Követte, majd hátulról leütötte a nőket. Aztán addig ütötte áldozatait, amíg nem végzett velük. A közvélemény csak úgy ismerte: a zaglebiei vámpír. A színre lépését követő öt évben húsz alkalommal csapott le, csupán hat nő élte túl a támadást.
Az első áldozatot 1964. november 7-én találták meg. Már ekkor szexuális indítékot véltek felfedezni a gyilkosság hátterében – ezt Józef Gurgul, a későbbi büntetőper ügyésze idézte fel egy pár éve megjelent újságcikkben. Gurgul egyébként alaposan elmélyedt karrierje során a sorozatgyilkosok lélektanában, hiszen működése során a nagyjából ezer általa vezetett nyomozásból közel száz esetben az elkövető ebbe a kategóriába tartozott.
Egymás után többször és egyre gyakrabban csapott le 1965-ben a rém, és egyre rövidült a távolság az újabb és újabb gyilkosságok között. A rendőrség hamar ráébredt, hogy az ekkorra már csak vámpírként emlegetett bűnelkövető elfogása pokoli nehéz feladatnak ígérkezik. A szóba jöhető terület, amelyre a gyilkossági helyszínek alapján a nyomozást kiterjesztették, úgy 600 négyzetkilométernyi volt, amelyre 725 ezer lakos jutott.
Az ügy, amely az első áldozat után az Anna fedőnevet kapta, egyre nagyobb súllyal nehezedett a lengyel igazságszolgáltatás képviselőire. Többek között civil ruhába öltöztetett rendőrnőkkel provokálták a vámpírt – eredménytelenül. Az országban, de különösen az események helyszínén, azaz Sziléziában pánik tört ki. Elterjedt a pletyka: a gyilkos ezer nőt akar megölni az ezeréves lengyel államra utalva azért, hogy megmutassa a hatalom gyengeségét. A nők féltek este az utcára kimenni. Számos munkahelyen autóbuszt béreltek a női dolgozók hazaszállítása céljából.
Hatvannyolcban a vámpír megölt egy 18 éves lányt, Jolantát, aki nem másnak, mint Edward Giereknek, a két évvel később az ország első emberévé avanzsáló kommunista vezetőnek volt az unokahúga. Ekkor a hatalom újabb lépésre szánta el magát, és felajánlott egymillió zlotyt a nyomravezetőnek. Ez hatalmas összeg volt – az 1973-as statisztikai jelentés szerint az akkori átlagfizetés 2800 zlotyra rúgott. A rendőrséget elöntötte a feljelentések áradata, amelyeket egytől egyig kénytelenek voltak ellenőrizni.
Hetvenben újra végigelemezték az összes addigra felgyűlt anyagot, beleértve a támadást túlélt áldozatok vallomásait és a szakértői véleményeket, melyek felvázolták, nagyjából milyen fizikai és pszichikai leírás illik a vámpírra. Mindezeket összevetették azoknak a férfi lakosoknak az aktáival, akik a vámpír „működési területén” laktak. Így esett a hatóságok választása Zdzislaw Marchwickire, aki sok tekintetben megfelelt a szakértők által felállított elkövetői profilnak. Marchwickit 1972 elején, hét évvel az első gyilkosság időpontja után tartóztatták le.
Csakhogy egyetlen túlélő sem ismerte fel Marchwickiben a támadóját. Igaz, az egyik nő megemlítette, hogy a támadónak mintha nem lett volna pupillája. A szemészeti vizsgálat valóban megállapította, hogy Marchwicki nystagmustól, azaz szemtekerezgéstől szenvedett, aminek hatására idegesség esetén szinte csak a szeme fehérét lehetett látni.
