Megszólalt lapunknak a Csepelen élve elásott ember

Pont kerülhet az utóbbi idők leghorrorisztikusabb magyarországi bűncselekményének végére.

De mi is történt pontosan a magyar sajtóban eperföldi gyilkosságoknak hívott ügy során Csepelen? A vádirat szerint Dragan B. elsőrendű vádlott 2007 nyarán – társai pedig ezt követően – a csepeli erdőbe, illetve a mellette lévő eperföldekre költözött. Az itt kialakított hajléktalantáborban Dragan B. magát olyan szerb háborús veteránnak mondta, akit foglyok kínzására, pszichikai megfélemlítésére is kiképeztek. A vádlott azt tervezte, hogy bandát szervez hajléktalantársaiból különböző bűncselekmények elkövetésére.

A vádlottak 2010 szeptemberében egy diósdi férfit, majd 2011 januárjában egy, a táborhelyük közelében élő négytagú családot öltek meg. Részben korábbi sérelmek miatt, részben pedig azért, hogy értékeiket elszedjék tőlük – a család gépkocsijával például addig jártak, amíg kifogyott a benzin a tankból, aztán eladták ócskavasnak a járművet.

A banda ellen a büntetőeljárás 2011. augusztus 3-án indult meg, miután M. Mátyást elcsalták lakásáról, az erdőben bántalmazták, elvették értékeit, és egy előre kiásott gödörbe vetették. („Guggoló pózban tettek bele. Hallottam, hogy a szerb azt mondta társának, ezt a katonaságnál tanulta. Így megnehezedik a föld, és lassan megfullad az áldozat, ráadásul akkor is szorul nyakán a hurok, ha felállni és menekülni akar” – mesélte nekem később a szovátai férfi.)

A megkötözött, nyakig elföldelt férfinak csodával határos módon sikerült kiszabadulnia, majd kimenekülnie a csepeli erdőből. Feljelentést tett, és az ügy vizsgálata során derült fény a két súlyosabb bűncselekményre. Bár Szerbia először tagadta, hogy a banda vezetője szerb állampolgár lenne, Ivica Dacsics akkori szerb belügyminiszter később arról beszélt: a gyanúsított férfi 1973-ban született a vajdasági Verbászon, hazájában már tíz-egynéhány alkalommal elítélték okirat-hamisítás, autólopás, rablás és más bűncselekmény miatt. Magyarországi elfogása idején is körözte őt a szerb rendőrség, mert számos bűncselekményt követett el, és megszökött a nagybecskereki börtönből. A belügyminiszter azt is közölte, hogy a szökevény tizenhat különböző álnevet használt.

M. Mátyással sokat beszélgettem azokban a napokban. Sokáig látszott rajta az átélt borzalmak nyoma: bevérzett a szeme, és a nyakán is jó ideig ott maradtak a kötéllel való fojtogatás nyomai. Pszichológus segítségét kérte a Baptista Szeretetszolgálattól, mert az eset után nem tudott takaróval aludni – rendszerint azt álmodta, hogy éppen temetik be földdel. Ismerte a szerb férfit, jóban voltak – a gyerekeit többször elvitte moziba, egyszer pedig hajókirándulásra is. A szerb felesége néha kölcsön is kért tőle, de a pénzt mindig visszaadta. Tudták róla, mikor kap fizetést, és általában mennyit utal a munkaadó, ahol akkor már tíz éve dolgozott – a fizetésnapon hatvanezer forintért akarták megölni. Annak köszönheti életét, hogy a banda tagjai egymásban sem bíztak, és két kutya őrizetére bízták a nyakig beásott férfit, amíg mindannyian elmentek a legközelebbi bankautomatához a kártyájával.

– Soha nem féltem a haláltól, de most megtapasztaltam, hogy utolsó pillanataiban az ember mindent elkövet, hogy mentse az életét. Amint eszméletemhez jutottam, azonnal elkaptam a kötelet, nehogy meghaljak – emlékezett vissza a férfi, akit többször is fejbe rúgták, miközben fojtogatták. – Egyáltalán nem zavartak a rúgások, mert az életemért, oxigénért harcoltam. Hol elvesztettem az eszméletemet, hol magamhoz tértem – mesélte.

Az is megdöbbentő volt, ami menekülése után történt: a sáros, véres férfi hiába könyörgött az úton az embereknek, hogy adjanak neki egy telefont, amellyel felhívhatja a rendőrséget, aznap véletlenül mindenki otthon felejtette a mobilját. Végül egy boltban engedték meg neki a telefonálást.

A férfi a vele történt szörnyűségek ellenére másnap már bement dolgozni, mert „meg kell élni valamiből”. Azzal vigasztalta magát, hogy kínjai és szenvedései nem voltak hiábavalók, mert legalább nem lesz több áldozat.

Egy évvel később meglátogattam a családot a baptisták által bérelt lakásban. A szovátai születésű férfi arról beszélt, sikerült feldolgoznia a tragédiát, de például ha HÉV-re ül, és a szerelvény a csepeli erdő közelébe ér, nagyon rosszul érzi magát. Egy másik dolog, ami megmaradt az esetből, hogy már nem tud bízni az emberekben. Az is zavarta, hogy a nyomozás során szerinte indokolatlanul sokszor hívták be, látszólag lényegtelen kérdéseket feltéve neki: milyen színű volt a papucsa, és hány méterre volt az előre kiásott gödör a hajléktalanok viskójától. A bíróság folyosóján többször találkozott a vádlottak egy részének népes rokonságával is, akik megfenyegették. A rokonok megtudhatták az édesanyja telefonszámát is, mert heteken keresztül zaklatták ismeretlen hívószámról.

A magyar igazságszolgáltatás malmai nem őrölnek túl gyorsan – az elsőfokú ítéletre tavaly májusban került sor. Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték az elsőrendű vádlottat, vagyis a szerb férfit – ez azt jelenti, hogy legkorábban negyven év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. Terjedelmes a lista: előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel több emberen, védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett gyilkosságban, emberölés előkészületében, magánlaksértésben, testi sértésben, személyi szabadság megsértésében, kifosztásban, kábítószer-kereskedelemben és -birtoklásban, lopás kísérletében és kényszerítésben találta bűnösnek a bíróság. A bűnbandából összesen kilencen álltak bíróság elé, a másodrendű vádlott szintén életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott, a harmadrendű megúszta tizenhárom évvel. Végig sem hallgatták a bíró indoklását, elhagyták a termet – ügyvédeik később fellebbeztek a szerintük túl szigorú ítélet ellen.

A halálbrigád tagjai idén április végén álltak ismét bíróság elé, amikor a Fővárosi Ítélőtáblán elkezdődött a másodfokú büntetőper, melynek végére e hét szerdán tettek pontot. Erre már M. Mátyásnak nem kellett mennie, és ezt cseppet sem bánja. Azt mondja, végképp túltette magát a történteken, nem akar ezzel többet foglalkozni. Azt viszont lényegesnek találta kihangsúlyozni, hogy azóta minden percet ajándéknak él meg – ez a lehetőség a többi áldozatnak sajnos nem adatott meg.