régóta áll a tudományos kutatások középpontjában. Kimutathatóak biológiai és környezeti tényezők. Egy nő biológiailag is „fegyelmezettebb”, nem hagyja hátra könnyen utódját, míg a férfiak tesztoszteronhormonja több mint húsz gént kapcsol be, ezek elősegítik a szív- és keringési betegségek keletkezését. A klasszikus társadalmi okok közt szerepelnek a háborúk, s az egészségtelen táplálkozási szokásaink is közrejátszanak.

Egyre népszerűbb a magyarázat, mely szerint éppen a hagyományos férfiszerepek elvesztésére s nem mellesleg a női emancipációs mozgalmakból eredő hátrányos megkülönböztetésre vezethető vissza a korai férfihalálozás. Ezt a nézetet leghangosabban a Férfiak Jogaiért Mozgalom (Men’s Rigths Movement) képviseli. Bár a nemzetközi szerveződés gyökerei az 1970-es évekre nyúlnak vissza, a férfiemancipációért folyó küzdelem leginkább a világháló segítségével nőtte ki magát, ezért jelenleg is kevéssé szervezetten, inkább online fórumok formájában létezik. Nem csak ez áll azonban amögött, hogy a feministák frusztrált férfiakat tömörítő, mérgező természetű csoportnak tartják képviselőiket. Tavaly májusban hat embert gyilkolt meg egy ámokfutó, a brit Elliot Rodger. A huszonkét éves férfi kapcsolatban állt a mozgalommal, gyűlölettől fűtött búcsúüzenetet tett közzé a Hang a férfiakért (Voice for Men) néven működő, radikális hangvételű portál fórumán. Ebben a The Week magazin szerint olvasóitól úgy búcsúzott, hogy végezni fog „minden romlott, beképzelt szőke ribanccal”.

– Nem vagyunk nőellenesek – hangsúlyozza megkeresésünkre Hegedűs István ügyvéd, az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületének vezetője. A szervezet a rendszerváltás óta képviseli hazánkban az apák és gyermekeik érdekeit a különválás után, vállalva a nemzetközi férfiemancipációs mozgalmak követeléseinek jelentős részét is. Hegedűs szavaiból kiderül, hogy Magyarországon a férfijogok, különösen az alapjogok terén sok tennivaló akad továbbra is. Céljuk, hogy a szülők jogait egyenlően kezeljék a jogalkotásban és a bírói gyakorlatban, legyen végre általános a közös szülői felügyeleti jog, illetve hogy az apák és gyermekeik kapcsolattartásának akadályozása se maradjon következmények nélkül. Utóbbi Hegedűs István szerint annyira gyakori, hogy emiatt már országos vizsgálatot is kezdeményeztek az Emberi Erőforrások Minisztériumánál.

– Magyarországon az ötvenes években elkezdődött a férfiak jogainak korlátozása, s ennek rendezése évtizedekig húzódott – mondja Hegedűs, s hozzáteszi, a kérdés máig nem oldódott meg teljesen. Bár az utóbbi huszonöt évben érezhetően javult az apák helyzete, az érdekvédő szerint egyenjogúságról még mindig nem beszélhetünk.

– Továbbra is ritka, hogy egy válóper közös felügyeleti jogot megítélő bírói döntéssel záruljon, pedig ez mára már a skandináv és egyes nyugat-európai államban, sőt Szlovákiában is elfogadott gyakorlattá vált – folytatja Hegedűs, akinek az a tapasztalata, hogy a válópereken még mindig küzdeni kell az apák alapvető jogaiért, így a kiegyensúlyozott kapcsolattartási jogokért is.

Mindez pedig azért nehéz, mert az eljárások, határozatok, ítéletek során még mindig nehezen érvényesül a jogegyenlőség, s a társadalomban beálló változások is a nőket hozzák kedvezőbb helyzetbe. Hegedűs István szerint jelentősen megnehezíti a férfiak, különösen az apák dolgát, hogy családfenntartó pozíciójukat háttérbe szorítva a nők tömegével jelentek meg a munkaerőpiacon, kényszerből nehéz fizikai munkát igénylő munkakörökben is.

