Így harcol Kurdisztán: pesmergák ideje

Függetlenségi vágyak és méregerős teák Kurdisztánban – Jelentés az iraki Kirkuknál húzódó frontvonalról

Cseh Zsombor
2016. 07. 03. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lassan elkészül a tea, ahogy a pattogó tűz felmelegíti az enyhén rozsdás kannát. A tűznél ötven év körüli, harcedzett férfiak ülnek fegyvereikre támaszkodva, és kedélyesen beszélgetnek. Tőlük pár méterre, homokzsákok fedezékében több tucat, régi gépkarabéllyal felszerelt katona kémleli a völgyekben megbújó piciny falvakat. Lágy esti szellő fúj, egyedül a zászló lobogását hallani. Utolsó nyugodt pillanatok: nappal ritkán történik bármi említésre méltó. Amint azonban leszáll az éj, megkezdődnek a támadások.

Az iraki frontvonalon vagyok, kurd pesmerga katonák körében, 25 kilométerre északnyugatra Kirkuk városától. Előttünk, alig fél óra járásnyira azokat a piciny falvakat már az Iszlám Állam (IÁ) uralja.

Pár órával ezt megelőzően egy fekete terepjáróval hagytuk el Erbílt, iraki Kurdisztán modern és nyüzsgő fővárosát. Déli irányban száguldottunk, miközben hangszórókból bömbölő kurd zene remegtette az ablaküvegeket. A főút két oldalán szántóföldek és gyárépületek sorjáztak, amelyek szélén pásztorok legeltették birkanyájukat, családok piknikeztek és kisgyerekek eregettek kurd zászlós sárkányokat. A gabonaföldeken túl égő tüzek a kirkuki kőolajmezők közelségét jelezték.

Szinte csak a hátsó üléssorra fektetett gépfegyverek emlékeztettek arra, hova is tartunk. Kísérőm a huszonkilenc éves, közel két méter magas és állandóan vidám Kejvan és a nála pár évvel idősebb unokatestvére, Farhad. Mindketten az Aszajes (a kurd hírszerzés és titkosszolgálat) biztonsági tisztjei. A híres felmenőkkel rendelkező és tipikus kurd nagycsaládban felnőtt Kejvannak főhadnagyi rangja mellett van civil élete is, amelyet azonban a háború miatt átmenetileg fel kellett függesztenie: jogot tanul az erbíli egyetemen, valamint négy cég tulajdonosa is.

Farhad komorabbnak látszott. Az elmúlt két évben vesztette el édesapját és bátyját – mindkettejüket az IÁ emberei lőtték le. Lehajtottunk a főútról. Kejvan hátranyúlt az egyik gépkarabélyért, ellenőrizte, majd ölébe fektette – de azért még rágyújtott egy szál cigarettára… Közeledtünk a frontvonalhoz.

A kétszer egy sávos, kanyargós úton biztonsági okok miatt továbbra is tartottuk a szédítő sebességet: így könnyebben ki lehet szúrni, ha valaki követ, vagy ellenséges szándékai vannak. Az egyik ellenőrző pontnál szerteszét heverő betondarabok emlékeztettek egy pár héttel korábbi eseményre, amikor bombákkal megrakott autóval az IÁ egyik embere hajtott az épületnek. Több pesmerga is életét vesztette. Elhagyva Dibisz városát csakhamar a harcok következtében teljesen elnéptelenedett, néhány házból álló Karadara faluba értünk. Ennek tőszomszédságában van a Kirkuk környéki 5-ös pesmerga szektor főparancsnokának, Kemal Kirkukinak hatalmas betonfallal és tornyokkal körülzárt főhadiszállása.

Kirkuki – a kurd parlament korábbi házelnöke, a Kurdisztáni Demokrata Párt vezetőségének tagja és a kurd régió PR-irodájának vezetője – már az 1970-es évek kurd függetlenségi mozgalmának is résztvevője volt, tizennyolc évesen be is börtönözték. Két éve jelentkezett, hogy felajánlja segítségét szülőföldje védelmében. Jelenleg egy 44 kilométeres frontszakaszon több mint húszezer pesmerga harcos tartozik a parancsnoksága alá. Közel egy héten keresztül az ő irányítása alatt járhattam be a front fontosabb szakaszait.

Minden napnak megvolt a menete: gyors eligazítás a főhadiszálláson, konvojjal látogatás a frontvonal különböző részein, majd bőséges vacsora után visszatérés a főhadiszállásra – és közben megszámlálhatatlanul sok kurd tea elfogyasztása…

A katonái körében hatalmas tiszteletnek örvendő, legendás pesmerga parancsnok tradicionális kurd ruhában, barátságos mosollyal köszönt. Puritán berendezésű szobájában még gyorsan elküld egy Facebook-üzenetet, majd ő is erős kurd teával kínál.

