Düsseldorfban új király született. Ráadásul olyan, amilyen még nem volt. Cigány. Egy ír vándorcigány család ifjú sarja, aki már születése pillanatában megvívta a maga legfontosabb harcát.
Az életéért.
Tyson Fury ugyanis – noha ezt jelenlegi 206 centis magassága és 112 kilós testtömege miatt nehéz elképzelni – a hetedik hónapra született, és mindössze 450 grammot nyomott a mérlegen. Az orvosok szinte esélyt sem adtak neki a túlélésre, főleg annak ismeretében, hogy előtte már két koraszülött lányt elveszített a családja. A kis Tyson viszont tudta, rá még nagy dolgok várnak ezen a világon, és ahogyan múlt szombaton, 1988. augusztus 12-e éjszakáján és az azt követő napokban, hetekben is úgy döntött, ő bizony nyerni fog.
És nyert
Egy olyan családban, amelyben gyakorlatilag valósággá vált a nagy sikerű, Blöff című film. A Fury famíliában hemzsegtek a bokszolók, a csupasz öklű, illegális bokszmérkőzések korszakát idézve fel az emberekben. Apja, John Gipsy Fury 13 profi meccsén nyolc győzelmet aratott, négyszer kikapott, egyszer pedig döntetlenre végzett. A sportág iránti rajongásából fakadt, hogy fiának a Tyson keresztnevet adta a nehézsúlyú trónt akkor birtokló amerikai Mike Tyson nyomán.
A kicsiből elég hamar óriás lett, aki mi mást választhatott volna, mint hogy ökölvívó lesz. Rengeteget bunyózott a szabadban puszta kézzel, és ez a korszak igencsak megerősítette. A családjában számtalan példa mutatja, hova, meddig lehet eljutnia a sport által. A WBO középsúlyú ír világbajnoka, a 31 éves Andy Lee (34 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen, 24 KO-győzelem) és a 21 éves, szintén veretlen nehézsúlyú Hughie Fury (17:0, 9 KO) is unokatestvére Tysonnak.
Utóbbi édesapja, Peter Fury lett végül Tyson edzője, akivel az óriásnak egészen bensőséges a viszonya. Peter rosszul lett egy korábbi meccse előtt, kórházba kellett vinni. Tyson azonnal lemondta a bunyót. Tudta, hogy a gondolatai biztosan a kórházban járnának.
Amatőrként nem sok hiányzott hozzá, hogy kijusson a pekingi olimpiára. Mégpedig a számára annyira fontos ír színekben. Ám lemaradt róla, mert az utolsó, mindent eldöntő meccsen kikapott David Price-tól. Az ötkarikás álmoknak lőttek, és 36 hivatalos amatőrmeccset követően – ebből 32 győzelem, 26 kiütéssel – a profik táborába állt.