– A nők harcba szálltak a vezető beosztású állásokért, ezáltal a férfiakra különösen nagy nyomás nehezedik – véli Hegedűs, aki szerint ezt a terhet kiegészíti, hogy noha a férfiak már a családban is aktívvá váltak, a feminista mozgalmak ezt nem ismerik fel – és el.

– A feministák azt a negyven évvel ezelőtti képet erőltetik a közvéleményre, amely szerint otthon minden munkát a nőnek kell elvégeznie, pedig ez már régóta nincs így – mondja a férfiérdekvédő. Míg a női egyenjogúság hívei a hagyományos női-férfi magatartás- és viselkedésminták eltüntetéséért küzdenek, szerinte éppen arra lenne szükség, hogy azok ne vesszenek el, inkább a bevált anya- és apaszerepek felé történjen elmozdulás. Ezt megfelelő családpolitikával elő is lehetne segíteni, Magyarországon azonban az erre irányuló szociális támogatások állandóan változnak, mögöttük nincs széles körű politikai konszenzus.
A magyar férfiak érdekeit is képviselő családpolitika hiánya azért is sajnálatos, mert egy 2011-ben a KSH Népességtudományi Intézete által közölt tanulmány már figyelmeztetett az erősebb nemre nehezedő kettős társadalmi nyomásra. Az Ellentmondó elvárások között elnevezésű kutatás azt vizsgálta, hogy a hazai közvélemény mely szerepeket várja el inkább a férfiaktól. Két karakter megítélését célozta a kérdéssor: a kenyérkereső férfi, vagyis a döntően családja biztonságáért, a szükséges jövedelem megteremtéséért dolgozó apa, illetve a család életében aktív, a gyermeknevelési feladatokat ellátó modern típus állt a kutatás középpontjában.

A közvélemény a férfiakkal szemben egyfajta kettős elvárásrendszert fogalmaz meg: egyidejűleg tartja szükségesnek a hagyományos kenyérkereső szerep betöltését, ugyanakkor részvételét is a gyermeknevelésben – foglalja össze a kutatás eredményeit a tanulmány. A megkérdezettek fele ötvözné a hagyományos és a modern szerepeket. Hetvenkét százalékuk véli úgy, hogy a férfi legfontosabb feladata a pénzkeresés, ettől azonban csak tíz százalékkal marad el azok aránya, akik szerint szabad idejében inkább a családnak, mint a többletjövedelem szerzésének kellene időt szentelnie. A KSH tanulmánya arra is rámutat, hogy bár a közvélemény elvárása heterogén, alapjaiban mégis a hagyományos családszerep dominál, a kenyérkereső férfi képe beivódott a magyar társadalomba. Van összefüggés az iskolázottság és a vállalt családi értékek között is: az alacsonyabb végzettségűek a kenyérkereső, míg a képzettebbek a családcentrikus férfi ideálját részesítik előnyben.

Ez persze nem pusztán magyarországi jelenség. Az Economist júniusban arról közölt terjedelmes esszét, hogy a klasszikus értékeknek megfelelni vágyó férfiak milyen nehézségekkel néznek szembe. A Hányódó férfiak (Men adrift) című cikkében a brit hetilap arról ír, hogy az egykeresős családmodell követői a kevéssé iskolázottak soraiból kerülnek ki, alacsonyabb jövedelmük miatt azonban éppen ők nem tudnak e karakter elvárásainak megfelelni. Ezek a – többségükben az amerikai, brit ipart egykor kiszolgáló, ma állástalan – munkások most segélyeken tengődnek, így képtelenek megfelelni a saját magukkal szemben támasztott elvárásoknak. Tovább nehezíti helyzetüket a női emancipáció. A cikk szerint a fogamzásgátlás elterjedésével a nők a karrierjükhöz kezdték igazítani a gyerekvállalást, így sokuknak, miután teherbe estek, már nincs is szükségük a férj további támogatására.

