Romaoktatás: éretlenségi bizonyítvány

Értelmetlenek azok a fejlesztési programok, amelyek a romák vélt nemzetiségi sajátosságait célozzák.

Tápiószőlős, református általános iskola. Az épület kifejezetten rendezettnek tűnik. Ahogy kalauzunkkal, az iskolaigazgatóval belépünk néhány osztályterembe, a rendbontásnak semmi nyoma, sőt mindenhol varázsütésszerűen áll föl minden diák a padból. Bár hivatalos statisztikák természetesen nincsenek a tanulók etnikai hovatartozásáról, becslésünk szerint majdnem felük roma lehet. Szegregáció itt nem létezik, a vezető azonban nem titkolja a nehézségeket.

– Tanulóink kétharmada hátrányos helyzetű, romák, nem romák vegyesen. Erre tevődnek rá az otthonról hozott kulturális különbségek – mondja Szegedi György igazgató. – Nagy problémát jelent például a szülőkkel való kapcsolattartás. Alig jön valaki szülői értekezletre, fogadóórára, iskolai rendezvényekre. Viszont nincs olyan tapasztalatom, hogy e tekintetben különbözőképpen viselkednének a cigány és a nem cigány szülők.

Az igazgató szerint a jelenlegi szülői generációval nehezebb az együttműködés, mint korábban, és ez a helyzet inkább romlani fog az eljövendő években. A mostani roma családok egy része „a munka világától távolra került”. Ha elvégezték is az általános iskolát, és ha tovább tanultak is valamilyen középfokú iskolában, kevés esetben van olyan szakmájuk, amellyel sikeresen el tudnának helyezkedni. Mindez azt okozza, hogy a gyerekek előtt nincs példa, nem látják nap mint nap, hogy a szüleik reggel munkába indulnak, majd délután hazatérnek, és megbeszélik a nap tapasztalatait. Minthogy soha vagy csak nagyon régen dolgoztak, nem tudják elképzelni, hogy valójában hogyan néz ki egy üzem belülről, és miből áll az alkalmazottak munkája. Sokszor pedig e hiányos tudásuk miatt tartják távol a gyermekeiket olyan foglalkozástól, amely esetleg tisztes megélhetést biztosítana számukra.

– Vallási alapokon nyugvó iskola lévén a bibliai tanítás is megtiltja nekünk, hogy bármiféle különbséget tegyünk a tanulók között származásuk alapján. De nincs is lényeges különbség sem a tanulmányi eredményben, sem a magatartásban. Az iskolában minden rendelkezésre áll a roma és a nem roma gyerekek számára – folytatja az igazgató. – A probléma a családi háttérben van. Igyekszünk együttműködni a családsegítő szolgálattal és civil szervezetekkel is, de hiányoznak a minták. Sok családban nincs is az életnek ritmusa, az éjszaka és a nappal összefolyik számukra. A gyerekek nem szokják meg, hogy feladataikat rendszeresen, időre kell megcsinálniuk. Emiatt gyakoriak a késések, az igazolatlan távollétek. És ezeknek nincs következményük a családon belül.

A tápiószőlősi iskola eredményei kiemelkedőek, hiszen az elmúlt években gyakorlatilag minden tanulójuk, függetlenül etnikai hovatartozásától, tizenhat éves koráig elvégezte a nyolc osztályt. Ennek az az oka, hogy az iskola nemcsak tanít, de fejleszti is a gyerekek képességeit.

– Nyilvánvalóan ha nem fognánk a kezüket, nem szerveznénk folyamatosan készségfejlesztő és felzárkóztató foglalkozásokat, és a nevelőtestületet nem készítettük volna föl, úgymond nem érzékenyítettük volna a problémák kezelésére, sokkal rosszabbak lennének az eredményeink – így Szegedi György.

Az igazgató szerint az iskolában nem tapasztalható romák és nem romák között konfliktus. Ugyanakkor a családok közötti viszálykodás gyakran beszűrődik az iskola falain belülre is. A tanulók (és családjuk) többsége hátrányos helyzetű, magyarul szegény. A nehéz körülmények között élők között gyakoribbak az összetűzések, és ez alól a gyerekek sem tudják kivonni magukat. Az iskolában tapasztalható konfliktusok zöme is az efféle szociális hátterű veszekedésekre vezethető vissza, és ezek megoldása nem hárulhat kizárólag a tantestületre.

