Ők minden idők legkegyetlenebb női sorozatgyilkosai

Angyalarcú ápoló, átlagos családanya, fiatal falusi lány: ők a legkegyetlenebb női sorozatgyilkosok.

Amíg a férfiak elsősorban szexuális vagy szadista ösztönöktől hajtva gyilkolnak, addig a nők főként bosszúból, kitüntetett figyelemért vagy anyagiakért ölnek – így tapasztalta kutatásai során a téma egyik legelismertebb szakértője, Scott Bonn amerikai kriminológus és szociológus. Szerinte a nők leggyakrabban hozzájuk közel állót, férjet, szeretőt vagy más családtagot tesznek el láb alól, míg a férfi sorozatgyilkosok inkább idegenekre vadásznak. A brit Glenn D. Wilson professzor, bűnügyi profilozó és pszichológus szerint pedig a nők az elkövetés során csendesebb, kevésbé látványos eszközöket is választanak, amilyen például a méreg. Természetesen akadtak kivételek a történelem során, akik épp a női elkövetőkre egyáltalán nem jellemző viselkedésüknek köszönhetően viszonylag hosszú ideig elkerülték a hatóságok figyelmét.

A floridai Daytona Beach egyik erdejében 1989 decemberében holtan találták a bolti eladóként dolgozó Richard Malloryt. A férfit lelőtték és kirabolták. Autóját a rendőrség a holttesttől pár kilométerrel távolabb találta meg. A nyomozóknak rögtön feltűnt pár furcsaság a helyszínen. A jármű rendszámtábláját leszakították, a vezetőoldali ülést ütközésig előretolták, a kocsit pedig teljesen megtisztították, semmilyen, az elkövetőre utaló nyom nem maradt benne. Az elkövetkező három hónapban további három holttestre bukkantak a térségben. Mind fehér férfiak voltak, akiket 22-es kaliberű fegyverrel lőttek le, és gépjárművüket jó pár kilométerre a tetthelytől találták meg ugyanolyan körülmények között, mint az első áldozatét.

A rendőrség sokáig értetlenül állt a gyilkosságok előtt, míg az ötödik áldozat, egy nyugalmazott rendőrfőnök halálának kivizsgálásakor új nyomokra bukkantak. A férfi a tett helyszínén ezúttal félig levetkőztetve feküdt, a később megtalált kocsijában pedig óvszereket találtak. Abban szinte biztosak voltak, hogy ugyanaz volt az elkövető, mint az előző négy esetnél, de az új bizonyítékoknak köszönhetően kicsit tisztult a kép: az óvszer jelenléte és az, hogy a 22-es kaliberű pisztoly főként női fegyver, arra engedett következtetni, hogy talán egy prostituált áll a gyilkosságok mögött.

A szexmunkás, akit kerestek, Aileen Wuornos volt, aki számára a végjátszma akkor kezdődött, amikor a nő és élettársa, Tyria Moore autóbalesetet szenvedett. Az eset szemtanúja mindenáron segíteni akart a megsérült nőn. Wuornos azonban a kocsit otthagyva a barátnőjével együtt sietősen távozott a helyszínről. A rendőrség később azonosította az autó tulajdonosát, Peter Siemset. A jármű tehát valószínűleg lopott volt, ráadásul a férfit nagy erőkkel keresték, eltűnését pár nappal korábban jelentette be családja. A nyomozók ezért a szemtanú leírása alapján fantomképet készíttettek a két nőről, majd rögtön közzétették a médiában. A lakossági bejelentések és a zálogházba beadott, lopott tárgyak – az Egyesült Államokban törvényi előírás, hogy az átvételi dokumentumhoz ujjlenyomatot vesznek – végül elvezették a rendőrséget Wuornoshoz, akit egy bárban fogtak el. A nő ellen kevés volt a közvetlen bizonyíték, így a nyomozók úgy döntöttek, partnerével, Tyria Moore-ral zsarolják. A nőt rávették, mondja azt Wuornosnak, hogy a rendőrök zaklatják, és le fogják csukni bűnrészességért. Végül a gyilkos mindent bevallott, csak hogy megvédje szerelmét.