– Ezekre a kutatásokra hivatkozva szokás megemlíteni, hogy a férfiak alacsonyabb várható élettartama a kettős nyomásra vezethető vissza. Valójában a nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségeknek továbbra is a nők az elszenvedői – állítja megkeresésünkre Déri András szociológus, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának oktatója. Elmondja, a családon belüli erőszak elszenvedői továbbra is a nők, de a foglalkozási szegregáció is őket érinti negatívan. A hagyományosan nők által dominált szakmák, tudományterületek ugyanis alacsonyabban értékeltek a munkaerőpiacon, miközben az ilyen területekre lépő férfiak gyorsabb előmenetelre számíthatnak.

– Nagyvállalatoknál végzett kutatások kimutatták, hogy ott, ahol több nő van döntéshozói pozícióban, magasabbak az árbevételek – mondja Déri, miután arról kérdezzük, jó-e, hogy a munkaerőpiacon tömegesen jelennek meg a nők. A szociológus szerint azzal, hogy a hagyományos családszerepek megváltoznak, a férfiak is jobban járhatnak, a családban betöltött státusukat illetően ugyanis őket is több lehetőség illeti meg, például nem „nézik ki” a több gondoskodó munkát végző férfit.

– Ilyen a skandináv szociális rendszerekben bevezetett apakvóta, ennek köszönhetően a gyerek születése után hosszabb szabadság illeti meg őket – mondja Déri. Szerinte nem válik a gyerek kárára, hogy a hagyományos családszerepek kevésbé kőbe vésettek. – Változik a világ, változnak a minták is – mondja –, ráadásul az esetek többségében a gyerek tanulhat a nagyszüleitől is. Déri szerint a nyugati világban elindult folyamatok összességében jó irányba mutatnak, hiszen a nemek közötti viszonyok az egyenlőség felé indultak el.

Nem osztja ezt az optimista jövőképet Tamási Erzsébet, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa. A kutató szerint a „wellness-szexualitás” korszakát éljük, ahol a gyerek és a család érdekei háttérbe szorultak.
– A hagyományos férfiszerepek nem változtak, a környezet viszont annál többet – mondja a kriminológus. Szerinte az aktuális divattól függetlenül a férfinak mindig ugyanaz a feladata: eltartani, védelmezni a családját, illetve apaként is helytállnia. A kétkeresős családmodell elterjedésével azonban megváltozott a nők szerepe, a munkaerőpiacon harcba szálltak a férfiak státusaiért, miközben biológiailag továbbra is a gyerekszülés maradt az alapvető funkciójuk. Ennek következtében a fiúgyermekek identitászavarral küzdenek, a hagyományos családszerepek elmosódásával ugyanis eltűntek a férfivá és apává válás másolható mintái.

– A férfi életének természetszerűen három részből kell állnia – folytatja Tamási Erzsébet. – Aktívnak kell lennie, hogy elvégzett munkája révén képessé váljon családja eltartására, ezt közben állandó verseny kíséri, amelyhez pedig erő és bátorság szükséges. A kriminológus szerint a maszkulinitás harmadik összetevője a szexualitás – ez abból fakad, hogy az anyával ellentétben az apa nem bizonyosodhat meg arról, az utód valóban általa jött-e világra. – Ha a férfiidentitás három összetevője közül valamelyik sérül, az deviáns viselkedéshez vezethet – állítja a szakember –, az összetevők ugyanis ilyenkor eltolódnak. Megfigyelhető, hogy míg egy passzivitásra kényszerülő férfi a bűnözésben akarhat bizonyítani, a szexuális problémákkal küzdő gyakran a hatalom iránt érez erősebb vágyat.

Szintén problémát jelent a szakember szerint, hogy a férfiaknak nincs lehetőségük bejárni a hagyományos fejlődési szakaszokat. A nők első párkeresési fázisukban az erőt és az aktivitást figyelik, míg a férj keresésekor már erősödnek az egzisztenciális igényeik is. A potenciális apa kiválasztásánál pedig, akár a külsőségek helyett, a gyengéd és gondoskodó férfira lesz nagyobb igényük. – Amióta azonban a férj viszonylag egyszerűen lecserélhető lett a válással, a nők egyszerre várják el a férfiaktól a három fejlődési szakaszt – összegzi Tamási Erzsébet. – Ezzel pedig a férfiak természetesen nem tudnak mit kezdeni.

