Behajtásbiznisz: nincs verés, de a rossz arc előny

Jogilag szabályozatlan, mégis virágzik az adósságbehajtás piaca.

Baja csendes belvárosi utcájában, egy játékbolt és egy cukrászda szomszédságában található a helyi érdekeltségű pénzbehajtó cég, a Balkan Royals. Reggel kilenc órakor érkezünk, a Duna menti település mintha nehezen ébredne. Ráérős járókelőket, utcán kávézó boltosokat látni, aztán figyelmünk ösztönösen a behajtóiroda előtt álló három kigyúrt, kopasz alakra fókuszál.

Rajtuk nyoma sincs a városon ülő fáradtságnak: a fehér egyenpóló feszül karjukon, szemüket masszív napszemüveg fedi. Cigiznek, mikor odaérünk hozzájuk, Gábor, Bálint és Krisztián szűkszavúan üdvözöl bennünket. A mai napot együtt töltjük el.

Eligazítással kezd a csapat, egyben a cég vezetője, Zsolt válogat az adósokat tartalmazó hosszú listáról. Gépjárművezető-oktató, utánfutó-kölcsönző, építési vállalkozó – hallgatom, ahogy veszi sorra a mai nap peches kiválasztottait.

Ebben a munkában nincs két ugyanolyan eset, nincsenek automatizmusok, mondja, mikor a reggeli felkészülés közben a részletekről faggatom. A negyvenes éveiben járó behajtó a harcművészetek megszállottja, húsz évig karatézott, versenyzett, majd oktatott. A többiek sem egyszerű utcai bunyósok. Hosszabb-rövidebb ideig mindegyikük próbált valamilyen küzdősportot.

A harcban szerzett tapasztalat magabiztosságot ad, bár pofozkodni a munkában legfeljebb önvédelemből szabad, mondják, mikor a múltjukban rejlő szakmai előnyökről kérdezem őket. A behajtóknak ugyanis a fizikai fellépésre semmilyen jogosítványuk nincs, ezért a tagbaszakadt fiúk kizárólag törvényesen szerezhetik vissza a megbízók pénzét.

– A legnehezebb, hogy percek alatt fel kell mérned a helyzetet. Minél előbb rá kell jönnöd, hogyan tudod rávenni az embert az együttműködésre – mondja Zsolt. Szerinte ez azért nehéz, mert valamiben minden adós egyforma: első reakciójuk mindig a tagadás. A terepet ezért alaposan elő kell készíteni. Először információt gyűjtenek az adósról, megismerik vagyoni hátterét, személyes és munkahelyi környezetét. Ezután telefonon keresik fel, ami viszont többségében hatástalan. Ilyenkor indulnak útra a fiúk.

Legalább ketten mennek, egyikük beszél, a másik pedig a rossz arcú, ő csúnyán néz, mondja Zsolt. Előfordul persze, hogy az ügyfél nemcsak makacs, de veszélyes is. Ilyenkor visznek magukkal erősítést.

Ma hármukkal ülünk be a masszív fehér autóba, Bálint lassan hajt végig Baja utcáin. A hangszórókból magyar rap szól, az összhatást a járókelők arcán mérem le: az ülésekben feszítő behajtókon fennakad az emberek tekintete.

Az elsősorban Dél-Magyarországon, illetve Szerbiában aktív Balkan Royals többségében magánszemélyeknek dolgozik, de akadnak a megrendelők között cégek is. Vannak tíz- és százezer forintos ügyek, ezek albérletek után maradt közüzemi díjak vagy elmaradt tartásdíjak, de jelentkeznek a kisstílű csalók áldozatai is. A céges munkák között vannak a nagyhalak: egy magyar cég megbízásából Szerbiában kell visszaszerezniük egy 150 millió forintos kintlevőséget.

Az esetek többségében az adósok felkutatásával van a legnagyobb meló, mondja Gábor, miközben az egyik címre hajtunk. A razziákon ő az agy, neki kell rábeszélnie az adóst, hogy kezdjen el fizetni. Végzettségét tekintve szakács, korábban közeli klubokban volt kidobó. Garázsában ketrecharcedzéseket tart, a munka mellett azonban hobbijára, akárcsak az esti gimnázium befejezésére alig marad ideje.