Wuornosnak zűrös múlt jutott. A nőt még gyerekkorában elhagyta az anyja, apja pedig már születésekor is börtönben ült pedofíliáért, így a gyerekeket a hatóságok a nagyszülőknél helyezték el. Wuornost, elmondása szerint, nagyapja verte és molesztálta, nagyanyja pedig alkoholista volt. Kihallgatásakor azt is elmondta, hogy hat-nyolc évesen már tudta, hogy homoszexuális; pénzért és akár cigiért is nyújtott szexuális szolgáltatást férfiaknak, akiket kivétel nélkül gyűlölt. Tizennégy évesen teherbe esett, gyerekét nevelőszülők adoptálták. Később ki-be járt a börtönből. Volt, hogy ittas vezetésért, rablásért, de csekkhamisításért vagy verekedésért is ült már.

A nőt 1992-ben a rábizonyított hat gyilkosságért halálra ítélték – elvileg hét férfival végzett, de az egyik áldozat, Peter Siems holtteste sosem került elő. A nő mindvégig állította, hogy a férfiak meg akarták erőszakolni, illetve volt, aki meg is erőszakolta – ezért önvédelemből ölt. Erre utaló bizonyítékot azonban csupán az első gyilkosság esetében találtak. Richard Mallorynak már korábban meggyűlt a baja a hatóságokkal, mert megtámadott és megerőszakolt egy nőt.

Wuornos életéről a BAFTA-díjas Nick Broomfield készített dokumentumfilmet Egy sorozatgyilkos kiárusítása címmel. A film bemutatta, hogyan adta el a nő egykori szeretője – akinek védelmében mindent bevallott –, anyja és ügyvédje is Wuornos történetét. A gyilkos életéről hollywoodi szuperprodukció is készült. A 2003-as A rém című filmben Wuornost Charlize Theron alakította, akit ezért a szerepéért Oscar-díjjal jutalmaztak. A börtönben mélyen vallásossá vált gyilkost 2002-ben méreginjekcióval végezték ki.

Az 1953-ban született Rosemary West problémás tinédzser volt, az iskolában is rosszul teljesített. Szülei válása után, 16 évesen apjához költözött. Ez nem bizonyult jó döntésnek, a férfi ugyanis erőszakos volt, és sokszor molesztálta tinédzser lányát. Rosemary körülbelül ez idő tájt ismerkedett meg jövendőbeli férjével és későbbi tettestársával, Fred Westtel. A nő boldogan egyezett bele, hogy gondját viselje West előző házasságából származó lányának és mostohalányának, és a pár hamarosan összeköltözött az angliai Gloucesterben.

Rosemary még tinédzserként megszülte első gyermekét, Heathert. A nő az idő múlásával egyre agreszszívebb lett, gyakorivá váltak dühkitörései. Első áldozata férje mostohalánya, a nyolcéves Charmaine volt. A kislány eltűnését nem tudták megmagyarázni Fred West első feleségének, amikor rajtuk kereste gyerekét, ezért őt is megölték, holttestét pedig elrejtették.

A pár 1972-ben házasodott össze, és megszületett második gyerekük, Mae. Ekkoriban Rosemary prostituáltként dolgozott, szabad idejében pedig férjével közös hobbijának hódolt: a szadizmusnak. A Cromwell utca 25.-ben lévő otthonuk később a „horrorok házaként” híresült el. Kínzókamrájukba főként fiatal lányokat vittek, de saját gyerekeiket sem kímélték. Később a meggyilkoltak nagy részét is a ház udvarán temették el.

