Macsódolog: képtelen antarktiszi mentőakció

Két alkalmazott is kritikus egészségi állapotba került az antarktiszi Amundsen–Scott kutatóállomáson.

Ilyen körülmények között csak speciálisan tervezett repülők képesek üzemelni. Ezek légcsavarosak, nem sugárhajtásúak. A végletekig leegyszerűsített a szerkezetük, szinte egyetlen tervezési szempontjuk a strapabírás. Mindez és a borzalmas időjárás azt okozza, hogy e gépek nem gyorsak. A 2400 kilométert tíz óra alatt teszik meg, miközben 12-13 órára elég üzemanyagot tudnak magukkal vinni. Magyarul ha megtették az út felét, forduljon bármily szörnyűre is az időjárás, már nem tudnak visszarepülni.

Végül sikeresen zárult a mentőexpedíció. A két beteg alkalmazottal (mint utóbb kiderült, egyiknek infarktusa, másiknak súlyos bélrendszeri betegsége volt) visszajutottak a Rothera bázisra, majd újabb nyolcórányi repülőút után egy dél-chilei kórházban helyezték el őket.

Eddig csak néhányszor fordult elő hasonló evakuáció. 2001-ben az állomás orvosa, Ron Shemenski lett rosszul, és hasnyálmirigy-gyulladást diagnosztizált magán. Azon a véleményen volt, hogy nem kell kihozni, hiszen képes lesz önmagát is kezelni. Így emlékezett vissza most a tizenöt évvel ezelőtti incidensre a CBS televíziónak: „A hit, hogy képtelenség télen megközelíteni a Déli-sarkot, része a hely mitológiájának. Amint ősszel az utolsó repülő is elrepül, tudja az ember, hogy hat hónapig az állomás személyzete magára van utalva. Ez amolyan macsódolog.”

Bár Shemenski nem akarta, hogy kimentsék, és amikorra megérkezett a repülő, már bizonyos jelek szerint javulni is kezdett az állapota, nem volt sok választása. „Ez olyan, mint a hadsereg. Ha azt parancsolják, hogy menjek, akkor megyek.” Az NSF döntéshozói nem Shemenski egészsége miatt aggódtak annyira, hogy akarata ellenére evakuálták, hanem azért, mert ő volt az állomás egyetlen orvosa. Ha meghal, doktor nélkül maradt volna vagy félszáz ember. Ezért a mentőrepülővel 2001-ben érkezett egy új orvos is.

Pontosan tíz évvel később az állomás igazgatója, Renee-Nicole Douceur agyvérzést kapott, fél szemére megvakult. Az orvos szerint azonnali evakuációra lett volna szüksége, mert a Déli-sarkon se CT, se MRI-gép nincs, agyvérzés kezelésére való gyógyszerekről nem is beszélve. Az állomás üzemeltetői viszont nem értettek ezzel egyet. Szerintük Douceur állapota nem volt életveszélyes, viszont a mentőexpedíció számos ember életét veszélyeztetheti. A vitából vádaskodások, sajtón keresztüli üzengetések és per is lett. Az interneten petíciót indítottak Mentsük meg Reneet! címmel, de az NSF és a fenntartó hajthatatlan maradt. Az igazgatót végül csak októberben, az első „menetrend szerinti” tavaszi géppel hozták ki.

A leghíresebb antarktiszi megbetegedés is az állomás akkori orvosát sújtotta. Az eset azóta számos fikciós művet ihletett, például egy Doktor House-epizódot is. 1999 májusában Jerri Nielsen csomót vett észre a mellében, később kiderült, hogy ez rosszindulatú daganat. Őt nem tudták tavasz előtt kihozni, olyan rossz volt az időjárás, de dobtak le neki ellátmányt, például kemoterápiás tasakokat és egy ultrahanggépet, amely sajnos összetört. Műholdas kapcsolaton keresztül konzultált onkológusokkal, és az állomás egészségügyileg teljesen képzetlen munkásai segítettek a kezelésében. Hegesztő végezte el például egy tűvel a biopsziát, pedig előtte csak egy aszalt almán tudott gyakorolni.

Amikor októberben ki tudták menekíteni, Nielsen már számos fertőzéssel küzdött, de sikeresen kezelte magát kemoterápiával. Tíz évvel élte túl az antarktiszi telet, 2009-ben halt meg a kiújuló rákban.