Öt éve, 99 évesen élt a könnyített lehetőséggel, és újra felvette a magyar állampolgárságot. Ezt követően lett ismert a Kárpát-medencében, mivel a szlovák állam elvette tőle a szlovák állampolgárságát, így újra turista lett szülőföldjén, cím nélküli idegenként élve saját tulajdonú lakásában. Élete munkájáért és helytállásáért elsőként kapta meg a Magyar Becsületrendet. A legidősebb felvidéki magyar tanítónőként tartották számon. Olyan pedagógusként, aki annak szentelte életét és munkásságát, hogy ne tűnjön el a magyar szó arról a vidékről, ahol ezer esztendőn át az édesanyák erre a nyelvre tanították gyermekeiket.
Akik jól ismerték, azt mondják, mosolygós, kitárulkozó szívű, lelki békét árasztó asszony volt. Két világháborút, trianoni országcsonkítást, kitelepítéseket és deportálásokat, számtalan jogfosztottságot nem is lehet másként elviselni. Utolsó kálváriáját is jól viselte – százesztendősen is elment számtalan településre, hogy személyesen is elmondja, számára mekkora öröm volt visszakapni a magyar állampolgárságot. Bár kétszer is elveszítette az állampolgárságát, meghurcoltatásáért nem vádolt senkit – hitt abban, amiben Esterházy János is, hogy a magyar és szlovák népet egymás mellé, sorsközösségbe teremtette Isten.
Talán sorsszerű, hogy nemrég előrelépés történt az ügyében: az Európai Parlament befogadta az ő és a hozzá hasonlóan jogfosztott társai ügyében benyújtott petíciót, és van rá remény, hogy érdemi vizsgálat indul Szlovákia ellen. Ilonka néni tiszta lelkiismerettel távozott, mennyei állampolgárságát immár földi hatalmak nem veszélyeztethetik. Azoknak van elszámolnivalójuk, akik már nem kérhetnek bocsánatot tőle.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!