Így újulnak meg a Székelyföld emblematikus kapui

Egy nyugdíjas tanárnő inspiráló hatására újítják fel Csíkszék és Udvarhelyszék székely kapuit.

Útközben számos kapunál lassítunk. Jól ismeri őket.

– Zetelakán ötven-hatvan, legalább százéves kapu van. Akadnak persze fiatalabbak is. Elterjedt, hogy a kiskapu – a gyalogkapu – a régi, de a nagyobbik már modern. Egy ilyennek meg kell hogy legyen a szélessége ahhoz, hogy a magasságával együtt is arányos legyen. Ez nem mindenhol van így.

A már korábban említett tanulmány így jellemzi a „valódi” székely kaput: „A mai székely kapu három oszlopra állított, kétosztatú építmény. Részei a befelé nyíló nagykapu – ez a megrakott szénásszekér magasságához igazodik – és a gyalogosok részére készült kisajtó. A három tartóoszlopot közös szemöldökgerenda fogja össze, erre épül a néhány sor zsindellyel, esetleg cseréppel fedett egy- vagy kétsoros galambbúg. A kapulábak és a szemöldökgerenda tartósabb összekapcsolására kötéseket alkalmaznak. A kötések a kapu felső nyílásának félkörös, boltívszerű kiképzést adnak. Kapuink díszítésére faragás, ritkábban festés és faragás együttesen szolgál. Ehhez alkalmas területül a három kapuláb, a kötések, a szemöldökgerenda, valamint a kis- és nagykapu közötti szintkülönbségből adódó, kisajtó feletti rész kínálkozik. A székely kapun sok esetben évszám és felirat is van, s gyakori kedves kiegészítője az estéli és vasárnapi beszélgetések színhelye, a mellette lévő fedeles pad, az úgynevezett szakállszárító.”

– Régebben nem kőre rakták, hanem beleásták az oszlopot a földbe, de az idővel kipusztult. Rájöttek, hogy a kő tovább tart – egészíti ki Szabó Gábor. – Rendes esetben motívumként az életfa kerül rájuk, csak sajnos a régi mintákat már nem sokan ismerik, ezért eléggé elkorcsosultak. Itt egy vadonatúj kapu, az eredetit tavaly kidöntötte egy autó, teljesen újraépítették – mutatja.

Ő maga 1984 óta foglalkozik bútorfaragással, és 2002-ben építette az első székely kapuját. Ma már hatvan-hetvennél tart. A kapukészítést magától tanulta, a faragáshoz iskolát is elvégzett, de a meghatározó élmény az iskola kilencedik évfolyamán érte, ahol az egyik tanára „faragászati szakkört” hirdetett. Ő indította el az úton, az asztalos végzettség már természetes következménye ennek. A kezdetekkor saját maga készítette a gépeit, csupán egy gyalut vett. Ahogy gyűlt a pénz, úgy cserélgette őket gyári gépekre.

2013 áprilisában teljesen leégett a háza és a műhelye, ám a falu közössége azonnal összefogott, amivel csak lehetett, segítették, még gálaműsort is rendeztek a támogatására. Kölcsönkapott gépekkel újrakezdte, és tavaly 30 székely kaput újított fel csak Zetelakán. Az állapotuk alapján döntötték el a felújítás sorrendjét. Az önkormányzat is támogatja a munkát, néha még a háztulajdonosok is hozzájárulnak.

Öt olyan kapu van még Zetelakán, amihez feltétlenül hozzá kell nyúlni. A környéken sokan foglalkoznak most kapuépítéssel, a munkát végző kiválasztásánál számít az ár és a minőség. Egy kapu felújítása 5000 lej – nagyjából 350 ezer forint – is lehet. Némelyeket szinte teljesen újjáépítenek, és olyan is van, amelyet csak újra kell festeni. Szabó Gábor kézzel vázolja papírra a mintát, majd átrajzolja, és kézi vésővel kifaragja.

