Haláluk napja

Koncertnek indult, kormánybuktató forradalom lett a bukaresti diszkótűzből. Sajnos emberéletek árán.

Csütörtök reggelig harminckettőre nőtt (szombaton már 38 volt, vasárnap már 44, hétfőn 46 – a szerk.) a bukaresti Colectiv klubban múlt péntek éjszaka történt tragédia áldozatainak száma – egy fiatal lány volt a hatodik a sorban azok között, akik a kórházba szállítás után haltak bele égési sérüléseikbe. A bukaresti egészségügyi intézményekben a hét közepén még 135 sérültet ápoltak, közülük harmincöten voltak kritikus vagy nagyon súlyos helyzetben. A sürgősségi kórház egyik orvosa azt nyilatkozta: huszonhat éve, vagyis a forradalom után nem voltak olyan lázas napjaik, mint a múlt hét végén.

A sokkoló tragédia után sokan feltették a kérdést, hogyan fordulhatott elő ilyen méretű katasztrófa egy uniós főváros szórakozóhelyén.

Romániában a száz főnél kisebb befogadóképességű szórakozóhelyekre nem kell tűzrendészeti engedély. A Colectiv tulajdonosai úgy nyilatkoztak, nyolcvan főnél soha nem lesznek többen a régi gyárban kialakított klubban. Ehhez képest olyan szerződést kötöttek a Goodbye to Gravity zenekarral, hogy ha az ingyenes lemezbemutató koncertre legalább négyszáz néző ellátogat, nem kell terembérleti díjat fizetniük. Amennyiben 250 és 400 között lettek volna kíváncsiak a koncertre, ötszáz eurót (százötvenezer forint) kellett volna fizetniük, ha kevesebben, akkor ennek a dupláját. Ezért az ügyészek kezdeményezték a klub három tulajdonosának a letartóztatását, gondatlan emberöléssel vádolva őket.

A hivatalos adatok szerint a klubban nagyjából négyszázan voltak a tragédia pillanatában, közülük százhetvenen szenvedtek el súlyos égési sérüléseket. Ötszázas nézőszámnál hat vészkijáratnak kellene lennie, péntek éjjel az egyetlen szárnyas ajtó egyik fele volt nyitva, a nézőknek fel kellett szakítaniuk a másik szárnyat.

Román újságírók megtalálták azt a céget is, amely a szórakozóhely hangszigetelését készítette. A vállalkozás képviselői szerint ők javasolták ugyan tűzálló anyagok beépítését, de azt a megrendelő túl drágának találta, és megelégedett a harmincöt százalékkal olcsóbb, ám gyúlékony szigetelőanyaggal. Hozzátették: az ilyen munkákat jellemzően az építész és a tűzoltók útmutatásai alapján végzik el, de ebben az esetben nem volt ilyen jellegű tanácsadás.

Hogy érthető legyen: a hangszigetelő anyag általában egy leginkább a tojástartó rácsra emlékeztető lap (ám ez kartonpapír helyett szivacsból készül), amellyel beborítják a hangstúdiók és a diszkók belső falát, hogy a mértani formák elnyeljék a hangokat. Ennek a szivacsnak többféle változata van, a bukaresti szórakozóhely falára olyan került, amely ellenáll a melegnek, de a tűznek nem. A koncert közben használt pirotechnika ezt a szivacsot lobbantotta lángra, és villámgyorsan szétterjedt rajta a tűz. Ráadásul a plafon műanyag födém volt, rajta a hangszigeteléssel, így az égő szivacsdarabok mellett megolvadt, tűzforró, égő műanyag csorgott a látogatók fejére. Ez brutális sérüléseket okoz, akire rácseppen, annak azonnal meggyullad a ruhája, a fájdalom csontig hatol. Ráadásul be is omlott a plafon egy része, így aki éppen alatta volt, esélye sem maradt kimenekülni.

A világhálón látható egy kísérlet, amelyen ennek a szivacsos anyagnak a három különféle típusát tesztelik. Az egyszerű szivacson futótűzként terjed a láng, és pillanatok alatt elég az egész, míg a tűzálló típus csak ott perzselődik meg látványosan, ahol a lángszóró lángja közvetlenül éri. Ez a kísérlet jól mutatja, hogy a tűzoltóknak egyszerűen nem volt esélyük idejében érkezni, hiszen villámgyorsan lángra lobbanhatott a plafon, hogy aztán pár percen belül a tűz helyén már csak fojtogató, fekete füst maradjon.

