Csak nálunk: Szent-Györgyi ismeretlen levele

Szent-Györgyi Albert ismeretlen – német nyelven, kézzel írt – levele Malinovszkij marsallnak.

A nagyrápolti nemesi előnevű Szent-Györgyi Albert Kertész Imrét leszámítva az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas, aki Magyarországon kaphatta meg a kitüntetést. Élete bővelkedett váratlan fordulatokban. Az első világháborúban kitüntetik bátorságáért, majd öncsonkítást követ el, hogy ne kelljen a fronton maradnia (nem egyszerűen életét féltette, hanem a háborút tartotta értelmetlennek). 1942-től a magyar antifasiszta ellenállás egyik fontos alakja, szimbolikus tett volt részéről, hogy a Népszava karácsonyi számában interjút adott Kállai Gyulának, az ekkor már illegális kommunista újságírónak. 1943 elején a magyar béketárgyalások előkészítésének érdekében Törökországba utazott, hogy kapcsolatot vehessen fel a brit hírszerzéssel. A Gestapo ellene indított nyomozása miatt neve egészen magas szinten is ismert volt, olyannyira, hogy 1943 tavaszán Hitler a Horthy Miklóssal történt klessheimi találkozás során a kormányzót felelősségre vonta.

A német megszállás után illegalitásba kényszerült, titokban többször tárgyalt Horthyval. Kruchina Viktor folyamőr századossal és másokkal ellenállási csoportot alakított, de a nyilas-hatalomátvétel után a sorozatos lebukások miatt már csak bujkálni tudott. 1944. október 10-én feleségével – Mr. és Mrs. Swensen néven – öt évre érvényes svéd útlevelet szerzett, majd egy Esterházy grófnővel együtt az Esterházy utcában, az Esterházy-palotában (ma Pollack Mihály tér 8., a Magyar Rádió épülete) rejtőzött el. Ralp W. Mossnak adott interjúja szerint „1945. február elején egy orosz járőr jelent meg ajtómban. Az angolul beszélő parancsnok fenyegetően kérdezte: hol van Szent-Györgyi Albert? Azt hittem, le akarnak tartóztatni. A nácik elől sikerült elmenekülnöm, most meg az oroszok akarnak elkapni.”

Szent-Györgyinek alapos oka volt félni. 1939-ben a finnek ellen viselt háború miatt nyilvánosan is elítélte a Szovjetuniót. 1940 januárjában annyira meghatotta a finnek hősies védekezése, hogy a háborús erőfeszítések támogatására és „az oroszok elleni tiltakozása” jeléül elküldte Nobel-díjának kétszáz grammos színarany érmét a Finn Vöröskeresztnek. Ezt a magyar kormány visszavásárolta, és a Budapest Történeti Múzeumban állította ki, ahonnan 1945-ben feltehetően éppen a szovjet csapatok rabolták el. Az sem volt számára életbiztosítás, hogy a szovjet biztonsági szervek korábbi akciói miatt a brit titkosszolgálat ügynökének tarthatták.

Ehhez képest sorsa meglepően pozitív fordulatot vett. Szent-Györgyi szerint „a szovjet külügyminiszter személyesen adott parancsot az orosz hadseregnek, hogy egy csapat katona keressen meg és vigyen biztonságos helyre. Hogy mi indította erre Molotovot, nem tudom – ebben bizonyára szerepet játszott tudományos hírnevem is. Valószínűleg arra gondolt, hogy egy tudósnak nem szabad a harcokban elpusztulnia, de az is benne volt, hogy politikailag hasznos lehetek számukra. […] Bár nagyon nehéz volt a közlekedés, az egész családot elköltöztették. Egy gépkocsikonvoj – három teherautó és több autó – vitt mindenkit. Malinovszkij marsall főhadiszállásán egy rendelkezésünkre bocsátott kis házban éltünk három hónapig, ahol személyzetet és jó ellátást is kaptunk. Ezután visszamehettünk Szegedre.”
Szent-Györgyi Albert begyűjtésében nyilvánvalóan elsődlegesen a vele ekkor baráti viszonyt ápoló Major Tamásnak, illetve Kállai Gyulának lehetett szerepe. Rajtuk keresztül merülhetett fel személye a kommunista párt politikusainak, akik ekkor komoly áldozatokra is hajlandók voltak azért, hogy egy később „társutasként” felhasználhatónak tűnő értelmiségi támogatását megszerezzék. Az alábbi, kézzel írt, német nyelvű (!), feltehetően 1945. február 11-ei levélnek ezek a körülmények adták a hátteret.