– Az IÁ emberei küldték a területünk fölé ezt a pumát, hogy felvételeket készítsen csapatmozgásainkról – meséli, amikor a sarokba állított, házilag barkácsolt drónról kérdezem. – Mi azonban lehoztuk a földre, majd a memóriakártyát kiszedve letöltöttük a felvételeket, és meghatároztuk az indítás pontos helyszínét. Ezután – kurd légierő híján – értesítettük az amerikaiakat, akik húsz perccel később porig bombázták az IÁ katonai állását.

Ilyesmit, teszi hozzá, már korábban is többször sikerült véghez vinniük. Máskor hírszerzési információk alapján csalták kelepcébe a dzsihadistákat. Átfogó nemzetközi támogatás hiányában a kurdok kénytelenek két éve ilyen megoldásokkal harcolni az Iszlám Állam ellen.

Miután 2014 júniusában az Iszlám Állam harcosai alig egy hét alatt elfoglalták Moszult, hamarosan a kurdok lakta területeket fenyegették. A dzsihadisták első támadására június 10-én került sor, és nyomban megkezdődött a menekültek százezreinek vándorlása az IÁ által elfoglalt területekről a biztonságos kurd területek felé. A teljes határ mentén mozgósították a kurd erőket. Az iszlamisták meglepetésszerű előretörése miatt azonban az első hat hónapban majdnem ezer pesmergát veszítettek a kurdok, sőt Erbíl is lőtávolságba került. Ma már azonban Kurdisztán biztonságos, ahogy ezt magam is megtapasztalhattam.

Mostanra bebizonyosodott, hogy a jelentős sikereket elérő pesmergák jelentik a leghatékonyabb erőt a dzsihadisták ellen. Soraikban férfiak és nők, fiatalok és idősek, hivatásosok és önkéntesek, muszlimok, keresztények és jezidik, kurdok és más népek fiai is harcolnak.

– Az elmúlt két évben, miközben az iraki hadsereg fegyvereit eldobálva menekült el az IÁ emberei elől, mi szinte minden komolyabb külső segítség nélkül harcoltunk – hangsúlyozza Kirkuki, miközben egy térképen megmutatja az elmúlt hónapok során lefolytatott, Skorpió I., II. és III. kódnevű hadműveletek eredményeit. – Sikerült visszaszorítanunk az IÁ-t, és visszafoglalnunk a történelmi Kurdisztán területét. A nemzetközi koalíció részeként azonban harcolunk tovább, hogy kiűzzük a dzsihadistákat azokról a területekről is, amelyek már nem tartoznak hagyományosan Kurdisztánhoz. De megszállni – teszi hozzá nyomatékosan – nem szándékozunk ezeket a helyeket.

Annak ellenére, hogy a kurdok harctéri tapasztalataik miatt bizalmatlanok az iraki katonákkal szemben, megpróbálnak együttműködni velük. A márciusban elindított, Moszul visszafoglalását célzó, jelenleg is zajló hadművelet támadó ékét jórészt az iraki hadsereg alakulatai alkotják.

– Bár vannak támadó pesmerga alakulatok az iraki csapatok mellett, a kurd erőknek főként támogatófunkciójuk van az irakiak mögött, elkerülendő az esetleges ellenséges beszivárgásokat – magyarázza Kirkuki. Azt azonban nem mulasztja el hozzáfűzni, hogy a pesmergák ennyi idő alatt sokkal eredményesebbek tudtak volna lenni.

– A tragikus brüsszeli és párizsi események bizonyítják, hogy az IÁ legyőzése nemcsak a kurdok, hanem mindannyiunk érdeke – mondja. – Éppen ezért az egész nemzetközi közösség felelőssége, hogy több fegyvert és felszerelést adjanak a kurd csapatoknak, az egyetlen ütőképes szárazföldi erőnek.

Az Egyesült Államok és az európai országok a támogató-kiképző és különleges műveleti egységeken kívül szárazföldi harcoló csapatokat, amelyekre pedig szakértők egész hada az IÁ legyőzésének egyetlen megoldásaként tekint, nem szándékoznak Irakba és Szíriába küldeni. De hogyan és milyen mértékben támogassa a nemzetközi közösség a kurdokat, hogy az a régióbeli hatalmak (Törökország, Irán), de legfőképpen az iraki kormány tiltakozását és félelmét ne váltsa ki?

