– Miért tartotta fontosnak családostól részt venni nemrég a csíksomlyói búcsúban?
– Régi tervünk volt ez. Legutóbb 2009-ben jártunk a Somlyón, akkor még csak a két nagyobb gyerekünkkel, idén viszont már az egész családunk együtt utazott, hatosban. Tartalmas, hol felemelő, hol idegőrlő élmény egy olyan kisközösségben megélni a zarándoklatot, ahol a legkisebb gyerek hatéves, a legnagyobb tizenhét. Mindenkit más mozzanat érdekel, más mozdít meg. A terv megvalósításához Böjte Csaba meghívása adta a döntő lökést, amikor az adományozás kapcsán találkoztunk. [Sajtóhírek szerint Ákos a Telekommal felbontott szerződése után járó „fájdalomdíját”, ötvenmillió forintot ajánlott fel Böjte Csaba árva gyerekeket gondozó alapítványának – a szerk.] Régóta kapcsolatban vagyok vele, korábban szakmai díjhoz járó pénzjutalmamat ajánlottam fel a munkájához, jártam általa alapított gyermekotthonban, koncerteztem a dévai alapítvány javára. Ezúttal – kétszáz zarándoktársunkkal együtt – a somlyói Szent István-házban lakhattunk, közel a nyereghez, ahol idén is több százezren vettek részt a pünkösdi szentmisén.
– Milyen négygyermekes apának lenni? Mikor volt például legutóbb szülői értekezleten?
– Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, lelki és energetikai szempontól is igen figyelemreméltó társaság. Tulajdonképpen ez a kis kvartett a főművem. De meg is tudnak őrjíteni, például amikor Csíksomlyóról hazafelé, sáros mellékutak, eltévedések és hatalmas dugók után rájuk jön a bolondóra az autóban. Talán ritkábban mutatkozom az iskolában, mint egy normális apától elvárható lenne, de természetesen szorgalmasan jegyzetelek a fiam gimnáziumi osztályfőnökének szülői értekezletein, aztán otthon a jegyzetből drámai elemekkel kísért kiselőadást tartok a konyhában. Jártam már egyéni fogadóórán, a fiam színjátszóköri fellépésén, óvodai ünnepségen, az általános iskola hétfő reggeli áhítatain, nyílt órákon. Sajnos párszor ültem már az igazgató irodájában is, hogy eszmét cseréljünk bizonyos aktuális magaviseleti kérdések témakörében, de meg kell jegyeznem, hogy a gyerekek életét túlnyomórészt a feleségem kormányozza, nagyon biztos kézzel.
– Említette a Böjte Csaba alapítványának adott adományt. Ennek előzménye az a médiában lezajlott perpatvar, amely egy mondata miatt alakult ki.
– Nyilvánvaló, hogy egy ilyen volumenű, alapvetően politikai célzatú támadástól senki sem lehet felhőtlenül boldog. Korábban már átéltem hasonlót, az kissé szervezetlenebb és durvább volt, amikor 2002-ben lenáciztak – természetesen ugyanazok, mint most, ugyanazon aljas indokból. Ez a „kultúrkör” ezúttal komoly élőerőt mozgósítva két nap alatt több tucat lejárató cikket gyártott, ezzel elérte, hogy a főtámogatónk úgy bontson szerződést velem, mintha legalábbis pedofil vagy cserbenhagyó gázoló lennék. Pedig aki veszi a fáradságot és végignézi a 47 perces interjút, annak számára világos, hogy a kiragadott és sokat idézett mondat csupán annyit jelent, hogy szerintem rossz, ha a munkaerőpiacon a nők versenyezni kényszerülnek a férfiakkal: a legkiválóbb sportolónők se férfiak ellen küzdenek a versenyeken. Megdöbbentő és szomorú tapasztalat, hogy nagy általánosságban a vitatkozók – köztük kényes ízlésű, egykor komolyan vehető orgánumok képviselői is – egyértelműen anélkül nyilatkoztak, hogy látták volna az ominózus beszélgetést, csak a liberális remixet csócsálták. Őszintén sajnálom azokat, akik a félrevezető cikkek nyomán indulatoskodni kezdtek.
– Ön szerint miért alakult ki ekkora felhajtás? És miért bontott szerződést a mobilszolgáltató?