Malinovszkij Marsall Úrnak!
Excellenciás Úr!

Először is szívélyesen köszönöm Önnek a szegedi utat. Nagy örömömre ott váratlanul találkozhattam lányommal, aki esetében attól tartottam, hogy Budára szorult, és ott elpusztult. Így aggodalmak nélkül szentelhetem magamat Moszkvában munkámnak.
Sajnos asszisztensem most nem jöhetett velem. Ő és nejem remélik, hogy hamarosan lesz lehetőségük, és találnak lehetőséget az utazásra, hogy engem kövessenek.
Szegeden az egyetem rektora arra kért, hogy a mellékelt levelet adjam át Önnek. Magam írtam rá néhány professzor címét. Ők tudni fogják más professzorok elérhetőségét. Az egyetem nagyon nehezen tud működni professzorai nélkül. Mivel a helyzet Budapesten nagyon nehéz, engedje meg számomra, hogy azt javasoljam Önnek, hogy a magyar kultúra, művészet és tudomány legnevesebb képviselőit mentse meg. Ez nem sok fáradságot és áldozatot jelentene. Azt gondolom, hogy ezeket a személyeket családjukkal együtt egy nagy és jó állapotú, őrzött épületben kellene összegyűjteni és élelmezni. Javaslom, hogy ezzel az akcióval Major Tamást bízzák meg, és számára biztosítsák a szükséges eszközöket. Major a kommunista párt központi bizottságának kiváló tagja, jó művész (rendező), jól ismeri a magyar művészvilágot és a legkiválóbb művészeket. Ezen az úton ez az akció nagy és fontos szimpátiákat biztosítana a kommunista pártnak is.
Végül elő szeretném terjeszteni azt a kérésemet, hogy amennyiben moszkvai utam Debrecenen keresztül vezetne, akkor egy-két napot eltölthessek ebben a városban, amennyiben ez nem okoz nehézségeket. Ott beszélnék a kormány néhány tagjával annak érdekében, hogy véleményt alkothassak róluk. Rákosi urat is meg kívánom ismerni.
Baráti üdvözlettel:
Szent-Györgyi Albert
P. S.: Major Tamás a Magyar Kommunista Párt budapesti irodájában lelhető fel.

Alulírott mint a Szegedi Tudományegyetem rektora arra kéri Marsall Urat, hogy kegyeskedjen a professzorok és rokonságuk kétszeri elszállításához Budapestről Szegedre részünkre két teherautót biztosítani.

A szegedi egyetem számos professzora jelenleg Budapesten tartózkodik. Mihamarabbi jelenlétük a Szegedi Tudományegyetemen a tudományos működés biztosításának érdekében sürgősen szükséges.
Annak érdekében, hogy a professzorok elszállítása lehetőleg rövid időn belül megtörténhessen, kívánatosnak látszik, hogy az egyetem egy képviselője Szegedről Budapestre utazzon, ezért kérjük, hogy amennyiben lehetséges, a két kért teherautó Szegedről induljon el.
Legmélyebb tisztelettel:
Dr. Hermann Egyed István rektor
Szeged, 1945. február 11.

[Kézzel a levélre Szent-Györgyi Albert a következő neveket írta.]

Prof. Sík Sándor [irodalomtörténész], piarista rendház;
Prof. Rusznyák István [belgyógyász], Svéd Vöröskereszt, Üllői út 32.;
Prof. Dávid Lajos [gyógyszerész], Banga Béla utca 18.;
Prof. Ábrahám Ambrus [zoológus], Horánszky utca 23.;
Prof. Batizfalvy János [nőgyógyász], Türr utca 8.

