Csicskasors: köztünk élő Isaurák

Egy felmérés szerint Magyarországon húszezernél is többen vannak a modern kori rabszolgák.

Csenge még mindig remeg. Biggyesztett ajakkal, térde körül a kezét összekulcsolva kuporog az ágy szélén. Látszik, hogy valaki megpróbálta „átalakítani”, kerek arcát egy rosszul megrajzolt szemöldök és kutyafuttában befestett foltos haj keretezi. A 18 éves lány csupán pár órája érkezett édesanyjával a Baptista Szeretetszolgálat egyik védett házába. Az intézményvezető rögtön figyelmeztet, ne számítsak rá, hogy megszólal, arra pedig végképp ne, hogy mesél is a vele történtekről.

Csenge azonban, miután rémült tekintetével alaposan végigmér, mégis beszélni kezd. A fiatal lány és anyja egy Borsod megyei településről érkezett. A család adósságba keveredett, így kerültek uzsorások karmai közé. Eleinte a nőknek házimunkát kellett végezniük, a család férfi tagjait pedig a ház körül dolgoztatták. Később munkahelyükön szerzett fizetésüket is elvették, megverték őket, ha nem „úgy viselkedtek, ahogyan kellett volna”. A végső döfést azon a napon kapták, amikor szellemi sérült lányukat eladták prostituáltnak Németországba.

– Először arról volt szó, hogy mosogatólánynak megyek. Aztán hamar kiderült, valójában mit is kell csinálnom – meséli maga elé mormolva Csenge.

A lányt időben sikerült kimenekíteni, a családot terrorizáló, uzsorázásból élő fiatal pár jelenleg börtönben van. Igaz, nem túl sokáig, csupán pár évet kaptak.

Utunk második állomása a szegénysorra vezet. Itt lakik Márta, aki néhány hete kezdett újra önálló életet. A nő kedvesen tessékel be bennünket kimondottan szerény hajlékába, amelyet három gyermekével oszt meg. A 31 éves csinos asszony pár éve még elégedett ember volt. Hányatott gyerekkora után végre közösen tervezték a jövőt egy férfival. A boldogság addig tartott, amíg férje meg nem csalta a nőt annak húgával. Ekkor költözött el Márta a közös házukból. A férfi ezt nem hagyta büntetlenül, és még mielőtt a láthatás engedélyezése vagy a különválás bármiféle procedúrája beindult volna, elrabolta közös fiúgyermeküket Mártától.

A nő teljes kétségbeesésében először ismerőseihez fordult segítségért. Egy kedves jóakaró rögtön nyújtotta is a kezét, cserébe csak azt kérte, Márta dolgozzon a szüleivel közös otthonában mint háztartási alkalmazott.

– Megígérte, hogy visszaszerzi a fiamat. Nekem pedig semmi más nem számított – mondta az asszony. Később kiderült, hogy a háztartási munka nem csak mosogatást és főzést jelentett. Mártát a család prostitúcióra kényszerítette, és sem a háztartás vezetéséért, sem pedig a szexuális szolgáltatásokért nem fizettek neki. A „kedves ismerős” tartotta a szavát, elhozta Mártához a fiát, így már gyerekeivel együtt volt kénytelen elviselni a sanyarú körülményeket.

– Bezártak minket egy szobába, felügyelet nélkül semmit sem tehettünk. De még mindig jobban jártunk, mint a másik lány, aki nyolc éve volt a foglyuk. Őt láncon tartották – idézi fel a nő.

A család egy véletlennek köszönhetően szabadult. Amikor a fogva tartók hosszabb időre távoztak, az asszonynak sikerült meglépnie. Pénz után kutatott a házban, és amit talált – tízezer forintot –, magával vitte, és odaadta egy környéken lakó férfinak, hogy kocsijával vigye el három gyerekével együtt – a két év során fogva tartójától született egy harmadik gyermeke is –, amilyen messzire csak tudja.

Amikor már biztonságba került, feljelentette kínzóit, így rabtársát is kimenekítette. Három éven át tartott a bírósági tárgyalás.

– Az első meghallgatásra a vádlottak harminc „családtaggal” érkeztek. Ha nincsenek mellettem a baptisták, valószínűleg nem merek egyedül bemenni és vallomást tenni, visszavonok mindent – emlékszik vissza Márta.