A megváltozott családmodellekből eredő problémákat tárgyalja új könyvében a hetvenes évek börtönkísérleteiről elhíresült szociálpszichológus, Philip George Zimbardo és társszerzője, Nikita D. Coulombe is. „A kikapcsolt férfi: hogyan tette tönkre a technológia a férfinemet?” címet viselő kutatásban a szerzőpáros arra figyelmeztet, hogy a fiatal férfiak képtelenek beilleszkedni a társadalomba, ami nem utolsósorban a magánéletükben nyújtott teljesítményükre és munkájukra is kihat. A hagyományos családmodellekkel elveszett értékek, a családfő tekintélyének hiánya miatt egyre több a válás, ami az egészséges minta nélkül maradó fiúgyermekeken csapódik le. Képtelenek kezelni a való világ kihívásait, ezért a virtuális világba menekülnek – ott pedig már várja őket az igényeikre szabott internetes pornó és a videojátékok széles választéka. A Zimbardo által bemutatott statisztikák magukért beszélnek: Kanadában harminc százalékkal nagyobb eséllyel a fiúk buknak ki az iskolából, lány diáktársaiknál tíz százalékkal kevesebben szereznek érettségit s diplomát.

– Az önbizalomért csak az adott napon lehet megdolgozni – ezt már Csernus Imre pszichiáter mondja lapunknak. Az orvos újabb szemponttal bővíti a férfiakra jellemző, társadalmi szerepükkel kapcsolatos elbizonytalanodás lehetséges okait: a szülők felelősségét emeli ki, akik gyakran rossz mintát mutatnak gyermekeiknek. – Azáltal, hogy megoldják a gyerek problémáját, saját önbizalmukat erősítik, miközben ő elkényelmesedik, önzővé válik, és menekülni fog az érzelmi konfliktusok elől – mondja Csernus, aki szerint ebből az következik, hogy a fiatalok nem mernek felelősséget vállalni, kitolódik a felnőtté válás életkora. Tipikus következménye ennek a mamahotel-jelenség: világszerte egyre nő azoknak a fiataloknak a száma, akik még harmincas éveikre sem teremtenek saját otthont, inkább szüleik nyakán maradnak.

Csernus szerint lány társaiknál rosszabb helyzetben vannak a fiúgyerekek. Őket ugyanis már a kezdetekkor a racionalitásra nevelik, ezzel pedig érzelmi intelligenciájuk elbutul. – Nem mindegy, hogy valaki élete során képes lesz-e megélni a vele történő élményeket – magyarázza a pszichiáter. – Az érzelmi intelligencia segít feldolgozni a jó és a rossz élményeinket, így hátrahagyjuk a leplezett félelmeinket. Ez pedig nemcsak ahhoz kell, hogy képessé váljunk úrrá lenni problémáinkon, hanem segít elhárítani a manipulatív csapdákat is, amelyeknek felállításában hagyományosan a nők jeleskednek.

A társadalom egészére nézve Csernus szerint az lenne a megoldás, ha már az óvodások mentálhigiénés foglalkozásokon vennének részt. Az érzelmi intelligencia s az azzal járó felismerések ugyanis tanulhatóak.
– A fogyasztói társadalmak természetébe azonban nem illik olyan oktatáspolitika, amely a befolyásolás hatékonyságát csökkenti – véli a pszichiáter. – Ahogy a fogyasztás, úgy a mentális krízis is fokozódni fog. Ennek kísérőtünetei a fiatalok korai szexuális kiégése, az egyre növekvő droghasználat. Sőt: a pszichoszomatikus tünetek – a stresszbetegségek, a rák, illetve a korai halálozás – is terjedni fognak a jövőben.