Kilencszázhetvenkettő végén majdnem lebuktak. A gyerekek felvigyázója, a 17 éves Caroline Owens szintén a kínzókamrában kötött ki. A lánynak azonban sikerült megszöknie, és feljelentette a házaspárt. Ennek ellenére nem volt elég bizonyíték ellenük, ráadásul Fred West elismerte ugyan az aktust, ám azt állította, hogy az közös beleegyezéssel történt. Az összetört Owens úgy érezte, nem képes a bíróság elé állni, ezért végül a vallomástétel elmaradt. A bántalmazók pedig bírsággal megúszták tettüket. Rosemarynek az évek során összesen nyolc gyereke született, de nem mindegyik a volt férjétől. A legnagyobbik, Heather szintén a szülők áldozatává vált. A tinédzser egy idő után nem tűrte tovább, amit vele tesznek, és segítséget kért egyik barátjától. A szülők ezt megtudták, és végeztek lányukkal is. Amikor az ismerősöknek feltűnt, hogy régen látták Heathert, Westék azt mondták, hogy vidéki táborba ment dolgozni.

A rémségekre végül 1992-ben derült csak fény: névtelen gyermekbántalmazási bejelentés kapcsán egy kitartó nyomozó, Hazel Savage kicsit jobban utánanézett a családnak. A házkutatás során a sokat látott rendőrök is sokkot kaptak. A párt azonnal letartóztatták. Fred West a cellájában lett öngyilkos, míg a tárgyalására várt. Rosemary Westet 1995-ben tényleges életfogytiglanira ítélték. Bár minden vádat tagadott, és férjére kente a szörnyűségeket, tíz gyilkosságot sikerült rábizonyítani. A nő állítólag túl jó körülmények között tölti büntetését. A brit bulvárlap, a Daily Mail szerint van DVD-lejátszója, és különböző katalógusokból rendelhet sminket és lakberendezési kellékeket cellájába a börtönben kapott fizetéséből. Ráadásul egy időre rátalált a szerelem is. 2003-ban kapott szárnyra a hír, miszerint egy brit rockbanda, a Slade basszusgitárosa, Dave Glover eljegyezte. A férfi később ezt tagadta, azt viszont nem, hogy nagyon jó barátságban van a nővel, sokat leveleznek, és hisz az ártatlanságában. Glovernek ez a barátság a karrierjébe került, a nyilatkozat után kitették a zenekarból. Az esküvő pedig elmaradt.

Beverley Allitt 1968-ban született az angliai Corby Glenben. Már gyerekkorában furcsán viselkedett: csak azért, hogy foglalkozzanak vele, sokszor bekötözte kezét vagy lábát, és azt mondta, megsérült. Tinédzserkorában szándékosan kárt tett magában azért, hogy az orvosok komolyan vegyék a panaszait, ezt Münchhausen-szindrómaként ismeri a szakirodalom. Allitt tizenhat éves volt, amikor ápolónői kurzusra jelentkezett a Gratham College-be. Rossz eredményei ellenére, a súlyos munkaerőhiánynak köszönhetően, felvették a lincolnshire-i Grantham and Kesteven Kórházba, ahol a gyermekosztályon kezdett dolgozni.

Allitt nem sokkal munkába állása után gyilkolni kezdett. Első áldozata a hét hónapos Liam Taylor volt, aki egy nem súlyos fertőzés miatt került a kórházba. A nővér megnyugtatta a szülőket, hogy a gyermek jó kezekben van, menjenek haza pihenni. Másnap reggel, amikor visszatértek, Allitt közölte velük, hogy éjjel légzőszervi komplikáció lépett fel a kicsinél, de neki köszönhetően már jól van. A nő nem sokkal később újra egyedül maradt a fiúval, akinek az állapota rohamosan romlani kezdett. Liam szívleállás következtében súlyos agykárosodást szenvedett, és már csak gépek tartották életben. A szülők kérték, hogy gyereküket kapcsolják le a gépről, és hálálkodtak a kedves nővérnek, amiért annyit segített. Liam halála után két héttel egy 11 éves fiú hunyt el Allitt műszakja alatt. Ebben az esetben is természetes halált állapítottak meg, amelyet a gyerek epilepsziája okozott.