A férfi és szülei a történtek súlyához képest nem éppen szigorú, háromtól öt évig tartó börtönbüntetést kaptak.

A fenti történetek csupán kiragadott példák. A Global Slavery Index 167 országban végzett felmérése szerint összesen 45,8 millióan szenvedik el a modern kori rabszolgatartás valamilyen formáját. Ez főként az ázsiai térséget érinti, de meglepő módon Magyarország is „előkelő” helyet foglal el: a dicstelen lista 41. helyén végeztünk. Számszerűsítve: Magyarországon 22 500-an élnek rabszolgasorban. Ez jelenthet csicskáztatást, prostitúciót, adósrabszolgaságot, vagy érintheti azokat, akik emberkereskedők áldozataivá váltak itthon vagy külföldön – azaz minden olyan cselekedetet, amelyben egy személyt fogva tartója a tulajdonának tekint, és hatalmat gyakorol fölötte. Ez a magas szám nem helyi statisztikai adat, hanem egy ezerfős mintán alapuló kutatás eredménye, tehát nem a legpontosabb, így lehet kevesebb, de akár több is az érintettek száma.

– Egyetlen hazai, a bűnesetekre vonatkozó statisztika sem mutatja teljes valóságában a problémát, mert az ügyek legtöbb esetben rejtve maradnak, nem kerülnek bírósági szakaszba – hangsúlyozza Mihalkó Viktória, az Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület projektfelelőse. – A 22 500-as összesítés csupán becslés: interjúk és a kormányzatnak feltett kérdések alapján alakult ki.

Mihalkó Viktória szerint az egyértelműen kitetszik, hogy a rabszolgatartás leggyakoribb áldozatai a kisebbségek, az idősek, a gyerekek, a mélyszegénységben élők, a hajléktalanok és a menekültek. Ha pedig a nemi megoszlást nézzük, elsősorban a nők vannak kitéve ennek a fenyegetésnek. Magyarországon különösen veszélyeztetettek a gyermekvédelem alól (gyermekotthonból, nevelőintézetből) kikerülő fiatalok.

– Vagy eleve úgy kerülnek a szakellátásba, hogy már érintettek, vagy a társaikon keresztül válnak azzá – mondja Mihalkó, aki éveken át dolgozott nevelőként. – Az emberkereskedők általában megkörnyékezik az intézményeket, és ha egy-két lányt már be tudnak cserkészni prostituáltnak vagy ház körüli kényszermunkára, őket veszik rá, kényszerítik, hogy beszervezzék korábbi társaikat.

Ugyancsak elterjedt, már-már szokásosnak minősülő bűncselekmény az idősek kisemmizése és megalázása.

– Állandó jövedelmük van, amely ha alacsony is, minden hónapban érkezik. Többnyire valamilyen ingatlan is van a birtokukban, és a szóbeli fenyegetés is bőven elég ahhoz, hogy azt egy idő után átírják a zsarolók nevére – festi le a helyzetet a szakember, aki hozzáteszi, ha megfelelő a fizikai állapotuk, az időseket is dolgoztatják a földeken vagy a ház körül.

A szerényebb körülmények közül érkező külföldi munkakeresők is tökéletes célpontok. Ők sokszor azt sem tudják, pontosan hova mennek, és nyelvismeretük is erősen hiányos.

– Az emberkereskedők munkaközvetítőként lépnek fel, kihasználják elesettségüket, és már útközban elveszik személyi okmányaikat is.

Mihalkó Viktória tapasztalatai szerint ilyen esetekben hamis szerződéseket kötnek, és csak megérkezésük után derül ki, hogy teljesen más feltételekről, szállásról, fizetésről, étkezésről, munkáról van szó, mint ami a papíron volt. Az építőiparban, szolgáltatóiparban és a mezőgazdasági szektorban jellemző ez elsősorban.

– Közkedvelt módszer minél több országból válogatni az áldozatokat, hogy ne nagyon tudjanak kommunikálni egymással. Ami ebben a szektorban zajlik, például Dél-Európában, nagyon hasonló a történelmi rabszolgatartáshoz még akkor is, ha kapnak valamennyi, többnyire jelképes összegű fizetést.