– Egy egészséges tanári karban nem lehet jelen a megkülönböztetés és az előítélet, de kétségtelenül jelen vannak e nézetek az országban. Gyakran egy-egy, a társadalmi normákat nem tisztelő család viselkedése miatt alakulnak ki az egész társadalmi csoportot megbélyegző sztereotípiák. Ha azonban a nevelőtestület ismeri a roma közösség szokásait, kultúráját, és ennek megfelelően értékeli a gyerek viselkedését, hozzáállását, az megkönnyíti a problémák rendezését. Mindkét oldalról kell a közeledés – vallja az iskolavezető. – Nem akarom letagadni, vannak kudarcaink is. Tetten érhető sokszor, hogy a tanulásnak, tudásnak nem mindenhol van meg az értéke. Vannak azonban olyan családok is, amelyekben a szülők fontosnak tartják, hogy a gyerek kitűnjön, különb legyen, jobban éljen, mint ők. Ha ezt a meglévő motivációt erősíti a tanár, van lehetőség előrelépésre. A roma családok körében a hangszeres zenei és a sporttanulmányok bírnak a legnagyobb presztízzsel.

Tápiószőlősről minden évben küldenek végzős tanulókat az Arany János tehetséggondozó programba. Ennek célja, hogy támogassa a kistelepüléseken élő, szociálisan rászoruló tehetséges diákokat, akiknek anyagi okokból egyébként nem lenne esélyük arra, hogy gimnáziumban tanulhassanak tovább. A programba kerülés együtt jár a családtól távoli, bentlakásos kollégiumi léttel. Szegedi György elmondja, hogy meglehetősen vegyesek a tapasztalataik, mert a programba bejuttatott roma diákok egy része hamar kimarad az iskolából. Szerinte ennek fő oka éppen a bentlakásos jelleg, a családok nem akarják, hogy gyermeküket kiemeljék a közösségből.

– Minél szegényebb családba születik egy gyerek, annál nehezebb dolga van az életben. Ez ugyanúgy igaz az oktatási rendszerre, mint az élet bármely más területére. Ezt azért fontos leszögezni, mert a szegénység és a romák helyzete elválaszthatatlan egymástól. Magyarországon a szegények negyven százaléka roma, és a romák nyolcvan százaléka szegény. Ezenfelül azonban romának lenni nehezebb, mint nem roma szegénynek – mondja Kézdi Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének (MTA KTI) tudományos főmunkatársa, aki szerzőtársával, Kertesi Gáborral együtt sok éve kutatja a cigány fiatalok helyzetét, összefoglaló tanulmányuk az MTA honlapján olvasható. – A húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest jelentős fejlődés történt: ma több roma tanuló végzi el a középiskolát, többen mennek gimnáziumba, és többen érettségiznek. Jelentős felzárkózást látunk tehát.

Amíg korábban elenyészően kevesen tették le az érettségit, és szinte egyáltalán nem volt egyetemi továbbtanulás, addig a mai roma fiatalok csaknem egynegyede érettségizik (többségük szakközépiskolában). Az egyetemre, főiskolára felvett roma fiatalok aránya pedig négy-öt százalék. Utóbbi hányad viszont lemaradt a többségi társadalomhoz képest. Ennek oka, hogy az egyetemisták aránya a nem romák között jóval nagyobb mértékben nőtt, mint a romák között.

A kutató szerint tehát a cigányok oktatási helyzete ma nem rosszabb, sőt sok szempontból jobb, mint két évtizede. Még mindig vannak azonban jelentős különbségek. Míg a jó képességű nem roma végzős általános iskolások többsége gimnáziumba megy (ahonnan aztán a nagy részük továbbtanul), addig a hasonlóan jó képességű romák inkább szakközépbe mennek. Ennek főként gazdasági okai vannak. A cigány gyerekek szülei és részben tanáraik sokszor úgy gondolják, hogy nem lesznek képesek a gimnáziumi (és esetlegesen az egyetemi) tanulmányokat finanszírozni. Ezért különösen csábítónak tetszhet a szakközépiskola (szakgimnázium), ahol szakmát is tanul a gyerek, bár feleakkora esélye lesz a továbbtanulásra. A közepes képességű roma és nem roma tanulók esetében hasonló jelenségek figyelhetők meg: a nem roma szakközépbe, a roma szakmunkásképzőbe megy tipikusan. Tehát a fejlődés dacára a cigányok relatív lemaradása a nem romákhoz képest az oktatás azon területein (érettségi, egyetem), amelyek manapság az igazi kitörés lehetőségét kínálnák, egyenesen nőtt.