Ahhoz, hogy mindez elindulhatott, a szomszédos Máréfalván élő Kovács Piroska néni jó négy évtizedes munkájára is szükség volt. A nyugdíjas tanár 12 éven át volt a helyi általános iskola igazgatója, és idejében felismerte, milyen fontos a székely kapuk megmentése. A hetvenes években elkezdte lerajzolni a helyi kapuk motívumait. Még a falubeliek sem értették, miért csinálja, de nagyjából nyolcvan kaput rajzolt le két nyár alatt. Rajzait tanulmány kíséretében beküldte a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság pályázatára, és mivel nyert, kiadvány született Székely kapuk Máréfalván címmel. Piroska néni tevékenysége főként azért járt jelentős eredménnyel a kapuvédelem terén, mert maguk a tulajdonosok is rájöttek, milyen értéket képvisel a portájuk.

– A székely kapu a Székelyföld közös kincse, védelme mindenkinek feladata – mondja.

A helyi munka fokozatosan regionálissá szélesedett. 1993-ban létrehozták a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesületet. Ennek évenként visszatérő rendezvénye lett a székely kapuk napja, amely egyfajta néprajzi tanácskozássá nemesedett. Meghívást kaptak a közművelődési intézmények vezetői, a néprajzosok és a kapufaragók is, akiknek a kezében ott a véső.

– Fontos, hogy őket is „neveltük”. Próbáltuk elejét venni, hogy a személyes, nagyra törő ambícióik valósuljanak meg, és eljutni velük oda, hogy dicséretes ugyan a személyes ambíció, de vannak elődeink, akik kitaposták az utat. Ami kibírta az idők bírálatát és értékké vált, azt meg kell tartani. Az önbizalmukat is igyekeztünk növelni. Én mint tanárember nem mondhatok ítéletet a munkájuk felett, inkább próbáltam terelgetni őket, hogy megértsék, a száz-százötven évvel ezelőtti kapu is lehet gyönyörű.

Az ember szemléletében mindig van egy olyan tényező, hogy „önmagát akarja adni”. A kapukkal viszont el kell jutni oda, hogy nem én vagyok a világ közepe, és alázattal kezelni őket. Ilyen értelemben újra kellett kezdenünk. A székely kapuk napját 1999-től négy éven át minden évben megtartották, majd minden második évben, végül 2012-ben tartották a legutóbbit. Máréfalván 11 műemlék kapu áll, ezeket az Országos Műemlékvédelem is elismerte. Piroska néni úgy érezte, ez feladatot ró rájuk, és a faluban is tudatosítani kell az ezzel járó felelősséget. Fába rótt okleveleket készíttetett, ezeket hivatalosan átadták, megköszönték a tulajdonosoknak, hogy eddig is őrizték a kapuikat, és kérték, hogy a továbbiakban is tegyenek így.

Mindez a tudatnevelés fontos része.

A kezdeményezés más falvakban is támogatásra talált, viszont egy falusi tanács költségvetése nem olyan nagy, hogy egy ekkora horderejű programot teljes egészében felkarolhasson, továbbá a falusi közösség zárt világ, ahol mindenki tud mindent, és ha valaki túl sok pénzt kap, annak kellemetlen következménye is lehet.

2008 őszén a máréfalvi művelődési házban zajlott néprajzi tanácskozás, amelyre meghívták Borboly Csabát is. Piroska néni itt találkozott először a megyei tanács elnökével, és kérte, hogy beszéljenek a kapukról, ugyanis mindegyik magántulajdonban van, így nincs olyan pályázati pénz, amelyből támogatni lehetne. Az elnököt nem sokat kellett győzködni, és azt a megoldást választották, hogy Hargita megye tanácsa belép a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesületbe, ahol tagdíjat fizet, az első alkalommal 20 ezer lejt, később 30-at. Szerződést kötöttek, hogy az összeget csak a kapuk felújítására fordíthatják. Az első támogatás 2008-ban érkezett meg, s 2009-ben ténylegesen is elkezdődött a szervezett munka. A feladat bővült, lassan Hargita megyei kapufórummá terebélyesedett a program.

– Az összeget kapuk felújítására kell költenünk, Udvarhelyszék és Csíkszék kapuira használjuk fel – meséli Piroska néni. – Én magam tanárember vagyok, és az rendben, hogy ismertem a mestereket, ahogy az is, hogy alapítója és elnöke voltam egy civil szervezetnek, de ezzel akkora feladatot vállaltam magamra, hogy az már embert próbáló, különösen az anyagiak kezelésének tekintetében. Az egyesületnek nem voltak és nincsenek fizetett alkalmazottai. Magad, uram, ha szolgád nincs. Vigyázni kellett a szervezet anyagi hitelességére, és a szervezőmunka is ránk maradt.