Mihalkó Viktória szerint a fenti példához hasonló esetek felgöngyölítése általában akkor hatékony, ha több ország is érintett, és közösen lép fel ellene. A háztartási, ház körüli rabszolgaság viszont az egyik legnehezebben tetten érhető bűncselekmény. Az Anthropolis hosszú ideje foglalkozik az érintett csoportok és illetékesek felvilágosításával, hogy felismerhessék, ha valaki bajban van. Mert ez lenne a legfontosabb. A félelem körbeöleli a jelenséget, ez a rejtettség egyik oka. A fogságban tartott retteg szökése vagy vallomása következményeitől. Fél a részletekről beszélni, mivel Magyarországon sem tökéletes az áldozat- és tanúvédelem.

– Nem a rendőrségi bejelentéstől tartanak, hiszen azt anonim módon is meg lehet tenni, hanem a bírósági tanúvallomástól, amikor személyesen kell találkozniuk az elkövetővel, ami beláthatatlan következményekkel járhat számukra – mondja Mihalkó.

A hatékonyság növelése érdekében az Anthropolis szakmai fórumokon vizsgálja, milyen viszonyban vannak egymással a jelzőrendszer egyes elemei – többek között a rendőrség, a védőnők, a családsegítők. Tapasztalataikból az szűrhető le: ritka, hogy a védőnő, a rendőr és a családsegítő egy asztalhoz ülne, és közösen vizsgálna egy esetet.

– A felvilágosítás a nagyközönség számára is hasznos. A külvilág hajlamos az áldozathibáztatásra: „Biztos lett volna más lehetősége” vagy „miért nem ment el takarítani?” a jellemző reakció. Szomorú, hogy az emberekben nem az ülepszik le, hogy legtöbbször halmozottan hátrányos helyzetű emberekkel szemben elkövetett súlyos jogsértésekről van szó. Az áldozatok ráadásul függenek is fogva tartóiktól – összegez Mihalkó.

– Sokan nincsenek tisztában a rabszolgatartás fogalmával – ezt már De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem-ellenes programjának vezetője említi. – A csicskáztatás sok helyen bevett szokás. A rendőrök és a lakosok is tudnak róla, de inkább a falu bolondjának kiáltják ki az áldozatot ahelyett, hogy felismernék a problémát. Emellett pedig tartanak is bizonyos csoportoktól, amelyekkel jobb nem ujjat húzni. Sokszor a helyi vezetés is inkább szemet huny.

A szeretetszolgálat munkatársa szerint az is gondot jelent, hogy az érintettek nincsenek tisztában jogaikkal, és nem tudják, hogy volna segítség. Azok az áldozatok pedig, akik felismerik, hogy bajban vannak, de mélyszegénységben élnek, sokszor úgy vannak vele, hogy bántalmazójuknál legalább fedél van a fejük felett. Rengeteg a családi háttér nélküli hajléktalan a csicskáztatottak között.

– Ha viszont bíróság elé kerül az ügy, az igazságszolgáltatás is problémás – véli De Coll –, mert nem feltétlenül működnek a megoldást kínáló rendelkezések, testületek. Ilyen a nép ügyvédje kezdeményezés is, azaz a bizonyos esetekben térítésmentesen biztosított jogi segítség. Magyarországon a gyakorlat azt mutatja, hogy nem szokás a sértett tanú mellé ügyvédet kirendelni. Ha mégis van jogi képviselet egy áldozat mögött, és bizonyíték is, sok esetben még letöltendőt szabadságvesztést sem kap a bántalmazó, és ha kap is, csupán csekély időtartamút. Ezért is gondolom, hogy a bíróknak és az ügyészeknek is részt kellene venniük az érzékenyítő tréningeken, hogy jobban értsék a jelenséget – teszi hozzá De Coll.

Abban mindkét fenti szakember egyetért, hogy a bántalmazottak többsége csak a rehabilitáció szakaszában, tehát amikor már egészségesebb öntudattal bír, ismeri fel, hogy másfajta élet is lehetséges. Zömüket már gyermekkorban érte abúzus, amellyel lerombolták önbecsülésüket. Ezért fogadják el helyzetüket, és hiszik azt, hogy nem is érdemesek más bánásmódra.

(A cikk történeteiben szereplők nevét kérésükre megváltoztattuk.)