A kolontári katasztrófa óta a vörösiszap szó hallatán szinte mindenkinek görcsbe rándul a gyomra. Emlékezetes, 2010. október 4-én átszakadt az Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka között fekvő vörösiszap-tározójának gátja, és több mint egymillió köbméternyi lúgos zagy öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. Tíz ember meghalt, az ökológiai, gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Az ország második legnagyobb zagytározója a Komárom-Esztergom megyei Almásfüzitőn található. A timföldgyár 1941-ben épült fel a Duna partján, de a gyártás a második világháború közbejöttével csak 1950-ben indult meg, s egészen 1994-ig tartott.
A timföldgyártás során a bauxitból nátronlúgos feltárással vonják ki az alumíniumtartalmat. A visszamaradó melléktermék az úgynevezett vörösiszap, amelyet nedves vagy száraz (azaz csökkentett víztartalmú) formában tárolnak. A szakértő szavai szerint a melléktermék veszélyforrása lúgosságában és finom szemcseméretében rejlik. A száraz vörösiszap porzik, a szemcsék pedig belélegezve irritálhatják a légutakat, és méretüknél fogva a tüdő hörgőcskéibe is lejuthatnak. A por lúgos kémhatású, marja a légutak szöveteit és a nyálkahártyát – ez pedig jelentős egészségkárosítással jár. Ezért is fontos a tározók megfelelő lefedése.
Ezt a feladatot végzi ma Almásfüzitőn a Tatai Környezetvédelmi (TKV) Zrt., a Greenpeace szerint azonban nem megfelelően. A szervezet május 12-én tartott sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a TKV hulladékhígítást végez, ráadásul már egy éve lejárt az engedélye, csupán jogi kiskapu kihasználásával folytathatja tevékenységét. (Az aktuális engedély addig érvényes, amíg jogerőre nem emelkedik az új, de a cég annak megléte hiányában is folytathatja a munkát.)
A TKV új engedélykérelmét először tavaly augusztusban, majd idén áprilisban másodszor is elutasította a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal mint illetékes környezetvédelmi hatóság, továbbá az itt folyó szabálytalan hulladékkezelés miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen – tájékoztatta lapunkat a zöld szervezet.
Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézete már 2012-ben is megállapította, hogy a tározók szivárognak, szennyezik a Dunát, mégsem történt semmi az ügyben. Az Akadémia vezetése később kihátrált a tanulmány mögül, és közleményében tagadta, hogy veszélyesnek minősítették volna a kazettákat. Simon Gergely szerint azonban a kiadványban publikált kutatómunka megalapozott volt.
– Jelenleg végtelenített jogi hercehurca folyik, miközben évi több mint százezer tonna veszélyes hulladék érkezhet a telepre, amelynek feldolgozása jogszabályokba ütközik, és hatása nehezen kiszámítható – mondja Simon, hozzátéve, hogy a Greenpeace ezért a Legfőbb Ügyészséghez fordult. Simon Gergely a nagy mennyiségű veszélyes hulladék mellett aggasztónak találja a töltések menti, általuk észlelt szivárgást is. Mintát vettek a területről: vizsgálatuk szerint a határérték hússzoros mennyiségében volt jelen a vörösiszap szennyezője, az arzén. Mintavételük azonban Simon szerint sem minősül hivatalosnak, mert csak a vörös kifolyásokat és nem a talaj egészét vizsgálták.
A vegyianyag-szakértő szerint problémát jelent az is, hogy a kazetták (tárolómedencék) fedése már több mint húsz éve fennáll. Igaz, mostanra csökkent a kiporzás, de a vörösiszapra pakolt – szerintük – veszélyes, hígított hulladék környezet- és egészségkárosító hatása évtizedek múltán is megmutatkozhat.
Az almásfüzitői zagytározók helyszínére Deák Róberttel, a TKV ügyvezetőjével látogatunk ki. A már lefedett kazetták felszínét fű borítja, fák övezik. Deák Róbert azt mondja, hogy nemcsak a most körülöttünk repdeső madarak, hanem az őzek is szívesen látogatják a területet. Csak az utolsó, hetes számú kazettán folyik munka, ott is már csak nyomokban látunk vörösiszapot – a körülötte lévő, már lerakott fedőréteg szürkésbarna, földszínű anyagnak látszik. Összesen nyolc tározó van a 200 hektárnyi területen, de a nyolcadikat, a neszmélyit nem a Tatai Környezetvédelmi Zrt. kezeli. (A TKV által kezelt 1–7. tározók felülete 176 hektár.)
A timföldgyártásból származó vörösiszapot az üzem környékén szilárd, porzó halmazállapotban tárolták. Deák szerint ők erre nyújtottak megoldást. A TKV húsz éve dolgozik a területen, feladatuk szerint többek között rekultivációt végeznek, azaz a vörösiszapot lefedik, elszigetelik a környezettől, majd az élővilág számára élhető felszínt biztosítanak rajta.
Másik feladatuk a hulladékhasznosítás, ennek során állítják elő azt az anyagot, amellyel a tározókat lefedik. Ez elméletben azt jelenti, hogy többek között veszélyes anyagokból magasabb minőségű terméket gyártanak. Vagyis annak érdekében, hogy ne szántóföldről kelljen tiszta földet felszakítani és azzal fedni a tározót, a talajok tulajdonságaihoz hasonló minőségű anyagot állítanak elő.
A hulladék összetétele és származása időről időre változik.
– A múlt héten átvettek között van szennyezett, de nem veszélyes föld és veszélyes hulladéknak számító szennyvíziszap is, valamint maghomok és benzinkút kármentesítéséből származó olajos föld – mondja Deák.
A feldolgozás több hónapig, szennyező anyagtól függően akár egy évig is tarthat.
– A tározók lefedése azért volt időigényes, mert megfelelő hőmérséklet és levegő is kell a termék előállításához, télen például sokkal lassabban működik a biológiai folyamat – teszi hozzá a cégvezető.
Ha az új – ahogy nevezik – termék elkészült, másfél méteres vastagságban terítik le vele a vörösiszap felszínét. A fedőréteget a cég szerint folyamatosan ellenőrzik, ma is meg tudják mondani, hogy a tizenöt éve odakerült anyag összetétele továbbra is biztonságos-e – erre hatósági kötelezettségük is van.
A Greenpeace által említett talajvíz-szennyezettségről tudomása van a cégnek. Erre azonban a TKV vezetése azt a magyarázatot adja, hogy egy 2013 és 2014 között végzett tényfeltárás megállapította, hogy semmilyen kimutatható összefüggés nincs a talajvízszennyezés és a technológiájuk között, a szennyezettség mértéke pedig javul. Ez a vizsgálat a cégvezető szerint egyértelműen megállapította, hogy a terület talajvizének a szennyezését a timföldgyár tevékenysége, a vörösiszap lerakása okozta, nem pedig a TKV hulladékkezelési technológiája.
A gátakkal kapcsolatos hivatalos vizsgálatokra hivatkozva a cégvezetés azt állítja, hogy azok teljesen biztonságosak. (Sorrendben az 5., 6., 4. és 7. tározó gátja a Duna árvízvédelmi töltése is.) Szerintük szivárgás nincs, katasztrófától pedig végképp nem kell tartani. A hetes tározó a legnagyobb, 76 hektáros, ott körülbelül tizenegy méter magasan áll a vörösiszap. Gátja több mint hat méterrel magasabb, mint a Duna fő árvízvédelmi vonala és háromszor olyan széles – mutatja a cégvezető.
A hetes tározó bejáratánál találkozunk Almásfüzitő polgármesterével, Karánsebesy Lukács Pállal, aki rendszeres látogatója a telepnek. A polgármester a TKV mellett áll, úgy gondolja, nem megalapozottak a Greenpeace vádjai. Karánsebesy Almásfüzitőn nőtt fel, a timföldgyárban dolgozott. Azt állítja, rendszeresen konzultál a hatóságokkal, amelyektől azt a jelzést kapja, hogy a tározóknál zajló munka megfelelő színvonalon és az előírások szerint történik. Karánsebesy nem tagadja, hogy időről időre találkozik aggódó polgárokkal, de azt mondja, tömeges pánikról szó sincs. Az ő megnyugtatásukra a TKV rendszeresen szervez látogatásokat a tározókhoz.
Egy ilyen körbevezetés a laikus szemnek csupán annyit mutat, hogy a befedett medrek helyén zöld terület látható. A lapunk által megkérdezett környezetmérnök és egyetemi tanár szerint a vadak és a madarak jelenléte még nem minősül pozitív bizonyítéknak, hiszen ők oda mennek, ahol az embertől háborítatlanul élhetnek. A környezetvédelmi károk pontos megállapítása több helyen elvégzett mélységi mintavétellel lehetséges, külön monitorozva az élővizek szennyezőanyag-tartalmát, jelen esetben a nehézfémtartalmát is. A kinyert mintákat – mivel lerakott (hivatalosan: deponált) hulladék esetében heterogén összetételről beszélünk – homogenizálni kell, és az ajánlott szabványok alapján kell elemezni. A TKV szerint ez akkreditált laboratóriumokban rendszeresen megtörténik.
Deák Róbert azt állítja, hogy a hatóságok nem emeltek kifogást munkájuk ellen, és az Európai Bizottság is azt állapította meg, hogy az engedélyeztetés nem megfelelő, ezért indított Magyarországgal szemben kötelezettségszegési eljárást. Amikor a TKV 2010-ben megkapta működési engedélyét, még nem volt érvényben az új, 2013-as hulladékkezelési törvény. Deák szerint a felülvizsgálati eljárásban viszont már az új jogszabály alapján adták be 2014 elején kérelmüket a környezetvédelmi hatóságnak. Ez jelenleg elbírálás alatt van.
A Greenpeace nem úgy látja
Az Almásfüzitőn tett látogatásunk után újra megkerestük Simon Gergelyt, a Greenpeace vegyianyag-szakértőjét. Szerinte a talajvíz-szennyezettséggel kapcsolatban évi egy-két méréssel nem lehet tendenciát megállapítani, ráadásul a Duna felőli oldalon nincsenek állandó mérőkutak az almásfüzitői tározó mellett, így a fent említett adat számára nem megnyugtató. Simon hangsúlyozza, a Greenpeace elhiszi, hogy jelenleg a Dunából származó vízmintavételi eredmények határérték alatt vannak, ők a hosszú távú kockázatoktól tartanak, és nem akarják, hogy több veszélyes anyag kerüljön a területre.
– Nem a cég által felsorolt szerves, hanem a nem komposztálható, szervetlen és egyes halogénezett hulladékok befogadása ellen tiltakozunk, a cégnek ugyanis azokra is van engedélye – mondja Simon.
Deák szerint vesznek át például homokszerű hulladékokat, illetve erőművi pernyét is. Szerinte ezekre, mint úgynevezett vázalkotó anyagokra, szükség van ahhoz, hogy a talaj helyettesítésére alkalmas fedőanyagot tudjanak előállítani.
Deák Róbert azt állítja, hogy nyitott az alternatív megoldásokra és a szakmai vitára, illetve a helyi mintavételre, szerinte azonban a Greenpeace ezzel a lehetőséggel nem élt, pedig szívesen rendelkezésre bocsátják szakanyagaikat, bemutatják tevékenységüket. Simon Gergely ezt cáfolja. Azt mondja, ők kezdeményeztek szakmai beszélgetést, de konkrét választ nem kaptak megkeresésükre.
A független szakértők a két fél csatározását illetően mindenkit óvatosságra intenek. Úgy gondolják, hogy a környezetvédelmi témák tálalása rendkívül érzékeny terület, mivel egy átlagember vagy újságíró is nagyon ritkán rendelkezik pontos és hiteles, kézzelfogható adatokkal. Szerintük a hulladékhasznosítás során előállított anyagról kellene több információt nyújtani a nagyközönség számára, mindenki megnyugtatására.