A kutatók megfogalmazása szerint a család szegénysége továbböröklődik a gyerek sokszor gyenge iskolai teljesítményébe. A folyamat hátterében megbújó tényezők egy része egyértelműen gazdasági jellegű. Másik része a szülők iskolázatlanságára vezethető vissza. Nincsenek könyveik, ritkábban mesélnek a gyermeknek. A szülők nyelvhasználata szegényesebb: nyelvészek kimutatták, hogy a szegény szülők kisebb szókincset, kevesebb jelzőt, módosítószót használnak, ami kihat gyermekeik iskolaérettségére. A szegénységben élő gyermekek általában kevesebb időt töltenek megszokott mikrokörnyezetükön kívül. Itt nem külföldre kell gondolni, hanem a szűk lakókörzeten kívülre.

– Egy régi vizsgálatban kollégáinknak elmondták, hogy a VIII. kerületi, azóta bezárt Erdélyi utcai (ma Bauer Sándor utca – M. Cs.) általános iskola tanulóinak fele még sohasem járt a két kilométerre lévő Dunánál – folytatja Kertesi Gábor. – Úgy kell ezt elképzelni, mint az edzés hiányát. Ha sosem futok, nem fogok tudni sokat és gyorsan futni. Ha a gyerek nem kap impulzusokat fiatalon, például ismeretlen tájak megismerésével, nehezebben alakul ki a kritikus gondolkodásra való képessége.

Kérdés, hogy a roma gyermekek otthoni tanításának hiányosságaiért, a mentális képességeik fejlődéséhez elengedhetetlen ingerek elmaradásáért mennyire okolható a szegénység, és – legyen bármennyire is szentségtörő – mennyiben tehetők felelőssé ezért a szülők. Kézdi Gábor véleménye szerint könnyen lehet, hogy sok szülő azért viszi ritkábban például orvoshoz a gyerekét, mert korábban negatív reakciókkal találkozott, és ezt úgy értelmezte magában, hogy cigánysága miatt érte a diszkrimináció. Ugyanakkor a gyermekeik érdekében elvárható a szülőktől, hogy ellenérzéseiken felülemelkedve megadják nekik, ami egyértelműen a javukat szolgálja.

A gazdasági helyzet erőteljesen meghatározza a gyermek családjában érzékelhető kognitív, inspiráló impulzusok és érzelmi ingerek alakulását (ez utóbbiak az érzelmi biztonságot, a szeretetet jelentik). A vizsgálatok szerint végletes különbségek vannak a gondolkodás fejlődésére ható effektusokban a szegény és a gazdag családok között. Ezen eltérések nagyobbak, mint ha skandináv és fekete-afrikai országokat vetnénk össze.

– Az, hogy a roma szegények mutatói nem különböznek az egyéb etnikumú szegényekéitől, arra utal, hogy teljesen értelmetlenek azok a fejlesztési programok, amelyek a romák valamely vélt nemzetiségi sajátosságait célozzák – érvel Kertesi Gábor. – A szegény roma szülők nem csinálnak semmi különöset a gyermekükkel, csak azt, amit a világon minden szegény. Nem tudják megadni neki azt, amihez nem rendelkeznek pénzzel, tudással. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a cigányokat segítő programok értelmetlenek. Hiába nem a cigány identitásuk a hátrányos helyzetük fő okozója, ha a program jobbít az életükön, akkor nem haszontalan, akár romafókuszú, akár nem.

– A cigányság oktatási nehézségei nem válnak érthetővé, ha egy kalap alá veszünk minden romát, hiszen e népcsoport is differenciált, különböző rétegekre tagolódik – mondta érdeklődésünkre Póczik Szilveszter, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa. – Ezért a tanulási nehézségek okait réteg-hovatartozás szerint lehet csak vizsgálni. A cigány telepeken mélyszegénységben élő roma családok kulturális és intellektuális színvonala meglehetősen alacsony. Ez egyrészt gazdasági tényezőkre vezethető vissza, másrészt a társadalmi tőke nemzedékek óta halmozódó hiányosságai miatt alakult így. A társadalmi tőke vagyonok, képességek, igények és elvárások összessége, amely egy személyt vagy csoportot társadalmi hasznossága és illeszkedési képessége tekintetében jellemez. Magas szintje az integrációt vagy felzárkózást segíti, hiánya azonban nagyban gátolja azt – mondja Póczik Szilveszter. A társadalmi tőke hiánya vagy gyengesége tükröződik az iskolai teljesítmény gyengeségében is. A családi háttér igénytelensége a gyermekek önmagukkal szemben támasztott elvárásait is alacsony szintre állítja be. A gyermek öt-hat éves korára többnyire eldől, milyen értékeket követ majd egész életében. Ezért kiemelten fontosak a bölcsődei, óvodai életkorban történő beavatkozások. A nevelés állami intézményei, ha nem is teljesen, bizonyos mértékben pótolhatják az otthoni szocializáció hiányosságait.

A társadalomkutató szerint az iskolaérettség vizsgálatakor számos cigány kisgyermek bizonyul értelmi fogyatékosnak, holott sokuk csupán az otthoni ingerszegény környezet miatt teljesít rosszul. Persze az átlagnál itt valóban magasabb a fogyatékkal született gyermekek száma is, ami a szegénységkultúrára, a gyakran gyermekkorú anyák terhesség alatti felelőtlen magatartására, például a dohány-, alkohol- és drogfogyasztásra vezethető vissza. Ez nemcsak az egészségi állapotban, de a csökkent kreativitásban, figyelemzavarban, hiperaktivitásban és más olyan viselkedészavarban, például agresszivitásban is megnyilvánulhat, ami arra sarkallja az iskolát, hogy próbáljon szabadulni a problémás gyermektől.

De vajon e problémák pusztán gazdasági jellegűek (a végletes szegénységből következnek), vagy az etnikai különbségek is szerepet játszanak kialakulásukban?

– Magyarországon a mélyszegénység nagyrészt a cigányokat érinti, így e két tényező nehezen elválasztható. Az oktatási nehézségek leginkább a szociális helyzetben gyökereznek, ugyanakkor jelentős lehet az etnokulturális tényezők hatása is. A cigány családokban alacsony az iskolai tanulás és előmenetel értéke – állítja Póczik Szilveszter. – A cigányok hagyományosan igyekeztek elzárkózni a többségi társadalom értékrendszerétől és intézményeitől. A sok gyerek nagyobb számú munkaerőt jelentett a családi gazdálkodásban, és garantálta az idősek túlélését, valamint a közösség és szokásrendje fennmaradását. A jól tanuló gyermeket, ha gimnáziumba, esetleg később a felsőoktatásba törekszik, még ma is gyakran renegátnak tekintik. Ő már „nadrágos ember”, aki a többségi társadalom szokásaihoz és értékeihez igazodik. Ezért egyes cigány családok tudatosan vagy megszokásból gátolják gyermekeik kiemelkedését, hiszen attól tartanak, hogy elhagyva – sőt gyakran megtagadva – a közösséget egyaránt elvesznek mint jövedelemtermelő és hagyományfenntartó.

Több mint két évtizeddel ezelőtt, amikor még a mainál is jóval kisebb arányban tanultak tovább gimnáziumban és szereztek érettségit a cigány diákok, Pécsen megalapították az ország (és a kontinens) egyetlen roma nemzetiségi gimnáziumát, a Gandhi Gimnáziumot. Bár az igazgató is hangsúlyozza, hogy az alapítás óta történt fejlődés, ez korántsem jelenti azt, hogy a problémák megszűntek volna.

A gimnázium első éveiben az akkor még hatosztályos intézmény tanárai járták a vidéket, és az általános iskolákban keresték a tehetséges gyerekeket. A hat évfolyamos rendszer az igazgató szerint nagy fontossággal bírt, hiszen így az általános iskola hatodik évfolyama után egyből a gimnáziumban tanulhattak tovább a gyerekek, és nem várták meg, míg a teljesítményük a hetedik-nyolcadik osztályban menetrendszerűen visszaesik. A Gandhiban az első két évben pótolhatták a diákok kompetenciabeli hiányosságait (például az olvasási nehézségeket).

Ottjártunkkor néhány tanulót megkérdeztünk, hogy az érettségi után hova készülnek továbbtanulni. Egy lány fogászasszisztens szeretne lenni, de ha oda nem veszik föl, fodrász lesz. Fiú osztálytársa közgazdaságtant akar tanulni, az ő padtársa hegesztőnek megy „szakmába”. A gimnázium lépcsőházának falán az iskola dicsőségei: azok a volt hallgatók, akik sikeresen továbbtanultak. Van közöttük nyelvszakon PhD fokozatot szerzett hölgy, de programozó és ápoló is. A folyosón két fiú jön szembe egy katona kíséretében. Utóbbi katonai ismereteket tanít a két srácnak, egy társuk hiányzik, összesen hárman vették föl ezt a tárgyat. Éppen alaki gyakorlatokat próbálnak. A tornacsarnok kifejezetten látványos, a legtöbb magyar középiskola örömmel elfogadná. Elektronikus eredményjelző és tribün is tartozik hozzá a nézők számára.