Első ráírás – baloldalt felül Malinovszkij marsall ezt írta 1945. február 15-én világoskék-lilára fakult tintával:

Szuszajkov e[lv]társ, kérem, rendelkezzék belátása szerint.
Malinovszkij

Ivan Zaharovics Szuszajkov vezérezredes a háború során alapvetően politikai ellenőrző funkciókat látott el. Ebben az időben a 2. Ukrán Front haditanácsának tagja, és elsődleges feladata a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány megszervezése és felügyelete volt. 1945. február 28-tól a Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökhelyettese lett.

Második ráírás – élénkkék tintával az első alatt:

Povetkin e[lv]társ (aláhúzva), kísérjék el a professzort Szegedre, hagyják ott lakni és a munkájával foglalkozni. Moszkvába egyelőre nem visszük.
Szuszajkov
1945. 02. 25.

Harmadik ráírás – zöld tintával a jobb felső sarokban:

A nyom[ozó] alakulat F[őnöké]nek. (aláhúzva)
Végrehajtani Szuszajkov vezérezredes határozata szerint.

Sík Sándor Kárpáti Aurél írónak küldött, dátum nélküli, de nyilvánvalóan 1945. februári levele eddig az egyetlen adalék arra, hogy Szent-Györgyi akciója sikerrel járt:

Kedves Aurél!

Nem tudunk találkozni egyelőre, mert az orosz vasútparancsnokság két teherkocsit bocsát a kedd reggel induló tehervonathoz a szegedi egyetem professzorai rendelkezésére, így hát mennem kell a többivel.

Közvetlen és korabeli források hiányában nem tudjuk eldönteni, hogy Szent-Györgyi mit is várt ebben az időszakban a szovjet politikától. Az 1970-es években adott interjúja szerint Budapesten a szovjet hadsereg atrocitásairól rendkívül erős impressziói voltak: „Az oroszok mindenfajta erőszakot elkövettek. Barbár hordaként, a legvisszataszítóbb módon viselkedtek – gyerekeket, kislányokat erőszakoltak meg. Az utcán lehetett látni, ahogy kislányokat kényszerítenek a földre, majd a katonák sorba álltak, hogy »szeretkezzenek« velük, mint az állatok. Mindent megsemmisítettek és mindent kiraboltak. Borzalmas volt.”

Korábban sem tett lakatot a szájára, 1945 nyarán, moszkvai tartózkodása során a szovjet atrocitásokról Vlagyimir Dekanozov külügyminiszter-helyettesnek is beszámolt, aki azonban ordítva kérte ki magának ezt.
A kommunistákhoz fűződő korábbi kapcsolatai miatt azonban bízott abban, hogy megmenthet másokat. Levele igazából ezzel a céllal íródott. Nyilvánvalóvá teszik ezt azok a megjegyzései, amelyek „jól őrzött épületről” és „megmentésről” szólnak: azt mégsem írhatta Malinovszkijnak, hogy szíveskedjen megfékezni a fővárosban garázdálkodó csapatait, és azt sem részletezhette, hogy mitől és miért van súlyos veszélyben a főváros ostromát éppen átélt civilek élete. Az a megjegyzése, hogy „meg szeretne ismerkedni” Rákosival, nyilván a politikai imázs számlájára írható. Figyelemre méltó levelének szuverén hangvétele – egyetlen olyan utalást sem tett, amiből meghunyászkodást lehetett volna kiolvasni. Ebbe a sorba illeszkedik nem sokkal későbbi elhatározása, amikor a kommunista párt informálisan megkereste azzal, hogy támogatná köztársasági elnöki kinevezését, ezt visszautasította.

Szent-Györgyi politikai karrierje szempontjából a Polgári Demokrata Párthoz kötődött, egy olyan politikai formációhoz, amely kezdettől fogva eléggé távolságtartóan viszonyult a kommunistákhoz. Utóbbiaknak összesen két komoly gesztust tett: részt vett a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság megalakításában, és 1946 júniusában, az MKP első kongresszusán rövid és a kor szokásaihoz képest visszafogott beszédet tartott. Több kérdésben, például az újrafegyverkezés ügyében hamar élesen szembekerült a kormányzattal. Szemben például a népi írókkal, akik ekkor még Rákosiért lelkendeztek, ő nem volt jó véleménnyel róla:

