Horváth László, a Himnusz-éneklő hokis: vérében van

A Himnusz-éneklő Horváth Lászlót megismerte a világ. De ki ez az aranytorkú jéghokis?

Horváth László, aki még nem elég idős ahhoz, hogy borotválkozzon, beénekelte magát a kamloopsi folklórba, és hirtelen hőssé vált Magyarországon – kezdi a kanadai brit columbiai 85 ezres város, Kamloops This Week című magazinja a településen rendezett nemzetközi serdülő-jégkorongtorna megnyitójáról szóló beszámolóját.

A megnyitóünnepségen derült ki, hogy technikai hiba miatt nem tudják lejátszani az előre bekészített himnuszokat. Rövid, de annál kínosabb csend után a több száz kanadai és amerikai szurkoló elénekelte az észak-amerikai himnuszokat. De ekkor következett volna az egyetlen tengeren túli csapat, Magyarország himnusza.

– A szervezők jelezték a csapatmenedzserünknek, hogy nem tudják felvételről lejátszani a Himnuszt, én pedig egyszerűen odakorcsolyáztam hozzá, és mondtam, hogy szívesen elénekelném – emlékszik vissza a történtekre Horváth László, akit Kanadában értünk el telefonon. – Amikor elkezdtem énekelni ezer ember előtt a jégen, még izgultam – ez a hangomon is hallatszott –, de ahogy teltek a másodpercek, a kezdeti lámpalázam fokozatosan megszűnt. Hangsúlyozni szeretném, hogy az összes csapattársam is énekelt, csak őket – mikrofon híján – nem lehet hallani a felvételen.

Minderre így emlékszik a kanadai újságnak nyilatkozó Ted Kowalsky, a torna igazgatója: „Ez a srác, a 12-es föltette a kezét, és azt mondta, hogy ő majd énekel. Odakorcsolyázott hozzánk, a tömeg meg feszülten várta, hogy mi fog történni. Ott állt mellettem. Olyan büszke volt, egy cseppet sem izgult. És még hangja is volt. Elénekelte a dalt, a közönség pedig felrobbant.”

Hogy minderről ne csak az a néhány száz néző, illetve a magyar válogatott tagjai szerezzenek tudomást, persze kellett a videó és az internet is. A nézők között ült Shawn Pooley, egy helyi rádióadó műsorvezetője is, aki idejekorán felismerte, hogy itt valami érdekes történhet. Így Iphone-jával filmezni kezdett, és – későbbi bevallása szerint – végig imádkozott magában, hogy férjen rá a videó a telefon memóriájára. A rádiós este hazament, kicsit megvágta a videót, feltöltötte a Youtube-ra, és szólt a magyar kapcsolatokkal rendelkező barátjának, Bob Devernek, hogy terjessze a felvétel hírét magyar barátai között. Nos, a terjesztés igen jól sikerült.

„Másnap reggel Bob írt egy SMS-t, hogy már 33 ezren nézték meg a videót. Ledöbbentem. Egyik felvételem sem volt még ilyen népszerű – emlékszik Pooley. – Rengetegen kommenteltek is, főleg magyarul, ezeket a Google fordítójával silabizáltam ki. A Facebookon is sok magyar mondott nekem köszönetet.”

A felvételt a cikk írásakor már 573 ezren látták a Youtube-on.

Bár a 12-es számú hokis énekesként szerzett hírneve meglepő lehet, sportos életmódja – családi hátterét ismerve – korántsem az. Horváth László gyakorlatilag beleszületett a hokiba.

– Lacinak kiskorától tetszett az általam űzött sportág, így magától értetődő volt, hogy hokizni fog. Családunk Csíkszeredából származik, és arrafelé a jégkorong nemzeti sportnak számít. A közélet jelentős része a hoki körül forog a városban – mondja idősebb Horváth László, az édesapa. – Bár jó ideje Győrben élünk, sosem szakadtunk el a gyökereinktől, és továbbra is szoros kötelékek fűznek a Székelyföldhöz.

Horváthéknak három fiuk van, a most tizenhat éves László közülük a legidősebb. Tizennégy éves öccse is hokizik, de a legkisebb, kétéves testvér is lépked már a korcsolyával. Az apa kapcsolata a jégkoronghoz még szorosabb, mint az átlagos csíkszeredaiaké. Profi játékos volt, játszott a román válogatottban, hokizott hivatásosként Ausztriában, továbbá tagja volt a magyar inline-hokiválogatottnak is (az inline-hoki a jégkorong „száraz” változata, jég helyett speciális műanyag felületen játsszák, a játékosok lábán egysoros görkorcsolyával). Jelenleg a Magyar Jégkorongszövetség felügyelőbizottságának, a Mol-liga etikai bizottságának, valamint a Győri Jégsportért Alapítvány kuratóriumának tagja.

Az ifjabb Horváth és kortársai idővel az utóbbi években látványos fejlődésnek indult magyar jégkorong szupersztárjai lehetnek. Az élvonalba kerüléshez azonban először tudatosítani kell a világgal, hogy nálunk is játsszák ezt a sportágat.