Iraki Kurdisztán 1991 óta szinte teljes függetlenséget élvez, ám a bagdadi kormány igyekszik megakadályozni, hogy az erbíli kurd kormányzat jelentősebb katonai támogatást kapjon. Folyamatosan azért lobbiznak, hogy a kurdoknak szánt fegyverszállítmányok is rajtuk keresztül menjenek. Bagdad ugyanis attól fél, hogy a kurdok fokozottabb katonai támogatásával függetlenségi törekvéseik is erősödnek.

A termékeny Ninivei-síkságon, Moszultól 33 kilométerre északra helyezkedik el az utolsó kurd harcálláspont az Iszlám Állam iraki központja előtt. Az Aszajes itt állomásozó egyik különleges műveleti alakulatánál tett látogatásom során a saját szememmel győződhettem meg az egyes kurd egységek felszerelésbeli különbségéről. Miközben a speciális alakulatok a legmodernebb eszközökkel felszerelve, az amerikai erők közvetlen támogatásával hajtanak végre éjszakánként hajmeresztő akciókat az Iszlám Állam ellen, addig az átlagos harcoló alakulatoknak még az egységes egyenruhát és a megfelelő fegyverzetet sem tudják biztosítani. Sőt: az IÁ haditechnikailag náluk sokkal felszereltebb. Miközben a kurd erők nagy része az 1980–1988 közötti irak–iráni háborúban használt elavult fegyverekkel és jelentősebb nehéztüzérség nélkül harcol, addig a dzsihadisták a legmodernebb amerikai fegyvereket és katonai eszközöket használják.

– A YouTube tele van az IÁ propagandafilmjeivel, amelyeken a dzsihadisták amerikai tankokkal, járművekkel és nehézfegyverzettel vonulnak fel. Hogyan lehetséges az, hogy a kétmilliós Moszult pár nap alatt bevették, és modernebb fegyverekkel harcolnak, mint mi?! – teszi fel a kérdést Kirkuki, majd egyből meg is válaszolja. – A legtöbb fegyverszállítmány és katonai segítség az iraki hadsereg részére érkezik. Az iraki hadsereg azonban nem létezik. Az utcáról fogdossák össze az embereket, tiszti rangot és ruhát adva nekik, hogy harcoljanak az IÁ ellen a kezükbe adott amerikai fegyverekkel. S míg a dzsihadisták hajlandók bármikor feláldozni az életüket, addig az iraki katonák kerülnek minden olyan helyzetet, amelyben meghalhatnának. Ha ütközetre kerülne sor, vagy azonnal átállnának a másik oldalra, vagy elmenekülnének, hátrahagyva fegyvereiket. A legtöbb amerikai fegyverre úgy tettünk szert, hogy legyőztük a dzsihadistákat, és elvettük tőlük. Így, igaz, két közvetítőn keresztül, az amerikai fegyverszállítmányok mégiscsak eljutottak hozzánk – mondja Kemal Kirkuki ironikus félmosollyal. S bár nagyon hálásak azért, hogy az elmúlt évben nőtt az Egyesült Államok és az európai országok (Németország, Olaszország, Magyarország stb.) által szállított fegyverek száma, hangsúlyozzák, hogy ez még nem elegendő az IÁ teljes legyőzéséhez.

A hadműveletek mellett a visszafoglalt területek pacifikálása jelent nehézséget a pesmergák számára.

– A helyi szunnita arab lakosok nagy része támogatta az IÁ-t, és talán támogatja most is – magyarázza Kirkuki. – Szinte mindennap kapunk információkat olyan dzsihadistákról, akik menekültnek álcázva magukat próbálnak átjutni az ellenőrző pontjainkon, hogy öngyilkos merényletet kövessenek el, vagy telefonon jelentsenek a csapatmozgásainkról.

A kurdoknak közben gazdasági problémákkal is meg kell küzdeniük. Az általuk kitermelt kőolajat csak a bagdadi kormányon keresztül tudják értékesíteni.

– Miközben az iraki kormány örömmel fogadja a kőolajunkért járó bevételeket, alkotmányos kötelezettségei ellenére sem hajlandó továbbítani a 17 százalékos részünket – vázolja Kirkuki a jelenlegi gazdasági nehézségek fő okát. Ráadásul a kőolaj alacsony világpiaci ára tovább mélyíti a pénzügyi válságot. A kurd kormányzat lassan egy éve képtelen kifizetni a közalkalmazottakat és a pesmergákat, akik puszta hazaszeretetből harcolnak. A költséges háború mellett a kurdoknak továbbra is fent kell tartaniuk a belső rendet, ami a lassan kétmillió belső menekült jelenlétével egyre nehezebb – a közbeszédben azonban ennek ellenére sem említi senki a „menekültválság” szót.