Ezenfelül számos, a meggyilkolt nőkhöz tartozó tárgyat – egyedi golyóstollat, esernyőt, kezdőbetűkkel gravírozott karikagyűrűt – találtak Marchwicki családtagjainál, nem is beszélve arról az ostorról, amellyel az egyik áldozatot agyonverték. Marchwicki sokáig nem vallotta be tettét, erre csupán akkor került sor, amikor már a legfelsőbb bíróságon hallgatták ki. A férfi ezt követően számos olyan részletet elárult, amelyről csak a gyilkos tudhatott. Érvként szólt még a férfi ellen az is, hogy az összes támadás a munkahelyéhez közel vagy olyan helyen történt, ahol ismerősei éltek.
– Alacsony iskolázottsága ellenére nagyon ügyes és fegyelmezett ember volt, csak akkor támadt meg valakit, ha biztos volt benne, hogy nem kaphatják el – emlékezett egykori vádlója. A tárgyalás Marchwicki elfogása után két évvel, korábban szokatlan biztonsági előírásokkal zajlott. A visszaemlékezések szerint több ismert író és színész is ott ült a nézők soraiban. A végig nyugodtan viselkedő férfit halálra ítélték, és a büntetést végre is hajtották rajta.
A kilencvenes években lábra kaptak olyan híresztelések, hogy valójában nem az igazi tettest ítélték el, és azért kellett Marchwickinak meghalnia, hogy a közvélemény megnyugodjon. Az egykori ügyész ezt a feltételezést alaptalannak bélyegezte. Marchwicki az ítélethozatalra várva megírta visszaemlékezését, amelyben részletesen foglalkozik szexuális aberrációjával, és taglalja, milyen bűntényeket követett el.
Przemyslaw Semczuk, akinek Zaglebiei vámpír címmel jelent meg tavaly könyve, saját szakállára folytatott nyomozást az ügyben. Megkereste a még élő tanúkat, és új dokumentumokat is felfedezett. A szerző egy néhány hónapja adott interjúban elmondta többek között azt is, hogy mindmáig nem tisztázott egyértelműen, hogy valóban történt-e nemi erőszak, ami véleménye szerint azért is lényegi kérdés, mert történtek akkoriban olyan esetek, amikor az erőszaktevő úgy igyekezett megrendezni a gyilkosság körülményeit, hogy a nyomozó szervek a vámpírt sejtsék a megbecstelenítés mögött. Semczuk szerint más, korábbi bűnesetekhez képest a vámpír ténykedése a társadalom szélesebb rétegeiben is félelmet keltett – lányok, feleségek, anyák váltak áldozattá –, ezért alakította a bűnpert egyfajta nyilvános előadássá a hatalom. És ebben az előadásban mai napig vannak zavaró részletek.
Gyanúra ad okot például az is, hogy Marchwicki visszavonta az első vallomását, majd később újra azt vallotta, amit először. A kihallgatás felvétele eltűnt, a fennmaradt, gyanúsan megszerkesztett leírás szerint Marchwicki folyékonyan, szinte egy lélegzetre mondta el vallomását, holott a valóságban dadogott, és gondjai akadtak a szövegértéssel. Semczuk állítása szerint azt is cáfolni tudta könyvében, hogy a szakértőknek volt bármiféle elképzelésük is arról, ki lehet a gyilkos. Ugyanígy mítosz szerinte az a széles körben elterjedt elképzelés, hogy komputeres analízis folyt volna a nyomozás során – nem állt ugyanis rendelkezésre akkoriban olyan számítógép, amely ezt viszonylag rövid időn belül elvégezhette volna. A rendőrség – állítja az író – mindenáron bizonyítani akarta a hatékonyságát, miközben makacsul és alaptalanul erőltették a politikai szál bevonását is a szóba jöhető motivációk közé, amire alapot adott Gierek unokahúgának a meggyilkolása is. Bár biztos választ Semczuk sem kínál, de azt határozottan állítja, hogy nehezen elképzelhető, hogy ma ítélet születhessen egy ennyire hanyagul lefolytatott bizonyítási eljárás után.