– A férfi és női életszerepek témaköre mindenkit érdekel és mindenkit érint. Engem is. A véleményem – a valós, nem amit hegesztettek belőle – nem sértő és senkire nézve nem kötelező. Vannak, akik nem bírják elviselni, hogy az övéken kívül létezik más, ugyanúgy legitim olvasata ennek a fontos témának: ma a „tolerancia” zászlaja alatt elképesztő gyűlölködés és kirekesztés zajlik. A támogató a „hitvallására” hivatkozva bontott szerződést, szerintem meg elhamarkodottan, sajtónyomásra hozták meg ezt a vitatható döntést. Csakhogy a valótlan állítások miatt több médium is helyreigazításra kényszerült. A puszta tény, hogy ezután a volt támogatóm rendezni kívánta velem a viszonyt, számomra felér egy bocsánatkéréssel.
– Ezt nem mondták ki, talán mert egy multi sohasem tévedhet.
– Közleményük szerint a partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sokéves, eredményes közös munkát. Én sem mondhatok mást.
– Egyeztetett Önnel a kormány, mielőtt bejelentették: felmondják a mobilnetes szerződéseket a céggel?
– Ilyesmit csak az gondol, aki a balfolklór alapján kampánylakájként könyvel el, de ez már a hagymázas lázálmok világa. Velem nem egyeztetnek kormánydöntésekről, ezt senki se gondolhatja komolyan. A hírekben hallottam, éppúgy, mint más. Meg is lepett.
– Akkoriban olvastam, hogy „tömegével váltják vissza a jegyeket a rajongók”. Hányan váltották vissza?
– A hír valami olyasmi volt, hogy a jegyek visszaváltására buzdítanak, de tudomásom szerint egyetlen darabot sem váltottak vissza, úgyhogy a károkozó szándék nem mondható maradéktalanul sikeresnek. Tavaly egyébként 170 ezer embernek zenéltünk a turné során, aztán decemberben kétszer is megtelt az Aréna a lemezbemutató koncertünkre. Közben a frissen megjelent Még egyszer című albumunk dupla platina lett. Ha van tanulsága ennek az esetnek, akkor az annyi, hogy a normális emberek vannak többen. Hiába a nagy hang, a hatalmas médiafelület, az indulatok szítása: az Arénához szervezett „ellentüntetés” tucatnyi résztvevője eltörpült a személyes jelenlétével és pénztárcájával szavazó huszonötezres közönség mellett. Gyanítom, hogy társadalmi szinten is hasonlóak az arányok. A legdurvább sajtótámadások idején kaptam a legtöbb, szinte feldolgozhatatlan mértékű szeretetet, együttérzést, támogatást. Lassan három évtizede zenélek, volt időm megtanulni, hogy a töretlen sikert egyedül a közönségnek köszönhetem. Igaz, dolgoztam is érte.
– Kik váltanak jegyet a koncertjeire?
– Sokféle nézőnk van, fiatalok és idősebbek is, de a törzsközönség a harmincas-negyvenes korosztályból kerül ki, sokan családostul jönnek az előadásokra. Ebben a műfajban nem általános, hogy közönségfelméréseket készítsenek az előadók. Jómagam több mint másfél évtizede foglalkozom ezzel, érdekes végigkövetni a változásokat, a korfát, a területi eloszlást, az iskolázottságot és még sok más statisztikai adatot. Támogatót is jobb úgy keresni, ha be tudjuk mutatni, milyen érdekes, értékes, dinamikus, vegyes demográfiájú, az üzenetekre nyitott közönséggel kommunikálhat a partnerünk a produkciónkon keresztül. A dalszerzés, koncertezés mellett ebben is huszonnyolc évnyi munkám van, ezért meggyőződésem, hogy előbb-utóbb találunk piaci támogatót.
– Hogy néz ki az idei koncertnaptár?
– Idén már tíz koncertet jelentettünk be, de ezeken kívül is várható néhány dátum. Londonban kezdtük a turnét, a következő koncertünk június elején a Felvidéken lesz. Erdélybe kétszer is eljutunk, Tusványos után az idén hétszáz éves Kolozsvár vendégei leszünk, fellépünk a Szent Márton-napokon Szombathelyen, de játszunk a nagyobb fesztiválokon, például Békéscsabán, Velencén és a Volton is. Az évet ismét Magyarország legnagyobb koncerttermében, az Arénában zárjuk decemberben.