Többlépcsős munkafolyamat

Fotó: Végh László

– Ritkán ugyan, de előfordul, hogy könnyű dolgunk van – folytatja –, néhányan inkább újabb kölcsönt vesznek fel, hogy a korábbit törlesszék. Olyan is akad viszont, aki tízmilliókkal lépett le, és egy igazi szabadulóművész. Hiába állunk hajnalban, éjszakánként órákat a lakásánál, mindig kicsúszik a kezünk közül. Ilyenkor mással próbálkozunk – mondja. Célravezetőbb lehet ugyanis, ha a barátnőt, feleséget keresik meg, sok esetben otthon azt sem tudják, hogy a férfi adósságot halmozott fel. Ehhez persze információ kell. A fontosabb ügyeknél magánnyomozókat alkalmaz a cég, többségében viszont a fiúk állnak rá egy-egy kuncsaftra.
Közben sorra járjuk a címeket, sikertelenül. Senkit nem találunk otthon, pedig a fiúk kitartóan kopognak, csengetnek, telefonálnak. Ahol kiszállunk, kiürül az utca, a szomszédok leengedik a redőnyt, az ajtókban kattan a zár.

A Baranya megyei Komlóra indulunk, ott van a mára kitűzött utolsó munka. Egy ötmilliós tartozást kell behajtani, várhatóan azonban nem lesz egyszerű eset: ha helyesek a megadott információk, az adós fiát kemény fából faragták.

Útközben Bálinttal beszélgetek. Csendes erő, a brit akciószínészre, Jason Stathamre emlékeztet – pár kiló plusszal. Az alaposan kitetovált srác szintén a sporttal kezdte, tizennégy év karate után azonban nem ment a versenyzés, váltani kellett.

– Meddig lehet ezt a melót csinálni? – kérdezem.
– Lehet még. De nem leszel tőle népszerű a környéken – feleli titokzatosan.

A történetekből azért kiderül, ha máshol nem is, az éjszakai életben a behajtói múlt nem rossz referencia. Szórakozóhelyek portáit őrzik, koncerteket biztosítanak, testőrként dolgoznak.

Megérkezünk a komlói címre, az adós itt sem nyit ajtót. Azonban elszámította magát: halljuk, ahogy Gábor hívására a mobil kicseng a lakásban, majd hirtelen elnémul. Ezek után akár órákig is eltarthat, mire kimerészkedik, azonban nincs mese, várni kell. Krisztián a lépcsőházban marad, a többiekkel elindulunk megkeresni a vállalkozó fiát. A kesztyűtartóból dosszié kerül elő, benne címek, fotók, személyleírás. Komló különböző pontjain járunk végig házakat.

Pár órával később végre jelentkezik Krisztián: elcsípte az adóst, sikerült megbeszélni vele egy találkozót. A helyszín egy parkoló, a megbeszélés előtt van időnk egy közeli pizzériában vacsorázni. Közben az addig hallgatag Krisztián mesélni kezd.

– Korábban egy fatelepen dolgoztam, nyolc óra meló után még lementem edzeni – mondja a tizenkilenc éves, félig cigány fiatal. Amszterdamban is élt, egy üvegházban kapott munkát, autóbalesete miatt azonban haza kellett költöznie.

Fotókat mutogat fénykoráról, mikor sérülése előtt még teljes erőbedobással edzhetett. A képeken valóban ijesztőbbnek tűnik, de megnyugtatjuk, most sincs oka a szégyenkezésre. Ha adósok volnánk, biztos fizetnénk neki. Igaz, Krisztiánnak a kisugárzása is elég meggyőző.

– Múltkor egy buliban belém kötött valaki, azt hitte, hogy részeg vagyok, s el tud verni – meséli. – Az illető tévedett, amit orra, lábcsontja és bordája bánt.

Ismét csörög a telefon, az adós megérkezett. Gábor megkér minket, most inkább csak távolról figyeljük az eseményeket, ez ugyanis lehet, hogy problémás menet lesz. Krisztián a maga módján készül az akcióra.

– Na jó, kezdek tényleg ideges lenni – mondja –, bedobok egy Xanaxot.

Mosolygunk a tréfán, ő azonban nem viccel. Ilyen helyzetben a heves reakciók árthatnak az üzletnek, egy levél nyugtatót vesz ki pénztárcájából.

Türelemjáték

Fotó: Végh László

A szomszédos szupermarket parkolójában, egy fekete furgonnál már várják a fiúkat. Ketten vannak, illetve távolabb, egy másik autó mellett másik két kopasz ember áll. Amint megérkeznek a behajtók, egy harmadik autóból újabb két marcona száll ki, majd mind feléjük indul el. Pillanatok alatt körbeállják őket, Bálint és Krisztián feszítve figyel, közben Gábor magyaráz. Amíg a kilenc nagydarab legény látványosan egyezkedik, az élet megy tovább: a parkolón keresztül családok, nyugdíjasok tolják a bevásárlókocsit, a szokásosnál talán gyorsabb tempóban. A találkozó végül nem fajul tettlegességig, a túlerő ellenére is sikerül meggyőzni az adóst. Vállalta, hogy részletekben törleszteni kezdi a pénzt.

– Kétségtelen, hogy jogilag szürke zónában mozgunk – mondja Zsolt, mikor a terepen eltöltött nap után tovább kérdezem. Szerinte az, hogy a behajtócégek jogilag szabályozatlan viszonyok között működnek, senkinek sem jó.