Azért tudtam végül mégis – ahogy a székely ember mondja, „fehérnépként” – vállalni a feladatot, mert magam mellé állítottam két fiatalembert, akik elvégeztek egy faragótanfolyamot Székelyudvarhelyen. Lukács Sándor és Gyoma András jó képességű, korrekt emberek, érezték és megértették a feladatot.
2009 és 2013 között élt a kapufórum. Az egyesület minden évben beszámolt Borboly Csabának, aki nagyon a szívén viselte a programot, és így is volt normális, hogy együtt örüljünk az eredményeknek. A hat év alatt 73 kaput újítottak fel a megyében, összesen 17 településen. Az ember sosem elégedett a munkájával, lehetett volna többet is, de egy civil szervezettől, alkalmazottak nélkül ez szép eredmény.
Kovács Piroska nénit a megyei tanács felterjesztette az Europa Nostra-díjra. Nagy meglepetésként élte meg, hogy meg is kapta, és úgy tekintett rá, hogy a fő érdem a népművészeké, a kaputulajdonosoké, a székely embereké, akikben él a szépérzék.

– Az én érdemem csak annyi – mondja –, hogy felismertem, tenni kell. Az jelenti a legnagyobb élményt, hogy a székely kapu ügye, amely több évszázados népművészeti értéket képvisel, és a székelység kincse, helyet foglalt a köztudatban, és identitástudatunk szimbóluma lett. Azt az érzést nem lehet elmondani, mit jelentett, amikor a lisszaboni díjátadón Brüsszel elitje és a portugál elnök előtt egy óriás kivetítőn megpillantottam a máréfalvi utcasort. Arra gondoltam, most kellene hogy lássa a falu és a megye, hogy íme, van valamink, amit a világ elé tehetünk. Amikor ezt a díjat kaptam, nyolcvanéves voltam. Ekkor ültem először repülőn. Az elismerést nem díjként fogtam fel, hanem szolgálatként. Erről nem tudok közömbösen, langyosan beszélni. Nem vagyok öntelt, és a magam eredményeivel sem vagyok elégedett soha, de ez most mégis azt üzente, hogy érdemes volt.

A román számvevőszék 2013-ban hozott határozata szerint civil szervezet csak akkor végezhet ilyesféle tevékenységet, ha közhasznú. Ehhez vagyonának és két alkalmazottjának kell lennie.
– A pénzügyi törvények mindig szigorúak, de lehet-e ennél közhasznúbb munkát végezni, mint amit mi tettünk hat éven át? – kérdezi Piroska néni.

A Magyarország csíkszeredai főkonzulátusát vezető Zsigmond Barna Pál főkonzul szintén fontosnak ítélte a programot, és szemmel is tartotta. Kérdésünkre elmondja, egyáltalán nem túlzás nemzetmegtartó erőként tekinteni a székely kapura. Nem titkolt vágya, hogy minél több új is épüljön, és a program soha ne érjen véget. Ezért közvetített a Hargita Megyei Tanács és a magyarországi székhelyű Bethlen Gábor Alap között. Utóbbi a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kötődő célok megvalósulását segíti anyagiakkal is.

Az alap mindeddig kilencmillió forinttal támogatta a programot, mert ahogy kérdésünkre elmondták, úgy látják, Kovács Piroska néni hihetetlen értékmegőrző tevékenységet folytat, ennek keretében számos műemlék jellegű kaput mentett meg az enyészettől. Továbbá nagyban hozzájárul a külhoni magyar közösségek megmaradásához és gyarapodásához a történelmi múlt, a népi építészet és a népszokások ismerete, megélése és beépülése a nemzeti öntudatba. Szerintük a székely kapu a székely épített örökség szerves része, a székely identitás meghatározó eleme. Megőrzése és népszerűsítése hozzájárul a régiós identitástudat, közvetve az autonómia iránti igény megerősödéséhez.
Így vált az összefogás országhatárokon átívelővé, és gigantikus méretű beruházások helyett ezúttal egy olyanról van szó, amely arányaiban kevés pénzből is látványos eredményt hozott.