A tragédia után hallatszottak olyan hangok, hogy a mentők és a tűzoltók késve érkeztek meg. Lapunknak nyilatkozott az egyik túlélő, egy székelyföldi magyar lány, aki szerint legfeljebb negyedórán belül kint voltak a mentők, és ez a zsúfolt bukaresti forgalomban egész jó időnek számít.

És hogy a pirotechnikusok miben hibáztak? A világhálóra felkerült egy videofelvétel a koncert első számáról, és ebben is használják a látványelemeket. Két-két tűzijátékot szereltek fel a színpad két oldalán, amelyek alig nagyobbak, mint amilyet egy nagyobb esküvői tortánál használnak. Két ember volt velük, az egyik a tragédia előtti pillanatokban kiment levegőzni. Társa, aki a berendezést éppen kezelte, súlyosan megégett. Szakértők szerint ők több lépésben is hibáztak, például nem tartották be a kötelező előírást: nem tettek a színpad mellé poroltót.

Amikor a bal felső tűzijáték miatt a mennyezet egy pontján lángolni kezdett a szigetelés, az együttes énekese félig viccesen azt mondta, hogy ez nem volt benne a programban, és arra kérte a rendezőket, hozzanak poroltót. A pirotechnikusoknak ki kellett volna számolniuk, hova lehet úgy felszerelni az eszközöket, hogy a szikrák ne okozzanak bajt. Az utólagos mérések szerint alig három méter volt a plafon hangszigetelése és a tűzokádó cső között. A Colectiv egyik tulajdonosa azzal védekezik, hogy a szakemberek azt állították, az eszköz úgynevezett hideg tűzzel működik, és nem veszélyes. A megbízott cég az ország egyik legtapasztaltabb ilyen jellegű vállalkozása, évek óta dolgoznak nagyszabású koncerteken. Amióta megtörtént a baj, az iroda zárva tart.

Az eset önmagában is döbbenetes, de egyes áldozatok mögött különösen tragikus sorsok vannak. Meghalt egy ötgyermekes anya, a klub takarítónője: péntek éjjel nem kellett volna dolgoznia, de beteg kollégája helyett vállalta az extra műszakot. Nem volt bejelentve, a klub tulajdonosai alkalmanként száz lejt, vagyis hétezer forintot fizettek a munkájáért.

Szemtanúk szerint sokan hősként viselkedtek: kijutottak az égő pokolból, de visszamentek barátaikért. Két hősi halottat, Adrian Ruginát és Claudiu Petrét post mortem tüntette ki Klaus Johannis államfő Az Érdemért nemzeti érdemrend lovagi fokozatával. „Kitüntetésüket a bukaresti Colectiv klubban történt tragikus események során tanúsított bátorságukkal, önzetlenségükkel és önfeláldozásukkal érdemelték ki. Életeket mentettek saját életük feláldozásával” – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Túlélők beszámolója szerint legalább tízen köszönhetik életüket a két férfinak. A harmincnyolc éves Adrian egyébként maga is zenész volt, a Bucium, valamint a Teuton nevű zenekarok dobosa. Amikor a lángok felcsaptak, kijutott a szórakozóhelyről, de visszatért. A barátai látták, amint a tumultusban a földre zuhant embereket húzta ki a füstből. Később beljebb is merészkedett, de odaveszett – a teste annyira megégett, hogy a felesége csak a tetoválásai alapján tudta azonosítani. A férfit a Hargita megyei Gyergyóhollón, nagyszülei falujában, katonai tiszteletadással temették el.

Jut muníció az összeesküvés-hívőknek és okkultistáknak is. Sokak szerint, az együttes azért halloween napján mutatta be az új albumot, mert ők a sátán zenekara. Ez valószínűleg butaság: a Goodbye to Gravity nem volt túl extrém együttes. Mások a szövegekből vonnak le következtetéseket. Valóban érdekes, hogy az új lemez és így a koncert első száma is a The day we die (Halálunk napja) volt, a plafon pedig a negyedik számnál (ez egy korábbi slágerük) gyulladt ki, amikor az énekes a refrént énekelte, többször ismételve: the fire is burning. Vagyis: ég a tűz. Utólag a zenekar nevét, a Goodbye to Gravityt (amely tükörfordításban azt jelenti, viszlát a gravitációnak – a szerk.) is úgy értelmezik sokan, mint a halál pillanatát, vagyis amikor a lélek – búcsút mondva a gravitációnak – távozik a testből.