„Egy nemzeti ünnepen együtt ültem a kormány tagjaival az emelvényen. A szomszédom Rákosi volt. Röviddel azelőtt járt az Egyesült Államokban. Mindent megmutattak neki, amit fontos volt látni.
Miközben az elnök beszédet mondott, éreztem, hogy valaki kopogtat a vállamon. Rákosi volt. Valamit mondani akart nekem, ezért hátrahajoltam és figyeltem. »Voltam Amerikában – suttogta –, ott is láttam sovány lovat és rongyos embert. Ott sem minden fenékig tejfel, ahogyan beszélik.« Csak ezt akarta közölni velem. Szó szerint idéztem őt. Egészen paff voltam. Rákosi bizonyos értelemben őszinte ember volt. Kétségtelen, hogy minden mérce szerint kimerítette a bűnöző fogalmát, mégis az a típusú ember volt, aki ha nem muszáj, nem hazudik. Elhittem neki, hogy ő valójában csak a sovány lovat és a szakadt ruhás embert akarta észrevenni. […] Csak azt vesszük észre, amit észre akarunk venni.”

Nem sokkal később Szent-Györgyinek minden illúziója szertefoszlott. Ahogyan visszaemlékezésének magyarra le nem fordított részében írta: „Ez [azaz a kommunistákkal való együttműködés reménye] egy borzasztóan tragikus tévedés volt, végzetes következményekkel.”

Szent-Györgyi 1945 után alapvetően Ráth István vegyész barátjának támogatásából tudta finanszírozni szegedi kutatásait. Ketten vezették azt a vállalatot is, amely Magyarországon elsőként amerikai importból penicillint forgalmazott, majd önállóan gyártott – már csak ebből adódóan is konfrontálódtak a szovjet megszállás bizonyos következményeivel. Ráthot a magyar biztonsági szervek azonban egyszer csak elrabolták, miután a kommunista sajtó teljesen alaptalanul azzal vádolta meg, hogy a penicillingyártáson nyerészkedik (valójában a gyártáson minimális volt a haszon, és sokaknak ingyen is adtak gyógyszert). Az akció egyúttal a gyógyszergyárak államosításának előkészítését is szolgálta. Ez adta meg Szent-Györgyi számára a lökést ahhoz, hogy ne térjen vissza svájci útjáról. Itt is gondoskodott azonban arról, hogy barátját megmentse. Ultimátumot küldött a magyar külképviseletnek, hogy amennyiben Ráthot nem engedik szabadon, nemzetközi kapcsolatait felhasználva világméretű botrányt csinál. Ez hatott. Ráth Szent-Györgyi után utazhatott.

Szent-Györgyi Albert nem volt egyszerű személyiség. Élete során azonban önzetlen bátorságtól motiválva sorozatosan mentett embereket. Az itt közölt két levél ennek egy epizódjáról szól. 1947 után egy teljesen ismeretlen országban még egyszer komoly tudományos karriert tudott befutni, igaz, nem zökkenők nélkül. Itt sem állt be a mindenkori politika szolgálatába: a vietnami háború alatt rendezett vitája Teller Edével, amelynek során logikai érvekkel cáfolta meg a kormányzatot képviselő Fermi-díjas fizikust, hatalmas feltűnést keltett. Bár antikommunista maradt, nem zárkózott el a Magyarországgal történő kapcsolattartástól. Szerepet vállalt a magyar koronázási ékszerek hazajuttatásában, holott ez a gesztus egyáltalán nem volt népszerű az 1945 utáni magyar emigráció köreiben. 1978-ban tagja volt a Szent Korona átadására érkező amerikai delegációnak is.

Rövid ideig Budapesten, a XVIII. kerületben utca viselte nevét, amelyet 1953-ban a budapesti pártbizottság átnevezett Gerely utcára. Az indoklás így hangzott: „Nyugatra távozott kozmopolita tudós.” Bűnei lajstromát feltehetően amerikai alapítványi ösztöndíjai is növelték. Bizonyára véletlen, hogy Szent-Györgyi Albertről mind a mai napig nincs közterület elnevezve Budapesten.