– A szabályoknak egyértelműen meg kellene határozniuk, milyen jogaink, lehetőségeink és kötelezettségeink vannak – mondja a cégvezető, ugyanakkor hozzáteszi: a behajtóknak törvényes eszközökre is szükségük lenne. Előfordul például, hogy hónapokig dolgoznak egy-egy ügyön, önhibájukon kívül azonban mégsem járnak sikerrel. Ilyenkor a költségeiket kénytelenek lenyelni, míg a bírósági végrehajtók díját az adós mindig köteles megtéríteni.

– Miért nem egyszerűbb, ha a felek a bíróságon intézik az ügyet? – kérdezek vissza, hiszen a vitás adósságügyeknek a törvényszék az intézményesített helyszíne.

Zsolt szerint ennek egyszerű oka van: a megbízóknak gyorsan kell a pénz, miközben a bírósági út lassú és drága is. A hivatalos eljárás lefolytatása akár tíz évig is elhúzódhat, eközben ráadásul illetékek, újabb költségek jelennek meg. Csak ezután kezdődik a végrehajtási folyamat, a tartozás visszaszerzésére azonban – több év után – ez sem garancia. A megbízók tudják, hogy ez az út drágább is, ezért inkább behajtókat bérelnek fel. Zsolt szerint a piac őket igazolja. Erre a munkára ugyanis hatalmas a kereslet, Magyarországon újabb és újabb cégek jönnek létre.

– Szóba sem kell velük állni – ezt már Bihari Krisztina ügyvédnő feleli kérdésemre. Bihari számtalan ügyben képviselt adósokat, a szakember szerint a behajtóknak gyakorlatilag semmilyen jogosítványuk nincs.

– Megbízási szerződésük van, gyakorlatilag nem tehetnek semmit – folytatja, s hozzáteszi: a Kúria közérdekű perben rendelkezett a végrehajtás szabályairól: jogi végzettséggel, végrehajtói okirattal és bírósági végzéssel kell rendelkezni az adósság törvényszerű behajtásához.

Bihari Krisztina elmondja, az önálló bírósági végrehajtó az a jogi intézmény, amely behajthatja a tartozást. Ezek mellett léteznek úgynevezett követeléskezelők, ezek a cégek a Magyar Nemzeti Bank felügyelete mellett próbálják behajtani a pénzt.

– Sajnos a legtöbb embert úgy szocializálták, hogy ha tartozása van, lehajtja a fejét, és fizet – mondja az ügyvédnő, magyarázva a behajtócégek töretlen népszerűségét.

– Gyakran találkozik panaszos ügyekkel? – kérdezem, mire megdöbbentő választ ad: naponta tíz-tizenkét olyan eset kerül elé, amikor az adósnak behajtókkal vagy követeléskezelőkkel gyűlik meg a baja. Az esetek többségében autólízingcégek a megrendelők.

Információgyűjtés egy \"ügyfél\" szomszédjánál. Ajtók és kiskapuk

Fotó: Végh László

Hiába virágzik azonban Magyarországon az adósságpiac, erről a területről szinte lehetetlen hivatalos információhoz jutni. A Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) azt szerettük volna megtudni, hogy mennyi adósságbehajtással vagy követeléskezeléssel foglalkozó cég jött létre az elmúlt években Magyarországon, illetve milyen mértékben változott ez idő alatt a háztartások adósságállománya. Sajnos azonban a KSH erről a területről nem rendelkezik statisztikákkal.

A magyar adósságösszképet illetően beszédesek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) behajtási statisztikái. 2014-ben a hivatal összesen mintegy 1,2 millió végrehajtási eljárást indított, 11,7 százalékkal többet, mint az előző évben. Ennek összértéke megközelítette az 1300 milliárd forintot, mely 4,2 százalékkal több a 2013-ban behajtottnál. Az ügyszám növekedése és az eredményes behajtási munka a végrehajtási bevételeket is jelentősen növelte – írta megkeresésünkre válaszolva a NAV.

Ám hogy mennyire mélyen integrálódtak a behajtással foglalkozó magáncégek a hazai adósságbizniszben, jól mutatja, hogy még a széles jogosítványokkal felruházott NAV is igénybe veszi szolgáltatásaikat. Amennyiben ugyanis egy társaságnak csak külföldön van vagyona, a NAV a Sigma Követeléskezelő Zrt. közreműködésével hajtja be az adósságot.

A követeléskezelő cég megvásárolja az adósságot, majd az MNB felügyelete alatt kísérli meg azt az adósoktól visszaszerezni.