– A kamloopsi nemzetközi ifi-jégkorongtorna igen rangos, nagy múltra tekint vissza. Alapvetően kanadai és amerikai klubcsapatok vesznek rajta részt, de időről időre meghívnak egy-egy európai válogatottat is. Voltak már a csehek, most pedig a mi U16-os válogatottunk (az U16 a 16 éven aluli játékosokat jelenti – M. Cs.). A meghívást annak köszönhetjük, hogy a torna szervezői között volt [a korábban említett] Bob Dever, aki évekig edzősködött Magyarországon, és így maga látta a magyar hoki fejlődését – nyilatkozta lapunknak ugyancsak Kanadából Mercz Orsolya, az U16-os magyar jégkorong-válogatott csapatvezetője.

– Tíz csapat vett részt a mi csoportunkban, és miután a vasárnapi döntőben legyőztük a Vancouver Thunderbirdst, megnyertük a tornát. Kanadában alig tudnak arról, hogy Magyarországon egyáltalán létezik a hoki, így ezeket az alkalmakat ki kell használni arra, hogy megmutassuk magunkat.

A torna a tengerentúli hokikarrierre vágyó játékosoknak is hasznos lehet. Mercz Orsolya szerint ugyanis tucatjával ültek a tribünön az egyetemi, illetve a kisebb profi ligák serényen jegyzetelő játékosmegfigyelői, akik az olcsón leigazolható csiszolatlan gyémántokra vadásznak. Hogy pontosan hol áll nemzetközi összehasonlításban a magyar U16-os válogatott, azt nehéz megmondani, minthogy ebben a korcsoportban nem rendeznek világbajnokságot. A két évvel idősebbekből álló U18-as válogatott ugyanakkor tavaly a tízcsapatos elitet, az A csoportot közvetlenül követő úgynevezett divízió 1-es kategória vébéjének hat csapata között szerepelt, ami azt jelenti, hogy a világ tizenhat legjobb együttese közé tartozik válogatottunk.

Mercz Orsolya elmondta, hogy a 2011-ben az utánpótlásprogram teljes átalakításával kezdődő folyamat elkezdte hozni az eredményeket, és ebben a vezetőedzőnek, a kanadai Glen Williamsonnak elévülhetetlen érdemei vannak. Őt egyébként megválasztották a torna legjobb edzőjének is.

– Bár azt nem jelenteném ki, hogy a tornán szereplő klubcsapatokhoz hasonlóan mondjuk a kanadai korosztályos válogatottat is meg tudnánk verni, de tagadhatatlan, hogy a magyar jégkorong sokat fejlődött – teszi hozzá az ifjabbik Horváth László. – Az ehhez hasonló tornákon elért sikerek is jó visszajelzései ennek, de a csapaton belül is érezni, hogy az új edzési szisztémát már mindenki elsajátította, és jó így játszani. Nagyon közel vagyunk a világelithez.

Ifjabb Horváth László hamarosan tizenhat éves lesz, a győri Révai Miklós Gimnázium biológia–kémia tagozatos tanulója. Orvos szeretne lenni. Édesapja elmondása szerint, bár sokat hiányzik a jégkorong-válogatotthoz, illetve a klubcsapatához kötődő kötelezettségei miatt, kitűnően teljesít az iskolában. Jelenleg még képes egymás mellett folytatni a tanulmányait, illetve a sportkarrierjét, így egyelőre nem kényszerült dönteni a továbbtanulás, illetve a jégkorong között. A jéghokit Győrben kezdte ötévesen, majd 2010 és 2012 között a csíkszeredai csapatban is játszott, amíg édesapja az ottani egyesületet irányította. A tavalyelőtti idényben Fehérváron is hokizott, mert Győrben nem volt korosztályos csapat, de a felsőbb korosztályban továbbra is otthon játszott. Jelenleg a Győri Nemak ETO HC U16-os és U18-as csapatának meghatározó tagja.

Tehát a jégkorong – származása okán – szinte László vérében van. De vajon az éneklés hogyan illik a képbe? Nos, korántsem meglepő, hogy ki mert állni a kanadai kisváros sportcsarnokában összegyűlt ezres közönség elé.

– Családunkban sokat éneklünk, zenélünk, szinte mindenki játszik valamilyen hangszeren. Laci orgonálni és zongorázni tanult, és hobbiszinten gitározik is – vall az édesapa. – Zenei általános iskolába járt, kórusban is énekelt, sőt kiskorában mesemondó versenyeken is részt vett. Idősebbik öccsével már egy sportrendezvény előtt is felléptek.

De hogy az alig gimnazista Laci végül orvos lesz (esetleg énekes) vagy profi hokis valamelyik NHL-csapatban, azt még van ideje eldönteni.

– Még nem tudom, hogy a sport vagy a továbbtanulás mellett döntök, több út áll előttem.

Legszívesebben Kanadába vagy az Egyesült Államokba mennék egyetemre ösztöndíjjal hokizni és tanulni egyszerre. De most egyelőre kicsit kiélvezem a pillanatnyi népszerűséget. A videó hatására rengetegen gratulálnak a Facebookon, olyanok is üzennek, akiket korábban csak távolról tiszteltem, és csak a nevüket ismertem.