Déri Ildikó igazgatónő emlékezete szerint az eső évfolyamra felvett 56 gyerek harmada érettségizett le, és ma is hasonló az arány a nagyjából háromszorosra növekedett létszám mellett. Mint elmondta, csak az egyéni élethelyzetek alapos vizsgálatával lehetne felderíteni azokat az okokat, amelyek miatt a hatéves gimnázium a gyerekek jelentős részét annak ellenére sem tudta az érettségiig az iskolában tartani, hogy viszonylag korán kiemelték őket korábbi közegükből. Amíg tizennyolc év volt a tankötelezettség felső határa, valamivel jobb volt az érettségizők aránya, de mostanra újra visszaesett.

– Akkor is voltak „fantomgyerekek”, akik bár tanulói jogviszonnyal rendelkeztek, a valóságban nem igazán látogatták az iskolát. Sokan korai gyermekvállalás miatt magántanulók lesznek, de ennek feltételeit aztán általában nem teljesítik. Megint csak hiányzik az a környezet, amely ilyen helyzetben esetleg egy másik családból származó magántanuló gyerek esélyeit biztosítja arra, hogy a művészeti vagy sportkarrier mellett is el tudja végezni a középiskolát – mondja az igazgató. – Az érettségizettek fele tanul tovább, de nem mindannyian egyetemre, főiskolára mennek. Sokan inkább az OKJ-s (Országos képzési jegyzék) szakképzéseket választják. Népszerűek az alacsonyabb pontszámot igénylő szakok, például a szociális munkás, óvónő, tanító, de egészségügyi és agrárpályán is többen gondolkodnak.

Ez azonban nem jelenti azt, teszi hozzá az igazgató, hogy ők mindannyian képesítést is szereznek a választott pályán. Míg ugyanis gimnazista korukban erősen támogatott közegben tanulhatnak, addig az érettségi után már jórészt magukat kell ellátniuk. A szülők a legritkább esetben tudnak anyagilag segíteni, a fiatalok pedig az ismert zárt közösségből kiszakítva gyakran elbizonytalanodnak. Emiatt sokan inkább az azonnali jövedelemszerzéssel kecsegtető lehetőségeket választják, a tanulást pedig abbahagyják. Az is gyakori, hogy bár tavasszal felvesznek valakit, nyár végére meggondolja magát, és el sem kezdi a képzést. A nem cigány fiatalok divatos külsőségeit (ruhát, ékszert, okostelefont) csak úgy tudják ők is birtokolni, ha dolgoznak. A legtöbben – ahogy a többségi társadalom hasonló cipőben járó tagjai is – a külföldi állásokat keresik.

– A gandhis végzettek első generációjának nagy része külföldön van. Kiterjedt kapcsolati háló működik közöttük, amelyet a szoros nagycsaládi kötelékek tovább erősítenek. Gyakorlatilag mindenkinek van olyan rokona, aki Angliában vagy másutt dolgozik, és az ő példáját követve igyekeznek a fiatalok is ott munkát vállalni – tartja Déri Ildikó. – A szegénység rányomja a bélyegét egész gondolkodásukra. Beléjük ivódik, hogy minél előbb pénzt kell keresni. Ha megkérdezzük valamelyik tizennyolc éves diákunkat, aki a tizedik osztályban ül, és a kiiratkozás mellett döntött, akkor azt fogja mondani, hogy elegem van, Ildi néni, nem akarok maradni, pénzt akarok keresni, a magam lábára akarok állni. Beláthatatlanul hosszúnak tűnik számukra az idő az érettségiig és pláne a felsőoktatás végéig. Az érettségi egyébként is elértéktelenedett már számukra is, hiszen tudják, hogy szakma nélkül nem sokat ér. Nem jellemző rájuk a hosszú távra való tervezés, mert nem így szocializálódtak. Az iskola ezt nagyon nehezen ellensúlyozhatja, hiszen hétvégére hazautaznak a gyerekek a családjukhoz. Próbálunk példaképeket, kiemelkedett cigány embereket mutatni számukra, de a mindennapi szorongató anyagi nélkülözés sokkal nagyobb erővel bír életükben.