A gyakorlatban azonban ezek a cégek is a törvényesség határán egyensúlyoznak – meséli a neve elhallgatását kérő riportalany, aki korábban az egyik budapesti központú, országos illetékességű követeléskezelő cég alkalmazásában állt. A húszas éveiben járó fiatal az egyetemi diploma megszerzése után jobb lehetőség híján került a céghez. Nem bírta sokáig.

Aki ebben a munkában tartósan megpróbál helytállni, előbb-utóbb megőrül, mondja. Emlékei szerint legalább százan dolgoztak egy nyitott irodában, egész nap mindenki telefonon próbált pénzt kiszedni az adósokból.

Azok voltak sikeresek, akik tudtak ordibálni, fenyegetőzni, folytatja, azt viszont a felettesek rossz szemmel nézték, ha valaki az adóssal túl előzékeny volt. Mint elmondja, a cégen belül különböző csoportokat hoztak létre. Kezdő fizetésként százharmincezer forintot kaptak, volt viszont olyan behajtó, aki a jutalékból milliókat vitt haza. Ehhez azonban nemcsak gyakorlatot, de a vezetők bizalmát is meg kellett szerezni.

A nagy összegű, tízmilliós tételeket egy belső kör kapta, s szintén külön csoport foglalkozott a politikai elit és családtagjaik adósságával. Alanyunk szerint a cég rettegett a felügyelet büntetéseitől, ezért a politikai kötődésű adósokat gyakran inkább futni hagyta. A máig virágzó, bankoknak és mobilszolgáltatóknak dolgozó behajtócég ugyanis nem volt ártatlan.

Informátorunk az egyik oktatási anyagot mutatja, a leírás legalább három oldalon keresztül vértezi fel a behajtót a gátlástalan arrogancia minden módjával. Tiltja például a telefonálónak, hogy az adóssal feltételes módban beszéljen, miközben a kiemelt mondatoknál – „oldja meg!” – arra utasítja a behajtót, hogy emelje meg jobban a hangját. Maga a szöveg közben irreális fenyegetéseket tartalmaz. Egy-egy résznél arra bátorít, hogy a telefonáló az adós ingóságainak behajtását helyezze kilátásba – erre pedig egy követeléskezelőnek nincs jogosultsága.

Mielőtt telefonáltak, a lehető legtöbbet meg kellett tudniuk az adósról, például hogy van-e rajta mit behajtani. Ehhez a cég trükkök sorát dolgozta ki.

– A Facebookról indultunk, ott ki lehet deríteni az illető munkáját, hobbiját, illetve hogy van-e pénze. Ezek olyan információk, amelyek mentén már ki lehet találni valami fedődumát – mondja az egykori behajtó. A cégnek saját Facebook-„trolljai” vannak, akik hamis profilok segítségével keresték meg az adóst, és szedték ki belőle a szükséges információkat.

A fiatalember számára akkor ért véget a munka, amikor megtudta, az egyik adós, talán a zaklatások miatt, öngyilkosságba menekült. A borsodi férfit már sokadszorra kellett felhívnia, az illető a megbeszéltekkel ellentétben nem kezdte el törleszteni a tartozást.

– A főnököm akkor rám szólt, hogy hívjam fel megint, és keményebben menjek rá – mondja. Úgy is tett, a telefont azonban már az adós testvére vette fel – kiderült, a férfi felakasztotta magát. A legszörnyűbb az érdektelenség volt, ahogy a cégnél fogadták a hírt, folytatja. Felettese azonnal kérdőre vonta, amiért egy ilyen olcsó trükkel lerázták, majd visszaküldte, hogy szerezzen halotti bizonyítványt. Miután ez is megvolt, az adósságot a cég azonnal átírta a gyászoló családra. Riportalanyunk ekkor mondott fel.

Szerettük volna megtudni, hogyan viszonyul a magyar állam a nagy adósságbizniszhez. A Gazdasági Versenyhivatal kérdésünkre közölte, náluk egyetlen ügy sincs behajtókkal vagy követeléskezelőkkel kapcsolatban, mivel versenyjogi problémáról eddig nem értesültek. Ezért a felügyeleti szerv működéséről szerettünk volna részleteket megtudni, így az azt ellátó Magyar Nemzeti Banknál érdeklődtünk.

Megkeresésünket követően az MNB közleményt adott ki, e szerint négy követeléskezelő cégre hatmillió forint bírságot szabott ki. Kérdéseinkre választ ígértek, de javasolták, keressük meg az Igazságügyi Minisztériumot is. Az IM-től többek között azt kérdeztük: várható-e az adósságbehajtással foglalkozó cégek tevékenységét meghatározó törvényi háttér pontosítása, s ha igen, mikor? A tárcánál szintén ígértek választ, de azt javasolták, kérdezzük meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, mondván, ez részben az ő asztaluk. Hiába vártunk azonban több mint egy hetet, kérdéseinkre sem a nemzeti bank, sem az Igazságügyi Minisztérium, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem adott választ.