Futballvereségből forradalom Pesten

Nemegyszer vonult utcára a magyar csapat kudarcai miatt dühös tömeg az elmúlt száz évben.

Tizenhat évvel később kísértetiesen hasonlóan megismétlődtek az események: megint egy fölforgatott csapat, megint egy elveszített vb-döntő, megint dühös tömeg. Igaz, ezúttal sokkal nagyobb: már a Bernben 1954. július 4-én lejátszott NSZK–Magyarország-mérkőzést (3:2) követő órákban tüntetők verődtek össze Budapesten, akik újságokat égettek, és betörtek a rádió épületébe, mivel be akarták olvastatni a követelésüket, miszerint büntessék meg a nem várt teljesítményt nyújtó futballistákat és szövetségi kapitányukat, Sebes Gusztávot. Az akkor focialista forradalomként emlegetett és a hatóságok által évtizedekre elhallgatott eseménysorozat három napon át tartott. Megesett, hogy ezrek törtek-zúztak a világbajnoki ezüstérem okozta csalódás miatt a pesti utcákon; a tömeget nehézségek árán, karhatalommal tudták csak föloszlatni.

Bár a válogatottat még annál is nagyobb hivatalos ünnepi fogadtatásban akarták részesíteni, mint amikor nyolc hónappal korábban, a 6:3-as diadalt követően tértek haza Puskásék, ez természetesen elmaradt. Sőt míg Hegyeshalomnál az állami vezetők és az ott fölvonultatott emberek még azt hangoztatták, hogy nem haragszanak, addig a zavargások hírére a csapatot Tatán leszállították a vonatról, majd a játékosokat egyenként csempészték be a fővárosba.

A közvélemény ekkor is külső okokat keresett: van olyan egykori résztvevő, aki a mai napig állítja, hogy a magyarok ötven Mercedes gépkocsiért adták el a nyugatnémeteknek a meccset. Noha voltak letartóztatások, a focialista forradalomba végül csak Feleki László, a Népsport főszerkesztője bukott bele, mondván, a sajtó túlzott várakozásokat gerjesztett a vb előtt. Ugyanakkor az elveszített döntő nyomán a futballisták kiestek a politika kegyeiből, a hatalom onnantól fogva nem hordozta a tenyerén őket. (Ennek egyik látványos megnyilvánulása volt Grosics eltiltása, majd Budapestről való száműzése.) A tüntetések mindazonáltal ráébresztették egyfelől a tömeget az erejére, másrészt az államhatalmat arra, hogy mivel addig nem számítottak ilyesmire, képtelenek kezelni egy efféle szituációt. Következő összecsapásukra már más körülmények között, de az 1954-es tanulságokat talán némiképp mindkét részről levonva, 1956 októberében került sor.

A magyar futball hanyatlásával a körülötte lévő indulatok és fölfokozott várakozások is csillapodtak. Amikor 1973 júniusában a svéd Edström fejese nyomán eldőlt, hogy Magyarország immáron két egymást követő alkalommal nem vesz részt világbajnokságon, a tömeg elkeseredetten, szitkozódva elindult haza a Népstadionból, ám a kiesés csupán a sajtóban és a szakmai berkekben okozott földindulást.

Na meg Spiró György írt belőle egy remek novellát.