– Ha már említette a tusnádfürdői fellépést: azt is olvastam, hogy „Ákos rendszeresen fellép a Fidesz házi rendezvényének számító Tusványoson”. Az elmúlt tíz évben nem láttam a programban.
– Nehéz komolyan venni az ilyen okoskodást: tizenkét éve nem játszottam Tusványoson. Hogy valójában kik lépnek fel rendszeresen ezen a rendezvényen, azt könnyen ki lehet deríteni, ha kicsit utánanéz az ember. Jómagam mindenesetre örülök, hogy idén újra gondoltak rám, a bizalmat egy nagyszabású koncerttel igyekszünk megszolgálni július 19-én.
– Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében a daloktól nem volt elragadtatva, de a látványtervezőjét többször is felhívta egy-egy különleges színpadkép láttán. Miért ez a megszállottság? A csúcstechnika sokba kerül, a magyar piac kicsi – mondják sokan.
– Voltak nagyszerű dalok is, a látvány pedig egyenesen brutális volt, ezt a műsort már csak emiatt is érdemes nézni. A magyar versenyzőért is szorítottam, szerintem sokkal magasabb helyezést érdemelt volna. Mindig érdekelt a saját produkcióm minden részlete, a dalok főleg, de a lemezborító is, a klip, a színpadi látvány, és így tovább. Az olyan megszállottak, mint akik velem dolgoznak, vagy amilyen én is vagyok, nem irigykedni szoktak, ha egy ilyen méretű produkciót néznek, hanem örülnek, ha izgalmas, invenciózus megoldásokat lehet látni. Jó tanulni az ilyesmiből, még akkor is, ha a mi lehetőségeinken messze túlmutató méretekről is van szó.
– Szinte az összes divatos hazai tehetségkutató zsűrijébe hívták már, de sosem ment – ellentétben sok más kollégájával. Miért?
– Egyre nyilvánvalóbb, hogy ezek nem tehetségkutató műsorok, még ha annak is mondják magukat. A kereskedelmi televíziózás ma lényegében arról szól, hogy két reklámblokk között valamivel ki kell tölteni az időt. Az ilyen műsorokban valójában televízió-kompatibilis embereket keresnek. A versenyzőket megaláztatás, csalódás is érheti, elég kegyetlen világ ez, nem akarok benne részt venni. Persze innen is kerültek már ki tehetségek, de elég sok a járulékos veszteség. Szerencsére van pozitív példa is: a Virtuózok műsora értékes, szép, valódi emberi teljesítményeket mutat fel – mindenféle bulvár-kínlódás nélkül. Megkérdőjelezhetetlen tudású gyerekek és fiatalok muzsikálnak, a zsűri mindenkit dicsér, reptet, minden versenyzőhöz van egy jó szavuk. Talán a komolyzene adta szemlélet, a műveltség teszi, hogy szellemi értelemben messze a versenytársak fölé emelkedik ez a műsor.
– Megváltozott a világ, ma már itthon is sokan online hallgatják a zenét. Magyarország egyik legsikeresebb előadóművészeként meg tudna élni a digitális zeneeladásból?
– Egyértelműen nem. Ez a műfaj korábban két lábon állt, az egyik a hangfelvétel-kiadás volt, a másik a koncertezés. Az előbbi lényegében megszűnt, az online eladás csak töredéke a korábbi lemezforgalomnak. Büszkén mondhatom, amikor nem jelent meg fizikai hanghordozón az egyik kiadványunk, kisebbfajta forradalom tört ki, tehát vannak még jó páran, akik kitartanak a hagyományos formátumok mellett. Mint a legtöbb pályatársunk, mi is a koncertezésből tartjuk fenn a produkciónkat.
– Két év múlva betölti az ötvenet. Láttam már hiteles rocksztárt a hatvanas évein is túl, de hogy van ez a popszakmában?
– Hogy van-e hitele annak, amit mondok, hogy érvényes-e az ember ötvenévesen vagy azon is túl, azt a közönség dönti el. Erre természetesen hatással van a kritika is, de messze nem olyan mértékben, mint szeretné. 2018-ig vannak konkrét terveim, hogy ezekből mi valósulhat meg, majd az idő megmondja. Idén a turné és az év végi nagykoncert ad elfoglaltságot, jövőre csendesebb időszakot tervezek koncertek nélkül, hogy aztán, ha lesz még fonal, fel lehessen venni a rákövetkező évben. Ha minden úgy alakul, ahogy tervezem, biztosan nem fogok unatkozni.