Az elmúlt hónapokban a gazdasági válság következtében erősödő belpolitikai feszültség jeleként tüntetésekre került sor a kurd városokban. Gyorssegélyként a Pentagon április folyamán 415 millió dollárt ajánlott fel a pesmerga harcosok bérének kifizetésére.

A gazdasági válság másik okára egy ismert erbíli vállalkozó, Rebaz Zedbagi hívja fel a figyelmemet.

– 2004 és 2014 között hatalmas gazdasági növekedés zajlott. Rengeteg külföldi befektető érkezett a régióba. Erbílt sokan az új Dubajként emlegették. Az Iszlám Állam megjelenésével azonban sok külföldi cég vonult ki iraki Kurdisztánból.

Noha a kurdokat jelenleg leginkább a háború megnyerése és a gazdasági válság foglalkoztatja, egyre többen gondolnak az IÁ utáni időkre is. S természetesen a legfontosabbra: a független Kurdisztán létrejöttére.

Maszúd Barzani, az autonóm iraki Kurdisztán regionális kormányzatának elnöke 2014. július 3-án felkérte a parlamentet, hogy hozzon létre egy bizottságot az Iraktól való teljes elszakadásról szóló referendum előkészítésére. A 2005-ös iraki parlamenti választásokkal párhuzamosan tartott nem hivatalos népszavazás eredménye alapján – ekkor az iraki kurdok 98,98 százaléka támogatta a függetlenséget – a referendum kimenetele borítékolható lett volna. Az IÁ támadása azonban felülírta a politikai szándékokat.

Barzani 2016. február 3-án ismét a függetlenségről szóló referendum megtartására szólított fel. Ugyanakkor kiemelte, hogy a népszavazás nem jelenti az államiság azonnali kikiáltását, sokkal inkább a kurdok politikai szándékát és természetes joguk kinyilvánítását.

A kurd függetlenség megosztja a nemzetközi közösséget. Franciaországot, Szaúd-Arábiát és Izraelt leszámítva a kurdok legtöbb szövetségese – beleértve az Egyesült Államokat és Németországot is – nem támogatja a népszavazás megtartását. A nagy lélekszámú kurd kisebbséggel rendelkező Törökország és Irán is belpolitikai fenyegetést lát iraki Kurdisztán esetleges függetlenségében.

A politikai vezetés mellett több pesmerga parancsnok – köztük Kirkuki – is úgy véli, hogy a kurdok támogatása nem fejeződhet be az IÁ legyőzése után sem.

– Az önálló kurd állam létrehozása a régió stabilitásának kulcsa. Ne csodálkozzunk azon, hogy Irak és Szíria ennyire instabil! Mindkét ország határait külföldi hatalmak húzták meg az első világháborút követően, a vallási és etnikai határokra való tekintet nélkül. Belekényszerítettek minket egy olyan országba, amelyikhez sohasem tartoztunk. A legjobb megoldás az lenne, ha létrejönne három külön ország: egy a kurdoknak, egy a síitáknak és egy a szunnitáknak. Az elmúlt évtizedekben bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk irányítani a gazdaságunkat, politikai rendszerünket és hadseregünket. Történelmünk során egyszer sem indítottunk támadó háborút, mindig csak áldozatai voltunk a közel-keleti politikai és katonai eseményeknek. A nemzetközi jog értelmében, más népekhez hasonlóan, nekünk is jogunk van az önrendelkezésre és egy önálló országra.

Alig fejezi be a mondatot, amikor egyik törzstisztje lép oda hozzá, és fülébe súg valamit.

– Kérem, bocsásson meg, de mennem kell. Helyzet van a fronton.

Egy katonája rásegíti taktikai mellényét, miközben odakint, az esti szürkületben már indulásra készen vár a konvoj. Kézsérülése ellenére erősen megszorítja a kezem, majd beül parancsnoki autójába.

Amint az autók kihajtanak a kapun, csend telepszik a főhadiszállásra. Megkezdődik a kurdok egy újabb küzdelmes éjszakája.

A cikk létrejöttében segítséget nyújtott Magyarország erbíli főkonzulátusa, a Baptista Szeretetszolgálat, valamint a kurdisztáni regionális kormányzat de facto külügyminisztériuma és más kurd állami szervezetek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.