A viszonylag enyhébb betegséggel érkező, majd a kórházban súlyosbodó állapotú gyerekek száma hétről hétre növekedett. A történtek végül egy orvosnak lettek gyanúsak, aki kihívta a rendőrséget. Többhétnyi vizsgálódás után a nyomozók kiszűrték, ki az, aki minden érintett gyerek mellett ott volt. Kiderült, hogy a nő maga adta be a sokszor halált okozó injekciókat, hogy utána a megmentő szerepében tetszeleghessen. A pszichológusok szerint ez a viselkedés a Münchhausen-szindróma kivetített változata. A nő a tárgyalás alatt nem vallotta be a gyilkosságokat (később a börtönben is csak hármat), ennek ellenére 1993 májusában négy szándékos emberölésben és kilenc emberölési kísérletben a bíróság bűnösnek találta. Az eset után a szóban forgó gyermekosztályt örökre bezáratták a helyi hatóságok.

Allitt fekete angyal volt. Így nevezik azokat, akik a rájuk bízott betegek vagy náluk gyengébbek ellen fordulnak. Magyarországon is nagy port kavart F. Tímea esete, aki 2001-ben hét idős embert „segített a túlvilágra” morfinnal vagy Seduxennel kevert káliuminjekcióval. Azt állította, hogy nem bírta nézni a szenvedésüket, ezért követett el „eutanáziát”. Tetteiért tizenegy év fegyházbüntetést kapott, de jó magaviseletéért kilenc év után szabadult. Az egyik bulvárlap 2014-es értesülése szerint műkörmösként dolgozik.

Ha eltekintünk a Báthory Erzsébet grófnő körüli legendáktól, bizonyítottan Jancsó Ladányi Piroska volt Magyarország egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosnője. Jancsó 1934-ben született Törökszentmiklóson. Anyja egyedül nevelte, apja egyszer sem nézett felé. Házukat egyes beszámolók szerint a helyiek csak bordélyként emlegették. Az alig iskolázott, de a későbbi szakértői vizsgálatok szerint kimondottan értelmes Piroska más kuncsaftokat választott, mint az anyja, mivel főként a helyi laktanyát felügyelő szovjet katonákhoz járt ki. A nő első rémtettére 1953 őszén kerül sor. Még nyáron ismerte meg a teheneket legeltető, 11 éves Komáromi Marikát. Később újra találkoztak a törökszentmiklósi zöldséges előtt, onnan csalta el a lányt az anyjával közös házukba. Megölte a kislányt, majd fajtalankodott vele, holttestét a ház mellett lévő kútba dobta. Ruháit és egyéb értéktárgyait anyjával a piacon eladták.

A Komáromi Marikáéhoz hasonló „eltűnések” hosszú időn át folytatódtak, mígnem Jancsó szintén prostituált barátnője fel nem jelentette a nőt gyilkossági kísérletért. Mivel a vádat Jancsó elismerte, a rendőrök házkutatást végeztek nála. Ekkor tűnt fel nekik a házban álló, fémlemezzel borított kút, amelyből öt kislány holtteste került elő. Jancsó Piroska a tárgyalás alatt először azt állította, hogy az orosz katonák miatt – akik közül kettőt megnevezett – történtek a szörnyűségek. Jancsó szerint a katonák erőszakolták meg a lányokat, ő „csak elhallgattatta őket” azért, mert cserébe az egyik katona azt ígérte neki, kiviszi a Szovjetunióba.

Később a nő megtört, és beszélt a saját neme iránti vonzalmáról. „Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. […] A valóság az, hogy anyám is tudott a tetteimről. […] A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. A többinél is ez vezetett, mert pénzre volt szükség, és a nemi ingeremet is szerettem volna kielégíteni” – idézte szavait 1954-ben a tárgyalás részleteit ismertető Szabad Nép. Piroskát 21 évesen kivégezték, anyját pedig csupán két év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték.