Hol ered a Zagyva?

Buktatják a földrajzot, avagy nem mindegy, hogy röghegység vagy lánchegység.

Egy óriási korallzátonyra bukkantak az Amazonas folyó csendes-óceáni torkolata iszapos vizének mélyén – írta pár napja egy hazai regionális napilap, majd a hírt számos honlap is átvette. Az írást megjelenés előtt több ember olvasta (az utánközlés előtt pedig még sokkal többen), mégsem szúrta ki senki a hibát. Mindebből megállapíthatjuk, hogy az átlagemberek földrajztudása nem mondható hézagmentesnek (az Amazonas ugyanis az Atlanti-óceánba ömlik).

Általános tapasztalat, hogy sokan eltérően ítélik meg a „műveltséghez” szükséges bölcsészeti és természettudományos tudásszintet. Míg ha nem tudja valaki, hogy ki írta a Toldit (6. osztályos tananyag), szinte mindenki műveletlennek tekinti, addig ha valaki még csak nagy vonalakban sem tudja elhelyezni a Zagyvát, az Ipolyt vagy a Sajót (ugyancsak 6. osztályos tananyag), megbocsátó mosollyal vagy puszta vállrándítással nyugtázza a legtöbb ember.

A kétségtelenül létező természetismereti hiányosságok dacára e tantárgyak folyamatos visszaszorulása figyelhető meg a közoktatásban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemrég nyilvánosságra került jövő tanévi szakközépiskolai (pontosabban mostantól: szakgimnáziumi) tantervjavaslata pontosan beleillik e folyamatba: bár gimnáziumnak nevezik ezután ezt az iskolatípust is, az oktatott ismeretek alapján alig valamivel ad majd több közismereti tudást, mint a szakmunkásképző. A tervek szerint megnövelnék a szaktárgyak óraszámát, ezzel együtt csökkentenék a természettudományosakét.

A különböző szakmacsoportok számára szakmánként csak egy természettudományos tárgyat tanítanának a szakgimnáziumban (például az egészségügyben csak a biológiát). Ezáltal töredékére csökkenne azon szakgimnazisták száma, akik fizikát, kémiát, biológiát vagy földrajzot tanulnak. Mindez azt okozná, hogy gyakorlatilag semmi esélyük sem lenne arra, hogy a szakjuktól akár csak egy kicsit is eltérő irányban tanuljanak tovább.

A tervezett változtatás rengeteg diákot (a tanulók negyven százalékát) foszthat meg az eddig kötelező természettudományos tárgyak megismerésétől, de a földrajz kerülne a legkilátástalanabb helyzetbe. Az elképzelések szerint ezentúl ugyanis csak a bányász-, turisztikai és földmérőszakmát tanító szakgimnáziumokban kellene földrajzot tanulniuk (és egészen nonszensz módon az erdészeti, mezőgazdasági és környezetvédelmi szakközepeseknek nem). Pedig nyilván nem lenne haszontalan számukra sem.

– A földrajz komplex gondolkodásra tanítja a diákokat, általa megérthetik a jelenlegi globális változásokat mozgató összefüggéseket. Kettős tudománynak tekinthető, hiszen egyszerre foglalkozik a társadalommal és a természettel – emeli ki megkeresésünkre Rakonczai János, a Szegedi Tudományegyetem természeti földrajzi és geoinformatikai tanszékének professzora. Hozzáteszi, a földrajzról az a téves közfelfogás alakult ki, hogy a fővárosok és a hegységek afféle lexikona. Bár ma már az interneten a lexikális ismeretek pillanatok alatt elérhetők, de az összefüggések megértéséhez speciális gondolkodásra is szükség van. (Persze emellett az alapvető tényanyag elkerülhetetlen.)

A földrajz ma már korántsem csak arról szól, hogy mit gyártanak itt vagy ott, és hogy jönnek sorban a középhegységek tagjai. A középiskolai földrajzórákon a tanulók megtanulhatják, milyen időjárási következményei vannak a ciklonoknak, vagy megérthetik, hogy mi az államadósság és a személyes adósság kockázata. A geográfia tehát akkor is hasznos, ha át sem lépjük otthonunk küszöbét. Ha mégis, akkor viszont pótolhatatlanná válik. Földrajzi ismeretek nélkül képtelenség eligazodni a globalizált világban. Ha valaki megfelelő háttérismeret nélkül utazik, észre sem veszi a legérdekesebb dolgokat, képtelen felkészülni rá, hogy milyen klíma várja majd, vagy milyen természeti veszélyek fordulhatnak elő az adott területen. Soha nem volt aktuálisabb Vámbéry Ármin, a világhírű magyar orientalista, egyben a Magyar Földrajzi Társaság jelmondata: „Ésszel járom be a földet”.

Ha Tilly Smith 2005-ben nem figyelt volna földrajzórán, valószínűleg – a családjával és vagy száz strandolóval egyetemben – ma már nem élne. A Phuket-szigeten nyaraltak, amikor a víz hirtelen visszahúzódott a strandról. Mindenki furcsának találta a jelenséget, de senki sem tartotta veszélyesnek. Tilly azonban pár héttel korábban tanulta földrajzból a szökőár előjeleit. Szólt a családjának, azok meg mindenki másnak, így a pár perccel később lecsapó szökőár már senkit sem talált a parton.

– Földrajzi ismeretek nélkül a hírek jelentős része értelmezhetetlen. Ugyanúgy kaphatunk híreket a szomszédból, mint Japánból, és könnyen az az érzésünk támadhat, hogy mindkettő ugyanolyan jelentőséggel bír életünkre. A földrajz szintetizáló szemlélete nélkül elveszünk a világban – mondja egy másik, neve elhallgatását kérő geográfus. – Ezektől az ismeretektől és készségektől fosztaná meg a tervezet a jövő generációk negyven százalékát, azokat, akik szakgimnáziumba járnak majd. A tervezett változások nevelésre gyakorolt hatása még súlyosabb lehet. Hiszen a földrajzórák hiányában ezek a diákok jó eséllyel sehol sem fognak a környezettudatossággal, a jövő nemzedékek iránt érzett felelősség eszméjével találkozni.

A hasznosság, a mindennapi praktikum és a műveltség mellett a földrajz fontos szerepet tölt be a diákok hazaszeretetre nevelésében is. „Hogyan szeresse valaki a hazáját, ha nem ismeri azt?” – teszi fel a kutató a költői kérdést, majd idéz Szabó Zoltán Szerelmes földrajz című művéből: „Annak, aki jól ismeri Magyarország részeinek képét, tájainak gazdagságát, városainak jellegét, a hazai föld szebb lesz, tágasabb lesz, nagyobb lesz, tehát kedvesebb is lesz. Több féltése és több terve fog kapcsolódni ehhez a szóhoz: Magyarország.”